Rosbergé az első texasi úszóedzés a két Red Bull előtt

Vágólapra másolva!
2015.10.23. 16:45
null
Nico Rosberg jól kezdett Texasban
Nico Rosberg volt a leggyorsabb az Amerikai Nagydíj első szabadedzésén, amelyet az előzetesen várthoz képest szárazabb pályán rendeztek meg. Így is csak az intermediate gumikon mentek értékelhető kört a versenyzők. Rosberg mögött a két Red Bull-Renault zárt, a négy Renault-motoros autó az első hétben zárt. A második edzés magyar idő szerint 21 órakor kezdődik.

A várakozásoknak megfelelően esős időben kezdődött el az Amerikai Nagydíj programja Austinban, ahol vizes pályán rendezték meg az első szabadedzést. Bár csak időnként esett az eső, s akkor sem intenzíven, az intermediate gumikra végig szükség volt, és ezeket kell használni a hétvége hátralévő részén is.

Az eredménylistán Nico Rosberg végzett az élen a két Red Bull-Renault, Danyiil Kvjat és Daniel Ricciardo előtt. Carlos Sainz lett a negyedik, s a másik Toro Rossóval Max Verstappen is ott volt az élbolyban, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel mögött a hetedik lett.

Mivel Texasban az időmérő és a verseny is esős lehet, a pénteki vizes pályás edzések eredményei többet mondhatnak, mint az előző két nagydíjhétvégén, Japánban és Oroszországban.

A nap sztorija, hogy a Red Bull állítólag a Hondával tárgyal 2016-os motorszállítási szerződésről. A japánok korábban kizárták az együttműködés lehetőségét, a szabadedzés alatt mégis megerősítették a spanyol televíziónak, hogy tárgyalnak. Más kérdés, hogy a McLarennek állítólag vétójoga van, és Ron Dennis biztosan nem szeretné, ha a McLarennél az utóbbi időben sokkal jobb autókat gyártó Red Bull ugyanolyan motort kapna.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke viccesen azt mondta a Skynak, hogy 25 százalék esély van a Honda-motor használatára – ugyanannyi, mint a másik három gyártó hajtóműveinek megvásárlására.

Folytatás 21 órakor a 2. szabadedzéssel.

AMERIKAI NAGYDÍJ, 1. SZABADEDZÉS
1. Nico Rosberg német Mercedes 1:53.989 átlag: 174.111 km/ó 7 kör
2. Danyiil Kvjat orosz Red Bull-Renault 1:55.224 1.235 mp h. 6
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull-Renault 1:55.592 1.603 10
4. Carlos Sainz Jr. spanyol Toro Rosso-Renault 1:55.667 1.678 8
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:55.693 1.704 4
6. Sebastian Vettel német Ferrari 1:55.710 1.721 10
7. Max Verstappen holland Toro Rosso-Renault 1:55.969 1.980 7
8. Kimi Räikkönen finn Ferrari 1:56.326 2.337 10
9. Fernando Alonso spanyol McLaren-Honda 1:56.839 2.850 18
10. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 1:56.866 2.877 15
11. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 1:57.081 3.092 13
12. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 1:57.139 3.150 4
13. Jenson Button brit McLaren-Honda 1:57.495 3.506 20
14. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 1:57.518 3.529 4
15. Romain Grosjean francia Lotus-Mercedes 1:58.319 4.330 10
16. Raffaele Marciello* olasz Sauber-Ferrari 1:59.431 5.442 19
17. Marcus Ericsson svéd Sauber-Ferrari 1:59.743 5.754 18
18. Alexander Rossi amerikai Marussia-Ferrari 2:01.154 7.165 11
19. Will Stevens brit Marussia-Ferrari 2:01.907 7.918 13
20. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Mercedes idő nélkül 1
*tartalék pilóta, csak ezen az edzésen vett részt.

AZ EDZÉS PERCRŐL PERCRE

18.31 Rosberg, Kvjat és Ricciardo zárt az első három helyen.

18.30 A végén Bottas is megelőzte Massát, így a finn a 10.

18.27 Alonso a 9. helyre jött fel, mielőtt megcsúszott. Button a 13. a másik McLaren-Hondával.

Két büszke apa: Carlos Sainz és Jos Verstappen
Két büszke apa: Carlos Sainz és Jos Verstappen

18.14 „Elmehetek a vécére?” – kérdezte a bokszba visszatérő Grosjean a rádión. „Persze, mehetsz” – válaszolt a mérnöke.

18.09 Grosjean és Ericsson a pályán. Räikkönen csatlakozott hozzájuk.

18.07 Maldonado a próbaköre óta nem volt a pályán. Drága lehet az edzés kihagyása.

18.03 Rosberg, Kvjat, Ricciardo, Sainz, Hamilton, Vettel, Verstappen, Räikkönen, Massa, Pérez a sorrend az első tíz helyen.

17.59 Érdekes, a versenyt közvetítő amerikai NBC nézői amiatt panaszkodnak a közösségi oldalakon, hogy nem hallják az autók hangjától a kommentátorokat. A hangmérnök átesett a ló túloldalára Texasban.

17.56 Csak Button, Rossi és Stevens a pályán, helyenként megint esik az eső.

Van, akit az eső sem riaszt el: Teemu Selänne korábbi hokis honfitársát, Räikkönent látogatja meg a Ferrarinál
Van, akit az eső sem riaszt el: Teemu Selänne korábbi hokis honfitársát, Räikkönent látogatja meg a Ferrarinál

17.49 Nem romlanak, de nem is javulnak a körülmények, az ideális ív helyenként szinte teljesen száraz, de a dimbes-dombos pálya egyes pontjain veszélyes tócsák maradtak.

17.45 Hoppá! A Honda képviselője az F1-ről közvetítő spanyol tévétársaság riporterének megerősítette, hogy tárgyalnak a Red Bull-lal a 2016-os motorszállításról.

17.40 Rosberg 1:53.989-re javított. Mögötte Kvjat, Ricciardo, Hamilton, Verstappen, Sainz, Vettel, Räikkönen, Pérez, Alonso, Hülkenberg, Button, Bottas, Grosjean, Marciello, Ericsson, Rossi, Stevens a sorrend.

A Toro Rosso jó szokása szerint erős a vizes pályán (Fotó: AFP)
A Toro Rosso jó szokása szerint erős a vizes pályán (Fotó: AFP)

17.39 Már csak Massa és Maldonado áll időeredmény nélkül.

17.38 Bottas azonnal bocsánatot kért a rádión. „Sokkal rosszabb a tapadás, mint gondoltam” – jellemezte a bokszutcát a finn.

17.36 Kvjat a második, 122 ezredre van Rosbergtől. Bottas kissé veszélyesen érkezett a garázsa elé, nem pontosan állt be, és meg is csúszott az autó, így meglökte a helyéét jelölő bóját. Szerencsére a szerelők elugrottak az autó elől.

17.31 Hamilton feljött a 2. helyre (hat tizedre Rosbergtől), majd Ricciardo megelőzte az angolt.

17.29 Rosberg korábbi körével még mindig az élen, kezd száraz ív megjelenni a pályán. Mindenki intermediate gumikon megy. A Pirelli szerint ilyen körülmények lesznek a versenyen.

17.27 A hazai pályán versenyző Alexander Rossi is az időlistán, ő a nyolcadik. A Manor Marussia amerikai zászlót festett a hátsó légterelőjére.

17.25 Vettel 1:56.5-öt ment, hat századdal megelőzte Räikkönent, de ő is majdnem másfél másodpercre van Rosbergtől.

17.20 Rosberg 1:55.102-t ment, ezzel vezet Räikkönen, Ericsson és Marciello előtt. Massa keresztbecsúszott a vizes pályán, de továbbment.

17.17 Ericsson 1:59.743-ra javított, Räikkönen és Button a pályán.

A 37. AMERIKAI NAGYDÍJ PROGRAMJA
PÉNTEK
17.00–18.30: 1. szabadedzés
21.00–22.30: 2. szabadedzés
SZOMBAT
17.00–18.00: 3. szabadedzés
20.00–21.00: időmérő edzés
VASÁRNAP
20.00: a verseny (56 kör, 308.405 km) rajtja
Magyar idő szerint – vasárnap hajnalban Magyarországon óraátállítás lesz, Amerikában nem. Az NSO mindegyik edzésről élő szöveges tudósítással számol be.
ELŐZMÉNYEK
Kész az erősebb Renault-motor, mégsem kell a Red Bullnak?
Button: Remélem, Alonso megsemmisít a pályán
„Nevetséges" – Vettel még Hamilton szocsi manőverét emlegeti
Hamilton: A sportnak változtatásokra van szüksége

17.14 Marciello csatlakozott a 2:01.087-re javító Ericssonhoz, s a legtovább várók is elkezdték próba körüket.

17.11 Az első mért kör Ericssoné, 2:01.702 perc az eredmény.

17.10 Ricciardo gyors körön volt az intermediate gumikon, de nem fejezte be, a bokszba hajtott.

17.08 Ericsson másodszor a pályán, szerinte nem olyan rossz az aszfalt, mint amilyennek kívülről látszik. Rosberg, Hamilton, Pérez, Alonso, Kvjat, Verstappen és Sainz még próbakörön sem volt.

17.06 Egyre többen látogatnak ki a pályára, hogy ellenőrizzék, minden működik-e az autón. Maldonado váltójával gond van, a Lotus szerelőinek akkor is lesz dolguk, ha leszakad az ég.

17.04 Vettel, a két Williams, a két Manor Marussia, a két Lotus és a Saubernél Felipe Nasr autóját vezető Raffaele Marciello is a pályán.

17.02 Räikkönen is kijött. A finnt sokan támadták Bottas szocsi kiütéséért, de a Ferrari pilótája azt mondta, legközelebb is mindent ugyanúgy csinálna, mint az Orosz Nagydíj utolsó körében.

17.01 Ericsson az első a pályán.

Helló, Texas! Ricciardo arcszőrzete illeszkedik a helyi hagyományokhoz
Helló, Texas! Ricciardo arcszőrzete illeszkedik a helyi hagyományokhoz

17.00 Elindult az óra.

16.58 Az edzés elején az esőgumikat fogják használni a csapatok a próbakörökhöz.

16.55 A csapatok úgy érzik, egyre világosabb az ég a pálya felett, s elkezdtek bízni benne, hogy érdemben lehet körözni a következő 90 percben.

16.52 S még a motorokról: a Ferrarinál Vettel és Räikkönen is megkapja az ötödik belső égésű motorját, ami mindkettőjüknek 10-10 rajthelyes büntetéstokoz.

16.49 Nem a hondás sztori a legvadabb a Red Bull kapcsán ezen a héten, Bernie Ecclestone a napokban azt javasolta, a gumiszállításhoz hasonlóan oldják meg a motorszállítást is, legyen egy gyártó, aki mindenkinek ad V8-as szívómotort. Ecclestone azt is hozzátette, erről meg sem kellene kérdezni a csapatokat, csak közölni velük, hogy ez lesz. Nemigen látunk esélyt arra, hogy ez megvalósul.

16.46 Jelenleg nem esik az eső, de a pálya felé közeledik egy nagyon intenzív csapadékot hordozó felhőzóna. Nincs hideg, a levegő 25 fokos.

A felhők Austin felett
A felhők Austin felett

16.45 Köszöntjük olvasóinkat az esős Amerikai Nagydíj első szabadedzésélt végigkísérő cikkünkben.

Percekkel ezelőtt a német Auto Motor und Sport szaklap azt írta, a Red Bull nagyon közel áll ahhoz, hogy megegyezzen a jövő évi motorszállítási szerződésről a Hondával. Eddig elképzelhetetlen volt az üzlet, mert egyrészt az elsőéves Honda-motor a Renault-nál is gyengébb, másfelől a McLarennek vétójoga van, s Ron Dennis megakadályozza, hogy az utóbbi bő fél évtized legjobb autóit gyártó osztrák csapat ugyanazt az erőforrást kapja.

Kérdés, mennyire hiteles a német lap forrása?

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik