Rögbi: újabb új-zélandi henger; ausztrál fordítás

Vágólapra másolva!
2016.09.12. 09:11
null
Az ausztrál Samu Kerevi zúdul rá a labdát lábbal megjátszó dél-afrikai Elton Jantjiesra (Fotó: AFP)
A 2016-os Négy nemzet-bajnokság harmadik fordulójában Új-Zélandon a 3. percben céllal kezdtek az argentinok, de utána érvényesült a papírforma. A vendégek rúgóklasszisuk, Nicolás Sánchez révén már csak büntetőkből voltak eredményesek, ellentétben a végén hat célig jutó házigazdákkal. Az All Blacks favoritként továbbra is magabiztosan áll az élen, és harmadik fellépésén is összehozta magának a célbónuszért járó plusz pontot.

 

Vendégként jól kezdtek a dél-afrikaiak is, akik a 19. percre már 14–3-ra vezettek, utána viszont behúzták a kéziféket. Az ausztrálok a szünetre egypontosra csökkentették a hátrányukat, a második félidőben pedig Bernard Foley tíz pontjával – összesen 18 ponttal zárt – fordítottak. A második félidő elején kiállítás miatt tíz percre megfogyatkozó vendégeknek a hajrában csak a szépítés jött össze. Az ausztrálok első győzelmüket aratták idén.

Az angol élvonalbeli rögbibajnokság (Aviva Premiership) második fordulóját követően három csapat őrizte meg veretlenségét. A címvédő Saracens, valamint a Wasps vendégként nyert rangadót, előbbi az Exeter Chiefs, utóbbi a Leicester Tigers otthonában. Pillanatnyilag az Exeter Chiefs áll a tabella utolsó helyén. A harmadik hibátlan gárda a Bath, amely hét célt szerezve lelépte a Newcastle Falconst.

A francia bajnokságban (Top 14) a szezont hullámzóan kezdő, már két vereséget is begyűjtő Toulon az elvárásoknak megfelelő életjelet adott magáról: Toulouse-ban nyert 17 ponttal. A tabella élén változatlanul az előző kiírásban a szerény középcsapatok közé sorolt La Rochelle-t találjuk, amely az újonc Lyont oktatta. A listavezetőn kívül már csak a Clermont őrzi veretlenségét, amely hat célt szerezve odapörkölt az első félidőben két sárga lapos figyelmeztetést kapó címvédőnek, a Racing 92-nek.

A Guinness Pro 12-ben két forduló után négy veretlen, és ugyanennyi nyeretlen együttes van. Utóbbiak közül hárman még pontot sem szereztek. Például a címvédő a Connacht, amely ezúttal otthon szenvedett nagy csapást, jelesül az Ospreystől.

NÉGY NEMZET-BAJNOKSÁG 2016
1. FORDULÓ (aug. 20.)

Dél-Afrika–Argentína 30–23 (10–13)
Ausztrália–Új-Zéland 8–42 (3–32)
2. FORDULÓ (aug. 26–27.)
Argentína–Dél-Afrika 26–24 (13–3)
Új-Zéland–Ausztrália 29–9 (15–9)
3. FORDULÓ (szept. 10.)
Új-Zéland–Argentína 57–22 (24–19)
Ausztrália–Dél-Afrika 23–17 (13–14)
4. FORDULÓ (szept. 17.)
Új-Zéland–Dél-Afrika
Ausztrália–Argentína
5. FORDULÓ (okt. 1.)
Dél-Afrika–Ausztrália
Argentína–Új-Zéland
6. FORDULÓ (okt. 8.)
Dél-Afrika–Új-Zéland
Argentína–Ausztrália

ANGOL AVIVA PREMIERSHIP
2. FORDULÓ

Bristol–Northampton Saints 10–32
Exeter Chiefs–Saracens 13–34
Bath–Newcastle Falcons 58–5
Leicester Tigers–Wasps 22–34
Sale Sharks–Harlequins 19–10
Worcester Warriors–Gloucester 23–23

FRANCIA TOP 14
4. FORDULÓ

Toulouse–Toulon 15–32
Grenoble–Brive 36–23
Clermont–Racing 92 47–10
Bordeaux-Begles–Bayonne 40–20
La Rochelle–Lyon 43–18
Montpellier–SP Pau 41–13
SF Paris–Castres 29–25

GUINNESS PRO 12
2. FORDULÓ

Connacht–Ospreys 11–32
Treviso–Ulster 11–22
Glasgow Warrios–Leinster 33–25
Edinburgh–Scarlets 20–9
Munster–Cardiff Blues 23–24
Newport Gwent Dragons–Zebre 11–6

A 2016-OS NÉGY NEMZET-BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Új-Zéland 3 3 128−39 89 15 (3)
2. Dél-Afrika 3 1 2 71−72 –1 6 (2)
3. Argentína 3 1 2 71−111 –40 5 (1)
4. Ausztrália 3 1 2 40−88 –48 4
AZ ANGOL AVIVA PREMIERSHIP ÁLLÁSA
1. Saracens 2 2 69–16 53 10 (2)
2. Bath 2 2 76–19 57 9 (1)
3. Wasps 2 2 59–42 17 9 (1)
4. Northampton Saints 2 1 1 46–28 18 6 (2)
5. Sale Sharks 2 1 1 36–29 7 5 (1)
6. Leicester Tigers 2 1 1 60–65 –5 5 (1)
7. Harlequins 2 1 1 31–38 –7 4 (0)
8. Newcastle Falcons 2 1 1 24–75 –51 4 (0)
9. Gloucester 2 1 1 54–61 –7 4 (2)
10. Worcester Warriors 2 1 1 26–58 –32 2 (0)
11. Bristol 2 2 29–53 –24 1 (1)
12. Exeter Chiefs 2 2 33–59 –26 1 (1)
A FRANCIA TOP 14 ÁLLÁSA
1. La Rochelle 4 3 1 121–85 36 15 (1)
2. Clermont 4 2 2 133–92 41 13 (1)
3. SF Paris 4 2 1 1 133–103 30 11 (1)
4. Toulon 4 2 2 98–86 12 11 (3)
5. Montpellier 4 2 2 107–74 33 10 (2)
6. Brive 4 2 1 1 91–92 –1 10 (0)
7. Bordeaux-Begles 4 2 2 87–83 4 9 (1)
8. Racing 92 4 2 2 76–92 –16 9 (1)
9. Toulouse 4 2 2 71–89 –18 8 (0)
10. Castres 4 1 1 2 83–78 5 7 (1)
11. Lyon 4 1 1 2 81–100 –19 7 (1)
12. SP Pau 4 1 3 67–100 –33 6 (2)
13. Bayonne 4 1 1 2 69–100 –31 6 (0)
14. Grenoble 4 1 3 88–131 –43 5 (1)
A PRO 12 ÁLLÁSA
1. Ospreys 2 2 91–16 75 10 (2)
2. Glasgow Warriors 2 2 74–30 44 10 (2)
3. Ulster 2 2 51–19 32 9 (1)
4. Cardiff Blues 2 2 58–39 19 9 (1)
5. Munster 2 1 1 46–37 9 5 (1)
6. Leinster 2 1 1 45–41 4 4 (0)
7. Edinburgh 2 1 1 36–43 –7 4 (0)
8. Newport Gwent Dragons 2 1 1 19–35 –16 4 (0)
9. Zebre 2 2 11–70 –59 1 (1)
10. Scarlets 2 2 22–43 –21 0 (0)
11. Benetton Treviso 2 2 19–42 –23 0 (0)
12. Connacht 2 2 16–73 –57 0 (0)
(Zárójelben a bónuszpontokat tüntettük fel.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik