Sima vendéggyőzelem, de a hazai rögbi nyert igazán nagyot

Cz. Á.Cz. Á.
Vágólapra másolva!
2024.03.16. 17:32
Akcióban a piros mezes magyar válogatott (Fotó: Dömötör Csaba)
Címkék
A Cambridge Egyetem magabiztos, 41–7-es győzelmet aratott a magyar rögbiválogatott ellen a Budapest Rugby Centerben szombat délután.

KÜLÖNLEGES NAP VOLT a szombati a hazai rögbisport számára, sőt tulajdonképpen az egész hét speciális hangulatban telt. Budapestre látogatott ugyanis a legendás Cambridge Egyetem csapata, amely a sportág legtradicionálisabb együttese kéz a kézben az oxfordi társával. A hét közepén, szerdán a Testnevelési Egyetem adott otthon annak a konferenciának, amelyen a cambridge-iek csapatkapitánya is részt vett, és amelyen magyar egyetemi hallgatók ismerkedhettek a sportággal, illetve azzal, hogyan lehet összeegyeztetni a profi sportot és a magas színvonalú felsőoktatási tanulmányokat. 

Szombaton pedig egy tesztmérkőzéssel folytatott a program, az angolok a magyar válogatottal néztek farkasszemet a fővárosban. Az összecsapásra a rögbi őshazájából érkező egyetemistákat angolos időjárás és egy szívós magyar együttes fogadta a Budapest Rugby Centerben. A mérkőzés tempója és a honi csapat teljesítménye bizakodásra ad okot a jövőt illetően, no meg persze remek felkészülést biztosít a soron következő két nemzetközi ütközetre.

A meccs végül könnyed, 41–7-es vendég sikert hozott. Beszédes, hogy a szigetországi különítmény két héttel ezelőtt a szombatihoz hasonló arányú győzelmet aratott örök riválisa (56–11), az Oxford ellen az idei egyetemek közötti döntő mérkőzésen. 

„A legfontosabb az, hogy a csapat, amelyik több mint száz éve először játszott itthon rögbimérkőzést, az a hívásunkra visszatért, hogy ezzel is segítse a sport felsőoktatásba való beillesztését. Nagyon jól érezték magukat, kezdve a szerdai konferenciával, amelynek a Testnevelési Egyetem adott otthont. Globális az egyik legnépszerűbb és egy valóban hatföldrészes sportágról beszélünk, így minden lehetőséget meg kell teremteni itthon is, hogy egyre több fiatal válassza a rögbit, ebben hatalmas szerepe van a médiának is. Dinamikus, színes sportágról beszélünk, nincsen korlát sem a nemet, sem pedig a korcsoportot tekintve” – mondta lapunknak Kiss Antal, a Magyar Rögbi Szövetség elnöke.

A fiatal magyar csapatot legközelebb április 6-án tudják hazai pályán szemügyre venni az érdeklődők.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik