Rögbi: dél-afrikai fricska Új-Zélandnak, argentin öröm

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.05. 18:31
null
Az új-zélandi Aaron Smith állítja meg a dél-afrikai Tendai Mtawarirát (Fotó: Reuters)
A rögbi Négy Nemzet-kupa hatodik, záró fordulójában a Johannesburgban a címét már egy fordulóval korábban megvédő Új-Zéland kétpontos vereséget szenvedett a házigazda Dél-Afrikától. Argentína megszerezte első győzelmét – harmadszor vesz részt a sorozatban –, méghozzá otthon Ausztrália ellen.

 

Dél-Afrika–Új-Zéland

Dél-Afrika 62 ezer néző előtt jó első félidőt követően – három célt vittek – a másodikban némi izgalmak árán a végén csak meg tudta tartani előnyét az éledő Új-Zélanddal szemben, amely a hajrá előtt két céllal nemcsak közelebb lopta magát ellenfeléhez, hanem a vezetést is átvette. A döntést a 78. percben Pat Lambie sikeres büntetője jelentette, így lett a házigazdáknak a mínusz egy pontjából plusz kettő a végére. A találkozó hőse mégsem Lambie, hanem honfitársa, Handré Pollard volt, aki két célt szerzett, értékesítette mindhárom jutalomrúgást, és még egy büntetőt is három pontra váltott. Egymaga 19 pontot tette bele a közösbe! Az All Blacks először kapott ki a 2012 óta íródó sorozatban, és abban az évben szenvedte el mindezidáig utolsó vereségét is, Angliától kapott ki 38–21-re. Dél-Afrika 2011 után nyert ismét – akkor 18–5-re sikerült – Új-Zéland ellen.

Argentína–Ausztrália

Amilyen pocsékul kezdett – 0–14 állt az eredményjelzőn a 13. percben –, olyan jól játszott a folytatásban Argentína, amely végül legyűrte Ausztráliát. A 2012-ben beszálló dél-amerikaiaknak már több jó meccsük is volt a sorozatban, nem egyszer kijárt nekik az erkölcsi győztes jelző, de most valóban nyertek is. Először! Ausztráliát legutóbb 1997-ben győzték le, akkor két pont (18–16) volt a különbség.

A sorozat pontkirályát Argentína adta, az 52 pontos Nicolás Sánchez személyében – őt az egyaránt 43–43 pontig jutó ausztrál Bernand Foley és a dél-afrikai Handré Pollard követi –, míg a legtöbb célt az új-zélandi Julian Savea vitte, szám szerint négyet.

NÉGY NEMZET-KUPA 2014
1. FORDULÓ (augusztus 16.)

Ausztrália–Új-Zéland 12–12 (3–9)
Dél-Afrika–Argentína 13–6 (10–3)
2. FORDULÓ (augusztus 23.)
Új-Zéland–Ausztrália 51–20 (23–6)
Argentína–Dél-Afrika 31–33 (13–16)
3. FORDULÓ (szeptember 6.)

Új-Zéland–Argentína 28–9 (13–6)
Ausztrália–Dél-Afrika 24–23 (11–14)
4. FORDULÓ (szeptember 13.)
Új-Zéland–Dél-Afrika 14–10 (6–7)
Ausztrália–Argentína 32–25 (14–7)
5. FORDULÓ (szeptember 27.)

Dél-Afrika–Ausztrália 28–10 (5–10)
Argentína–Új-Zéland 13–34 (6–20)
6. FORDULÓ (október 4.)
Dél-Afrika–Új-Zéland 27–25 (21–13)
Argentína–Ausztrália 21–17 (8–14)
A végeredmény: 1. Új-Zéland 22 pont (164–91), 2. Dél-Afrika 19 (134–110), 3. Ausztrália 11 (115–160), 4. Argentína 7 (105–157)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik