Támogatás: 36 milliárd forint a Nemzeti Olimpiai Központra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.27. 12:04
A kormány által benyújtott jövő évi költségvetési javaslat szerint az állam – az ideihez hasonlóan – 2017-ben is majdnem 36 milliárd forinttal támogatja a Nemzeti Olimpiai Központ beruházását, míg a kiemelt sportágak sportfejlesztési és sportlétesítmény-fejlesztési támogatása 8 milliárd forint lesz.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) biztosított összegek felsorolásnál kiderül, hogy a sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatására a 2016-osnál mintegy 800 millió forinttal többet, 11.78 milliárd forintot terveznek, a versenysportok támogatására pedig 2.8 milliárd forintot, ez kétszerese az ideinek.

Az országos sportági szakszövetségek akadémiarendszerének kialakítására, továbbá a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) feladatainak támogatására viszont a 2016-os 7 milliárd forint helyett 3.9 milliárd forint szerepel a büdzsében.

A nemzeti stadionfejlesztési programon belül a legtöbbet a szombathelyi Haladás-stadion felújítására adja majd a kormány, 5.6 milliárd forintot. A diósgyőri stadionra 3.769 milliárd, a székesfehérvári Sóstói Stadionra 1.5 milliárd, a budapesti Illovszky-stadion munkálataira 1 milliárd, míg a Bozsik-stadionra 500 millió forint van előirányozva.

A költségvetésben több más sportlétesítmény-fejlesztési tétel is szerepel, a tornaterem-építési programra és a tanuszoda-fejlesztési programra pedig egyaránt 2.97-2.97 milliárd jut. A Komjádi Sportuszoda, a margitszigeti sportuszodák, a BVSC-uszoda és a balatonfűzfői uszoda rekonstrukciójára összesen 1.4 milliárdot szán a kormány, míg a Szeged-Maty-ér Olimpiai Központ fejlesztésére 800 millió forintot.

A kiemelt sportegyesületek sportlétesítmény-fejlesztéseinek támogatására 1 milliárd jut. A hazai fejlesztésű programokon belül a Hungaroring Sport Zrt. támogatási összege 13.15 milliárd forint.

Az idei költségvetésben több mint 27 milliárdos tételként szerepeltek a 2017-es vizes világbajnokság megrendezéséhez szükséges kiadások, 2017-ben 23.1 milliárd van elkülönítve a rendezésre, a balatonfüredi beruházásokra és a budapesti rendezéshez kapcsolódó városi infrastrukturális elemek szükséges megújítására.

A költségvetésben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tételei között szerepel a kulcsfontosságú budapesti közlekedési beruházások előkészítésére szánt 9.22 milliárd forint. Ehhez magyarázatként az áll, hogy „sikeres olimpiai pályázat esetén a már korábban tervbe vett, de későbbre ütemezett fejlesztések gyors megvalósítása szükséges; ezek előkészítése 2016–2017-ben indokolt”.

A győri rendezésű nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválhoz (EYOF) kapcsolódó fejlesztésekre 1.3 milliárdot, a Vasas SC létesítményfejlesztésére 1.5 milliárdot, a Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia támogatására 2 milliárdot, a siófoki Kiss Szilárd Csarnokra 1 milliárdot, kézilabda infrastrukturális fejlesztésre 2 milliárdot, a népligeti sportlétesítmény-fejlesztési rekonstrukcióra 2.5 milliárd forintot szán a kormány.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik