BL: Messiék az élen, a címvédő Real a dobogón sincs – erősorrend

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2018.04.02. 20:46
null
A Sahtart kiejtő „farkasok” az esélyesség terhe nélkül játszhatnak a Camp Nouban (Fotó: AFP)
Újra meccseket rendeznek a Bajnokok Ligájában, és a Nemzeti Sport Online az idény során utoljára erősorrendbe rendezi a még talpon lévő gárdákat. A negyeddöntő előtt nálunk a Barcelona a végső favorit – a címvédő Real Madrid pedig még csak a dobogóra sem fért fel!

 

 

8. (a nyolcaddöntő előtt: 12.) AS ROMA (olasz)

SZAVAZÁS

Melyik csapat jut tovább a Barcelona–Roma BL-negyeddöntőből?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A „farkasok” minden bizonnyal szép eredményt érnek el a Camp Nouban, már ha tartjuk magunkat ahhoz az analógiához, hogy a rossz főpróbát jó előadás követi... Az együttes 2–2-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal továbbszenvedte magát a Sahtar Donecken, a bajnokságban pedig márciusban legyőzte a Napolit, a Torinót és a Crotonét is – majd jött a hétvégi bolognai kisiklás, ahol csak a végén tudott egyenlíteni a gárda, ráadásul még le is kellett cserélni a megsérülő Radja Nainggolant. Jó hír viszont a szurkolóknak, hogy a belga középpályás sérülése mégsem tűnik súlyosnak, és elutazhatott a csapatával Barcelonába.

7. (11.) SEVILLA (spanyol)

SZAVAZÁS

Melyik csapat jut tovább a Sevilla–Bayern München BL-negyeddöntőből?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Nem könnyű kétarcúbbat találni az andalúziai együttesnél. A Sevilla képes öt gólt kapni a Betistől (3–5), az Eibartól (1–5) és az Atléticótól is (2–5), „cserében” kiejti a Király-kupából a madridiakat (2–1, 3–1), a BL-ből pedig a Manchester Unitedet idegenben. „Természetesen” ezután jön egy zakó Leganésben, és amikor már senki sem tudja hova rakni a gárdát, következik a Barcelona elleni teljesítmény: Vincenzo Montella alakulata a 88. percben 2–0-ra vezet (és szerezhetett volna több gólt is...), majd mikor már biztosnak látszik a győzelem, egy perc alatt kap két gólt. A katalánok elleni 2–2-t mindenesetre senkinek sem kell megmagyaráznia, de ha egy kicsit jobban koncentrálnak a végén Éver Banegáék, meglehetett volna a Barca első bajnoki veresége.

6. (8.) LIVERPOOL (angol)

A „vörösök”, ha nem is könnyen, de legyűrték a kiesés elől menekülő Crystal Palace-t, és a Chelsea vereségével már tíz pont az előnyük az egy meccsel kevesebbet játszó, BL-ért küzdő címvédővel szemben. Jürgen Klopp menedzsert a döcögős bajnoki mellett Joe Gomez sérülése is aggaszthatja, a 20 éves, háromszoros angol válogatott hátvéd szerencsés, ha ebben az idényben még pályára léphet. A támadósorra viszont nem lehet sok panasz, Mohamed Szalah szenzációs formában van, már a 29. gólját szerezte meg a PL-szezonban!

A júniusi BL-döntőben a Real Madrid 4–1-re legyőzte a Juventust – most mire mennek a felek? (Fotó: AFP)
A júniusi BL-döntőben a Real Madrid 4–1-re legyőzte a Juventust – most mire mennek a felek? (Fotó: AFP)


5. (6.) JUVENTUS (olasz)

Ha létezik álomforgatókönyv... A Napoli a hétvégén újra botlott, így a Milan elleni rangadót megnyerő torinóiaknak négy pontra nőtt az előnyük. A lassan régi önmagukat idéző piros-feketék elleni játék azért hagyott maga mögött kívánnivalót, a BL-be jutásért nagy hajrát indító milánóiak az első 75 percben 9–4-re vezettek például a kapura lövések tekintetében, más kérdés, hogy Hakan Calhanoglu a lécet trafálta telibe, míg André Silva és Giacomo Bonaventura ordító helyzetben nem találta el a kaput.

A korábban az ellenfelet is irányító Massimiliano Allegri mindenesetre jól nyúlt bele a meccsbe, Douglas Costa új lendületet adott a csapatának, Juan Cuadrado pedig rendkívül fontos gólt szerzett – a rutinosabb „zebrák” így 3–1-re megnyerték a nem nekik álló meccset. Kérdés, a Real ellen belefér-e még egyszer az erősorrendünkben a Liverpoolt „benyúlással” megelőző Juventusnak, hogy ennyi lehetőséget alakítson ki az ellenfél, vagy a madridiak ezt jobban megbüntetik, mint azt a Milan tette.

4. (5.) REAL MADRID (spanyol)

SZAVAZÁS

Melyik csapat jut tovább a Juventus–Real Madrid BL-negyeddöntőből?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A negyeddöntő csúcspárharcára készülő „királyi gárda” az elmúlt 11 fellépéséből tízet megnyert, csak az Espanyol ellen Cristiano Ronaldo nélkül elszenvedett vereség rontja az összképet. A portugál sztár a Las Palmas elleni meccsen is pihent, ezt azonban ezzel együtt könnyedén nyerte meg a csapata (3–0). CR szenzációs formában várja a csatát, a legutóbbi nyolc tétmérkőzésén betalált a Realban (összesen 17-szer!), a legutóbbi 11 fellépésén pedig 21 gólt szerzett. A Juventus védelme a hétvégéig hosszú időn át hibátlanul zárt az olasz fronton: tíz bajnokin és három Coppa-meccsen húzta le a rolót a gárda kapusa, de azért most látszottak kisebb rések a pajzson.

A két csapat 20. alkalommal csap össze az UEFA égisze alatt, és a cardiffi döntővel a mérleg picit a Real felé billen, a madridiak kilencszer nyertek – közte a két BL-fináléval –, míg két döntetlen mellett nyolc Juventus-siker született, a gólkülönbség 22–22. Érdekesség viszont, hogy a kieséses szakasz döntőt megelőző fázisaiban inkább a „zebrák” akarata érvényesült, 1962-ben és 1987-ben a Real jutott tovább, ám azóta 1996-ban, 2003-ban, 2005-ben és 2015-ben is a Juventus!

Lewandowskiék elhomályosították a dortmundiakat (Fotó: AFP)
Lewandowskiék elhomályosították a dortmundiakat (Fotó: AFP)



3. (4.) BAYERN MÜNCHEN (német)

A Schalke az utolsó fél órában Daniel Caligiuri büntetőjével és Guido Burgstaller góljával csak legyűrte a Freiburgot (2–0). Nagyjából ennyi oka lehet keserűségre a Bayernnek, ugyanis ezzel az eredménnyel MÉG nem bajnok a csapat. A Borussia Dortmund elleni – elvileg – rangadón ugyanakkor finoman sem tűnt letörtnek a gárda, Robert Lewandowskiék már az első félidőben ötször beköszöntek, és végül 6–0-ra nyertek. A müncheniek hat fordulóval a vége előtt 17 ponttal vezetnek – 18 pontot lehet még szerezni ugyebár –, a lengyel támadó pedig egymaga annyi gólt szerzett (26), mint az őt „üldöző” Pierre-Emerick Aubameyang (ő január óta mondjuk az Arsenalt erősíti), Nils Petersen (Freiburg) kettős összesen (13-13).

További örömre okot adó hír, hogy az együttes a hírek szerint már idén aktiválja James Rodríguez kivásárlási záradékát. A kolumbiai válogatott támadó tavaly nyáron érkezett Münchenbe két évre kölcsönbe a Real Madridtól, és jó benyomást tett a klub vezetőségére. A jelenlegi szezonban 28 tétmeccsen öt gólnál és 11 gólpassznál jár, a szombati rangadó egyik főszereplője volt egy találattal és két assziszttal.

A bajorok a BL-ben a sorsolásukra sem panaszkodhatnak, a PSG mögött csoportmásodikként továbbjutva a Besiktas után ezúttal is az egyik legkönnyebbnek tűnő riválist (Sevilla) kapták ellenfélül. A törökök ellen már otthon (5–0) lerendezte a Bayern a továbbjutás kérdését, végül 8–1-gyel ment tovább.

2. (1.) MANCHESTER CITY (angol)

SZAVAZÁS

Melyik csapat jut tovább a Liverpool–Manchester City BL-negyeddöntőből?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A manchesteriek is karnyújtásnyira vannak a bajnoki címtől, amelyet éppen a városi rivális United elleni hétvégi derbin biztosíthatnak be Pep Guardiola fiai. A City az Everton ellen villámgyorsan lerendezte a lényegi kérdéseket, Leroy Sané már a 4. percben betalált Liverpoolban, Gabriel Jesus a 12. percben megduplázta a fórt, és még Raheem Sterling is betalált az első félidőben, a csapat pedig végül 3–1-re győzött a lábadozó Sergio Agüero nélkül is. Az argentin támadó március közepe óta nem bevethető, és könnyen lehet, hogy a Liverpool ellen is legfeljebb csereként juthat majd szóhoz.

A Ligakupát megnyerő, a PL-t uraló City részéről ugyanakkor botorság lenne félvállról venni a Liverpool otthonában rendezendő odavágót, hiszen a manchesteriek ebben a bajnokságban egyedül éppen az Anfielden kaptak ki – sőt, a 4–3-as vereség még hízelgő is, ha hozzátesszük, hogy a 68. percben már 4–1-re vezettek a „vörösök”. A két csapat őszi mérkőzését amúgy a City 5–0-val behúzta azért...

Messi beállt – Messi pontot érő gólt szerzett. További híreink: az ég kék (Fotó: AFP)
Messi beállt – Messi pontot érő gólt szerzett. További híreink: az ég kék (Fotó: AFP)



1. (2.) BARCELONA (spanyol)

Guardiola csapata ugyanakkor még így lemarad erősorrendünk első helyéről, Guardiola korábbi csapata miatt – az már csak hab a tortán, hogy a harmadik helyen is a tréner korábbi csapata áll. Ebből a hármasból a katalánok bajnoki címe a legbizonytalanabb, bár a nyolc meccsel a vége előtt meglévő kilenc pont előny aligha ad okot aggodalomra a klub háza táján.

Lionel Messi egy kisebb combsérülés miatt nem is volt kezdő a Sevilla ellen, ám amikor égett a ház, beküldte őt Ernesto Valverde, aki a lelkére kötötte azért, hogy kerülje a hosszú sprinteket és a hirtelen sebességváltásokat, nehogy nagyobb baja legyen. Az argentin a hírek szerint problémamentesen hagyta el a pályát – miután a 89. percben ő egyenlített, így az együttes már 37 bajnoki óta veretlen, és csupán egy mérkőzésre van a spanyol rekordtól (38 – Real Sociedad, 1980).

A BL-ben a Chelsea ellen a londoni döcögősebb játékot egy sima hazai diadal követte – az erősorrendünk végén lévő Roma ellen pedig alighanem újabb katalán siker várható a Camp Nouban.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
KEDD
20.45:
Sevilla (spanyol)–Bayern München (német) (Tv: Sport1)
20.45: Juventus (olasz)–Real Madrid (spanyol) (Tv: M4 Sport)
SZERDA
20.45: FC Barcelona (spanyol)–AS Roma (olasz) (Tv: M4 Sport)
20.45: Liverpool (angol)–Manchester City (angol) (Tv: Sport1)

Erősorrendünk első három helyezettje (Montázs: NSO)
Erősorrendünk első három helyezettje (Montázs: NSO)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik