PL: erődemonstráció! A Tottenham négyet vágott az Aston Villának Birminghamben

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.03.10. 15:59
A szünet utánra pörgött fel a Spurs (Fotó: Getty Images)
A Tottenham Hotspur 4–0-ra legyőzte az Aston Villát Birminghamben az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 28. fordulójának vasárnapi első rangadóján.

Mivel az Aston Villa és a Tottenham is a Bajnokok Ligája-indulásért küzd, izgalmas és sokgólos mérkőzésre lehetett számítani. A két csapatot a találkozó előtt öt pont választotta el egymástól, a birminghamiek a 4. helyet, míg a londoniak az 5. helyet foglalták el, ám könnyen lehet – az angol csapatok nemzetközi szereplésén múlik –, hogy az ötödik pozíció is indulást ér majd a legrangosabb kupasorozatban.

Az 5. percben a házigazdák gólgyárosa, Ollie Watkins esett el a tizenhatoson belül, de nem kapott büntetőt. A Spurs menteni igyekvő játékosa előbb a labdát találta el, és csak utána a sípcsontját. Az angol válogatott csatár fájlalta a lábát, de végül folytatni tudta a játékot.

Az első félidő meglepetésre nem hozott sok helyzetet, a Tottenham részéről mindössze egy lövés jegyezhettünk fel. A szünet után azonban aktivizálták magukat a vendégek. Az 50. percben James Maddison érkezett remek ütemben egy beadásra, ezzel előnybe került a Spurs (0–1). A Villát megzavarta a kapott gól: három perccel később Dejan Kulusevski volt szemfüles és lecsapott egy gyenge passzra, majd a gyors ellenakció végén Brennan Johnson helyezett a kapuba (0–2).

A hazaiak sorsa a 65. percben pecsételődött meg, amikor a játékvezető John McGinnt a durva belépőjéért azonnal kiállította.

A végén újra felpörögtek az események: a rendes játékidő letelte után Szon Hung Min talált be (0–3), aztán a csereként beálló Timo Werner is bevette Emiliano Martínez kapuját (0–4). 

Győzelmével a Spurs két pontra megközelítette a biztos BL-indulást érő 4. helyen álló riválisát.

 

ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ
Aston Villa–Tottenham Hotspur 0–4 (Maddison 50., Brennan Johnson 53., Szon Hung Min 90+1., Werner 90+4.)
Kiállítva: McGinn (65., Aston Villa)
Később
Brighton & Hove Albion–Nottingham Forest 1–0 (Omobamidele 29. – öngól)
West Ham United–Burnley 2–2 (Paquetá 29., Ings, 90+1., ill. D. Fofana 11., Mavropanosz 45+1. – öngól)
Liverpool–Manchester City 1–1 (Mac Allister 50. – 11-esből, ill. Stones 23.)

HÉTFŐN
21.00: Chelsea–Newcastle United (Tv: Match4)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Manchester United–Everton 2–0 (Bruno Fernandes 12., Rashford 36. – mindkettő 11-esből) 
AFC Bournemouth–Sheffield United 2–2 (Ouattara 74., Ünal 90+2., ill. Hamer 27., J. Robinson 65.) 
Crystal Palace–Luton Town 1–1 (Mateta 11., ill. Woodrow 90+6.) 
Wolverhampton Wanderers–Fulham 2–1 (Ait-Nuri 52., Cairney 67. – öngól, ill. Iwobi 90+8.) 
Arsenal–Brentford 2–1 (Rice 19., Havertz 86., ill. Wissa 45+4.) 

  1. Arsenal

28

20

4

4

70–24

+46 

64 

  2. Liverpool

28

19

7

2

65–26

+39 

64 

  3. Manchester City

28

19

6

3

63–28

+35 

63 

  4. Aston Villa

28

17

4

7

59–41

+18 

55 

  5. Tottenham

27

16

5

6

59–39

+20 

53 

  6. Manchester United

28

15

2

11

39–39

47 

  7. West Ham

28

12

7

9

45–49

–4 

43 

  8. Brighton & Hove Albion

28

11

9

8

50–44

+6 

42 

  9. Wolverhampton

28

12

5

11

42–44

–2 

41 

10. Newcastle

27

12

4

11

57–45

+12 

40 

11. Chelsea

26

10

6

10

44–43

+1 

36 

12. Fulham

28

10

5

13

40–44

–4 

35 

13. Bournemouth

27

8

8

11

37–49

–12 

32 

14. Crystal Palace

28

7

8

13

33–48

–15 

29 

15. Brentford

28

7

5

16

40–52

–12 

26 

16. Everton

28

8

7

13

29–39

–10 

25 

17. Nottingham Forest

28

6

6

16

34–50

–16 

24 

18. Luton Town

27

5

6

16

38–55

–17 

21 

19. Burnley

28

3

5

20

27–62

–35 

14 

20. Sheffield United

28

3

5

20

24–74

–50 

14 

Pontlevonás:  Everton 6 pont

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik