Felkészülés: ezúttal egy nigériai próbázó remekelt a Lokiban, Salami duplázott

2011.01.22. 12:55
Címkék
A DVSC-TEVA labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 4–2-re legyőzte az NB III-ban szereplő Balmazújvárost.

A Lokiban két gólt szerzett a tegnap érkezett nigériai próbajátékos, a 21 éves Eugene Salami, ráadásul az afrikai futballista kiharcolt egy tizenegyest is, amelyet Czvitkovics Péter értékesített.

A bajnoki címvédő negyedik gólját Máté Péter szerezte.

A győztes együttesben pályára lépett Nikolov Balázs is, aki az edzőmeccset nem tudta végigjátszani, mivel megsérült az első félidőben. Ahogy arról tegnap beszámoltunk, előfordulhat, hogy a korábbi válogatott védő Debrecenben folytatja, egyelőre azonban még nem írt alá.

Mint ismeretes, a DVSC vegyes csapata tegnap 5–1-re felülmúlta a Szolnokot, s azon a mérkőzésen a szintén próbajátékon lévő horvát Marko Simic három gólt szerzett.

A Loki ma játszik egy másik felkészülési találkozót is, 15 órától az NB II-es Hajdúböszörmény lesz az ellenfél.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
DVSC-TEVA–Balmazújváros 4–2 (2–0)
Oláh G. műfű, 100 néző. Vezette: Nagy T.
DVSC: Malinauskas – Bernáth, Komlósi, Máté, Nikolov (Korhut) – Bódi (Etogo), Ramos, Czvitkovics, Szakály P. – Salami, Yannick
Balmazújváros: Bánhegyi (Tiba) – Holb, Tornyai, Németh, Tóth Z. – Sárközi, Kónya (Németi), Szűcs L., Kállai (Víg) – Nagy R. (Zabos), Belényesi (Florian)
Gól: Salami 2, Czvitkovics (11-esből), Máté, ill. Kónya, Szűcs L.
Forrás: dvsc.hu

 

Legfrissebb hírek

Gróf Dávid aranyérmesként jutna vissza az élvonalba a diósgyőriekkel

Labdarúgó NB II
1 perce

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
45 perce

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
45 perce

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
2 órája

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
9 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
9 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája