Számolunk négyig? – Kovács Erika jegyzete

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2022.06.16. 22:33

Hajnali fél négy volt már Pekingben, amikor megszólalt a telefonom, talán nem vétkezem nagyot, ha a beszélgetés elejét elárulom.

– Örülsz?

– Majd kiugrom a bőrömből…

– Pedig azt hittem, egy vidám sportágfelelőssel beszélgethetek a döntésről.

Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke mindent latba vetett, hogy meggyőzzön arról, kitörő örömmel kellene fogadnom a hírt, miszerint Magyarország újra vizes világbajnokságot rendez – hiába.

Nem Moszkva bajnokával és nem az érveivel volt a baj, csak hát február 7-ét írtunk, és alig néhány órával voltunk túl azon a borzalmas olimpiai döntőn a téli játékokon: igen, azon az ezerméteres finálén, amelyben Liu Shaolin Sándor elsőként haladt át a célvonalon, mégsem az ő nyakába került az aranyérem, hiszen szabálytalanság miatt utólag kizárták a bírók.

Még vagy két hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy igazán megérintsen az újabb hazai vizes világbajnokság gondolata, aztán az április végi országos bajnokságon már érezhető volt a bizsergés – a debreceni versenyeknek amúgy is különleges hangulatuk van, de ezúttal hatványozottan „pezsgett” minden: az uszoda, az öltözők, a bemelegítőmedence melletti terek.

Nem volt olyan úszó, aki legalább egy mondattal ne utalt volna a júniusi gigaeseményre, és ott bevillant egy korábbi debreceni kép, az a bajnokság, amelyet 2017-ben rendeztek, s amelyen az első hazai vizes vb-re válogatott Sós Csaba szövetségi kapitány. Az az ob, amelyen Milák Kristóf megnyerte a száz pillangót, és előbb a magyar csapatba került, majd a vb-n – majdnem – a világ tetejére repült.

Most már évek óta ott van, ám nem csak tőle várhatjuk az újabb magyar sikereket a Duna Arénában, és nem is csak tőle várjuk – nevek nélkül, de jöjjön az NS-tipp, rendhagyó módon ezúttal itt, e jegyzetben: az öt évvel ezelőtti 2 arany, 4 ezüst, 2 bronz kimagasló teljesítmény volt, ám a 2017-es az érmek fele összejöhet az újabb budapesti vb-n a medencében, köztük egy arannyal.

Noha világklasszisunk azt kérte, ne rögzítsük az interjúban egyértelműen, hogy a címvédése garantálható, így, direktbe nem is jelentjük ki, de én már előre készülök az újabb elnöki faggatózásra, várom, hogy Wladár doktor a 200 pillangó döntője után újból feltegye a kérdést („Örülsz?”), én pedig immár felkiáltójellel ellátott mondatban ismételhessem meg a pekingi válaszomat – a „Kiugrom a bőrömből!” reakció pedig akár két magyar érmet is takarhat ezen a távon…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik