Vívás: három egyéni éremmel kezdtek a kadét párbajtőrözők Belgrádban

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.10.24. 08:56
Címkék
A kadét párbajtőrözők európai körversenyének belgrádi állomásán Pátri Maja ezüst-, Gachályi Gréta és Király Mátyás pedig bronzérmet szerzett.

Akár magyar döntőt is rendezhettek volna szombaton a leány kadét párbajtőrözők európai körversenyének belgrádi állomásán, hiszen az egyéni versenyben Pátri Maja és Gachályi Gréta is pazar formát mutatva jutott el az elődöntőbe. A lányok október elején tagjai voltak annak a csapatnak, amelyik a budapesti körversenyen állt fel a dobogó legfelső fokára, és joggal bizakodtak abban, hogy a szerb fővárosban zajló viadal nívósabb mezőnyében, egyéniben is megtehetik ezt. Persze, csak egy győztest hirdetnek a versenyen, az pedig végül a magyar lányoknál két évvel fiatalabb (még nincs 14 éves) ukrán Anna Makszimenko lett, aki az elődöntőben Gachályit 15:11-re, a fináléban Pátrit 15:9-re győzte le.Pátri Maja és Gachályi Gréta is pazar formát mutatva jutott el az elődöntőbe. A lányok október elején tagjai voltak annak a csapatnak, amelyik a budapesti körversenyen állt fel a dobogó legfelső fokára, és joggal bizakodtak abban, hogy a szerb fővárosban zajló viadal nívósabb mezőnyében, egyéniben is megtehetik ezt. Persze, csak egy győztest hirdetnek a versenyen, az pedig végül a magyar lányoknál két évvel fiatalabb (még nincs 14 éves) ukrán Anna Makszimenko lett, aki az elődöntőben Gachályit 15:11-re, a fináléban Pátrit 15:9-re győzte le.

Pátri Maja (középen) ezüstérmes lett Belgrádban Forrás: hunfencing.hu
Pátri Maja (középen) ezüstérmes lett Belgrádban Forrás: hunfencing.hu

Pátri Maja (középen) ezüstérmes lett Belgrádban  •  Forrás: hunfencing.hu

Akeszthelyi Balaton Vívóklub üdvöskéje, Pátri Maja tehát ezüstérmet szerzett, és tovább tart a remeklése a szezonban: itthonmegnyerte a korosztálya első kupafordulóját, majd a harmadikként végzett ugyanezen a viadalon, de már a juniorok mezőnyében. A békéscsabai Alföld Vívó Akadémián pallérozódó Gachályi Gréta éremkollekciója bronzzal bővült, csakugyan, ahogy Pátri elődöntőben 15:13-ra legyőzött ellenfelének, az orosz Anasztaszija Rusztamovának. A versenyen kiválóan szerepelt a debreceni Nagy Blanka is, akit a későbbi győztes állított meg a nyolc között. A Budapesten ezüstérmes Fábián Kamilla ezúttal nem jutott a 16 közé, ugyanúgy a 32-ben búcsúzott, mint Jakobi Júlia, Wimmer Dorina, Doma Boglárka és Herke Réka.

A fiúk versenyében szintén a Balaton Vívóklub reménysége jutott a legtovább, egészen a négy közé. A remek napot kifogó Király Mátyást az ukrán Danjil Mazur győzte le nagyon szoros elődöntőben 15:14-re. De nemcsak az bronzérmes Királyt illeti dicséret, hanem Pelle Domonkost és Kó Ágostont is, aki bravúros teljesítménnyel a legjobb nyolcban zárt. Vasárnap a csapatok küzdelmeivel folytatódik a körverseny.

A részletes eredmények ITT érhetők el.

További korosztályos hírekVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik