Hornyák Balázs utanpotlassport.hu 2022.09.24 18:39 Frissítve: 2022.09.29 09:03

Tenisz: Udvardy Luca a legjobb tízbe vágyik a juniorok között

A wimbledoni juniortornán a döntőig menetelő 16 éves teniszező, Udvardy Luca a sérülése miatt a US Open korosztályos tornáján mindössze a második fordulóig jutott. Mostanra ismét egészséges, és már a következő nagy célokra fókuszál.

A junior leány teniszezők világranglistáján a 15. helyen álló Udvardy Luca szeptember elején a 11. kiemeltként vághatott neki a US Open korosztályos viadalának. Azonban a Wimbledonban bemutatott döntős szereplését ezúttal nem sikerült megismételnie, mivel már a második körben kiesett. Ugyanakkor a gyengébb eredmény nem volt véletlen, a fiatal játékost több probléma is hátráltatta.

„Sajnos már sérülten utaztam ki New Yorkba, szóval korántsem zajlott ideálisan a felkészülés a US Openre. Majd a második körös meccsemen – a meglévő combizomhúzódás mellett – kifordult bokám. Szomorú voltam a korai kiesés miatt, de a sérülések ismeretében esélyem sem nyílt arra, hogy a legjobbamat nyújtsam" – mondta a 16 éves Udvardy az Utánpótlássportnak.

Udvardy Luca Forrás: MTSZ

Udvardy Luca (16) felépült sérüléséből, és gőzerővel készül az év végi tengerentúli juniorversenyekre, illetve a felnőttmezőnyben is kipróbálná magát  •  Forrás: MTSZ

A US Openről haza térve a pihenés, illetve a gyógyulás kapta a főszerepet, és mostanra mind a combfeszítőizom-, mind a bokasérülés helyre jött.

„Kipihenten, újult erővel vágtam bele ismét a munkába. Négyhetes felkészülést kezdtem el, amely alatt – a tenisz mellett – elsősorban fizikális alapozó munkát végzünk, és próbálok ismét csúcsformába kerülni, és jó állapotban elindulni az idei szezonból még hátralévő nagy versenyeken."

Az edzésekkel teli hetek után október végétől ismét a versenyekre kerül a hangsúly, méghozzá komoly célokkal.

„Az év végéig szeretném magam beverekedni a legjobb tíz közé a junior-világranglistán. Ehhez első körben novemberben a két mexikói versenyen kell jól teljesítenem, majd utána Floridában zárom az évet, az Eddie Herr-versenyen, illetve az Orange Bowlon. Emellett, ha lesz rá lehetőségem, idén még felnőtt ITF-tornákon is kipróbálnám magam, a felkészülés után október végén várhatóan egy-két tizenötezres görögországi tornán indulnék, és ezt követné a tengerentúli túra. Azt kicsit sajnálom, hogy idén mindkét budapesti WTA-tornát ki kellett hagynom. A júliusi 250-es versenyt a wimbledoni döntő, míg a mostani 125-öset pedig a sérülés miatt, de remélem, a következő években lesz alkalmam pályára lépni a Római-parton."

Luca nemrégiben klubot váltott, a Budaörs SC után a Budapesti Honvéd színeiben folytatja pályafutását.

„A Honvéd igazi nagy klub, hatalmas hagyományokkal. Számos kiváló, rendkívül sikeres sportoló erősíti ezt az egyesületet, és az első pillanattól fogva szimpatikus volt ez a lehetőség, szóval örülök, hogy a Honvédba igazolhattam."

További korosztályos hírek TENISZBEN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2022.10.18 21:50:02

Utánpótlássport H. B. utanpotlassport.hu

Megszületett az első magyar aranyérem a kötöttfogású Takács István (87 kg) révén a spanyolországi Pontevedrában zajló U23-as birkózó-világbajnokságon. A nehézsúlyú Vitek Dárius bronzérmet szerzett, míg Szőke Alex (97 kg) bejutott a szerdai döntőbe.

2022.10.10 14:10:07

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Az eredetileg behívott négy utánpótláskorú kézilabdázóból sérülések miatt csak ketten maradtak keretben a magyar férfi felnőttválogatott e heti Eb-selejtezői előtt.

2022.09.16 13:00:02

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

A 2002-es vagy annál fiatalabb labdarúgók által alkotott magyar U21-es válogatott jövő ősszel kezdi meg a 2025-ös Európa-bajnokság selejtezősorozatát; a Gera Zoltán vezette fiatalok vasárnaptól edzésekkel és felkészülési mérkőzésekkel készülnek.

2022.08.16 20:31:03

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

A Belvon Attila vezette U17-es labdarúgó-válogatott az izlandiak elleni 4–2-es győzelemmel kezdte a Telki-kupát.

2022.07.26 22:34:01

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

Parádésan szerepeltek a magyar fiatalok a szlovákiai Besztercebányán zajló EYOF második versenynapján: a távolugró Rózsahegyi Bori, a kalapácsvető Szabados Ármin és a sprinter Deák Zalán aranya mellett még hat ígéret állhatott fel a dobogóra.