H. B. utanpotlassport.hu 2021.04.29 17:39 Frissítve: 2021.04.29 17:50

Röplabda: Szedmák Réka újabb egy évig Kaposváron marad

Az Extraligában szereplő 1. MCM-Diamant Kaposvár szerdai bejelentése szerint a 19 éves röplabdázó, Szedmák Réka szerződést hosszabbított a klubbal, így a felnőttválogatott játékos további egy évig garantáltan a somogyiak együttesében játszik.

A hazai női röplabdasportág egyik nagy ígérete, Szedmák Réka marad Kaposváron. A 19 esztendős, kilencszeres felnőttválogatott fiatal – a klub hivatalos bejelentése alapján – újabb egy évre írt alá a 1. MCM-Diamant Extraligás együttesében. A 186 centi magas feladóátlót kérdeztük a szerződéshosszabbítás okairól.

„Az elmúlt évben mind a városban, mind a csapatban jól éreztem magam Kaposváron, így nem sokat kellett gondolkodni a hosszabbításon. Kifejezetten összetartó közösség alakult ki közöttünk, és úgy érzem, sokat sikerült fejlődnöm Szasa Nedeljkovics vezetőedző keze alatt. Bízom benne, hogy jövőre még több játéklehetőséget tudok kiharcolni magamnak, és akkor a játékomat illetően a következő szintre léphetek majd a karrieremben.” – nyilatkozta a fiatal az Utánpótlássportnak.

Szedmák Réka (sárgában) a mutatók alapján a kilencedik legjobbként zárt a posztján az Extraligában Forrás: MRSZ

Szedmák Réka (sárgában) a mutatók alapján a kilencedik legjobbként zárt a posztján az Extraligában  •  Forrás: MRSZ

Szedmák a Vasasban kezdte a pályafutását, majd három évadot Békéscsabán töltött. Tavaly nyáron, amikor Réka Kaposvárra igazolt, azzal a céllal váltott klubot, hogy az új évad és az új egyesület meghozza számára a várva várt áttörést.

„Nem vagyok maradéktalanul elégedett magammal, de úgy hiszem a céljaim nagyrészét megvalósítottam. Az alapjátékomban egyértelműen előreléptem, de a védekezésemben, a mezőnymunkámban is mindenképpen javultam. Összességében a játék minden elemében hatékonyabbá váltam. Ebben nagy szerepe van az edzéseknek is, hiszen napról napra a mérkőzések intenzitásával felérő tréningeken készülhetek, fejlődhetek lépésről lépésre.”

Szedmák jó teljesítményét az is igazolja, hogy a Jakub Gluszak által irányított, Eb-selejtezőkre készülő felnőttválogatott bő keretének is tagja. Ám a játékos az egyéni szintlépés mellett komoly klubsikerekkel is zárta a szezont.

„Történelmi bajnoki évadon vagyunk túl, hiszen Kaposváron nem volt korábban ilyen eredményes női csapat. Nemzetközi színtéren első magyar csapatként jutottunk be a legjobb négy közé a Challenge-kupában, ahol végül harmadikok lettünk. A Magyar-kupában szintén bronzérmesként zártunk a klub fennállása óta első alkalommal, míg a bajnokságban csak hajszálon múlt végül a dobogó a Vasas elleni ötödik meccs, ötödik szettjében. A bajnokság végjátéka kapcsán maradt némi hiányérzet bennünk, ott akár több is rejlett volna a csapatban. Azonban mindent egybevéve remek idény van a hátunk mögött, remélem a következő évad legalább ilyen sikerekben gazdag lesz.”

További korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2021.04.14 09:10:20

Utánpótlássport Nagy Dániel utanpotlassport.hu

Autós tréning? Kocsiedzés? A „car coaching” fogalmát többféleképpen is fordíthatjuk, mivel a magyar nyelvben – egyelőre – nincs rá kifejezés. A szavak mögött megbújó jelenség sem kap óriási figyelmet, pedig olyan problémakörről van szó, amely jelentősen befolyásolhatja a fiatal sportolók fejlődését.

2021.03.28 09:02:01

Utánpótlássport Fekete Tamás utanpotlassport.hu

A 2–1-es vereség ellenére Gera Zoltán, az U21-es magyar válogatott szövetségi edzője szerint a mieink bebizonyították, hogy képesek jól teljesíteni a korosztályos Európa-bajnokságon.

2021.03.27 13:20:14

Utánpótlássport B. Z. utanpotlassport.hu

A 17 éves Krstulovic Alex győzelmével ért véget az ifjúsági online Hello Sakk-kupa; a Persányi Barnabás elleni fináléjában alig több mint egy másodperc döntött a javára.

2021.03.21 16:25:20

Utánpótlássport Fekete Tamás utanpotlassport.hu

Első nemzetközi mérkőzéseit játszotta Tímár Krisztián iránymutatásával az őszi Eb-selejtezőkre készülő U18-as válogatott. A szövetségi edző szerint jól dolgoztak a fiatalok a románok ellen vívott összecsapásokon.

2021.03.07 14:32:01

Utánpótlássport Jancsó Kornél utanpotlassport.hu

Csupán három hetet várt az újabb rekordokkal az utóbbi két esztendőben a legjobb magyar férfi súlyemelőnek megválasztott, alig 17 éves Fekécs Szilárd, aki ezúttal a szombathelyi Savaria Kupán remekelt, megint átírva az ifjúságiak 81 kilogrammos kategóriájának országos korosztályos csúcsait.