Röpi: meccsről meccsre fejlődik az U19-es válogatott az NB I-ben

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.11.12. 17:05
Címkék
A férfi NB I-ben szereplő ifjúsági röplabda-válogatott két győzelemmel és két vereséggel nyitotta szereplését az új szezonban, majd decemberben újabb bajnokik, valamint szlovéniai MEVZA-torna következik a csapatnak; Bodonyi Ákos szövetségi edzőt kérdeztük az eddig látottakról, illetve a tervekről.

A járványhelyzet miatt az előző évadban a korosztályos (serdülő és ifjúsági) fiúválogatottak nem indultak el a férfi NB I-es röplabda-bajnokságban, azonban idén ősztől visszaállt a megszokott rend a fiatalok versenyeztetésében, és az októberi első válogatott-összetartások idején az U17-esek két, míg az U19-esek négy mérkőzést játszottak a másodosztályú együttesek ellen. Előbbiek két vereséggel kezdtek, utóbbiak 2-2-es mérleggel fejezték be az első négy fordulót. Az ifjúsági nemzeti csapat szövetségi edzője, Bodonyi Ákos összegezte a tapasztalatokat érdeklődésünkre.Bodonyi Ákos összegezte a tapasztalatokat érdeklődésünkre.

„Ebben a időszakban sajnos nem tudtunk a teljes kerettel készülni, hárman hiányoztak végül az összetartásról és a meccsekről, valamint az edzőtábor alatt sérülések is történtek– velük kiegészülve még ütőképesebb társaság állhat majd össze, de mindettől függetlenül a fiúk remekül, jó szellemben dolgozták végig a másfél hetet. Az edzőtábor végére abszolút érződött a közös munkánk eredménye, sokat léptünk előre az együtt töltött időben"– nyilatkozta Bodonyi az Utánpótlássportnak.

Bodonyi Ákos U19-es fiúválogatottja 2-2-s mérleggel zárta az októberi fordulókat az NB I-ben Forrás: hunvolley.hu
Bodonyi Ákos U19-es fiúválogatottja 2-2-s mérleggel zárta az októberi fordulókat az NB I-ben Forrás: hunvolley.hu

Bodonyi Ákos U19-es fiúválogatottja 2-2-s mérleggel zárta az októberi fordulókat az NB I-ben  •  Forrás: hunvolley.hu

Az U19-es fiúk kezdésként 3:0-ra kikaptak a Szegedtől, majd hasonló arányban alulmaradtak a Szolnok ellen is. Viszont a Miskolc ellen két játszmás hátrányból fordítottak, és győztek végül, míg a Nyíregyháza elleni magabiztos diadallal zárták a sorozatot.

„Azzal a Szegeddel kezdtük a meccsek sorát, amely mindenképpen az NB I legjobb három csapata közé tartozik. Összességében jól tartottuk magunkat, de az első két szettben akadt egy-egy hullámvölgyünk, emiatt elbuktuk azokat kisebb különbséggel, majd a harmadikra szétestünk, és az már sima lett. Másnap rögtön következett a Szolnok elleni találkozó, ahol már jobban játszottunk, az összkép is biztatóbb volt, csupán a játszmák végjátékában elkövetett néhány hibánk, illetve a Szolnok rutinja miatt kaptunk ki – fogalmazott a tréner, aki a válogatott mellett a Szolnok SPC szakosztályvezetője. – A harmadik meccsünk a Miskolccal szemben nagyon hasonlóan indult az első játékrészben, majd 2:0-s hátrányban sem adták fel a fiúk, sőt sikerült megtalálnunk a megfelelő taktikát, és nagyot küzdve fordítottunk. A négy meccses periódus zárásaként az NB I-es újonc Nyíregyháza várt ránk, a csapatukban főleg idősebb, rutinosabb játékosokkal. Ekkor már jóval stabilabban működött az alapjátékunk, mi uraltuk a meccset, és viszonylag könnyedén nyertünk."

A tartalékosan felálló ifjúsági fiúválogatott három játszmában szenvedett vereséget a Szegedtől Fotó: Kocsis Alíz
A tartalékosan felálló ifjúsági fiúválogatott három játszmában szenvedett vereséget a Szegedtől Fotó: Kocsis Alíz

A tartalékosan felálló ifjúsági fiúválogatott három játszmában szenvedett vereséget a Szegedtől  •  Fotó: Kocsis Alíz

A hazai megmérettetések mellett az év végén nemzetközi porondon is kipróbálja magát a válogatott.

„December közepén újabb három bajnoki következik a Rákosmente, a MÁV Előre és a Dág ellen, valamint a karácsonyi szünetet követően MEVZA-tornára utazunk Szlovéniába, ahol a házigazdák mellett az osztrákokkal és a horvátokkal játszhatunk, ami az áprilisi Eb-selejtezőkre készülve újabb nagyon fontos állomás lesz a csapatépítésben."

 

További korosztályos hírekRÖPLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik