Műkorcsolya: Meg akarom mutatni, mit tudok – Berei Mózes József

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2021.11.19. 12:33
Címkék
Sűrű időszak áll a Sebestyén KSE 17 éves műkorcsolyázójának, Berei Mózesnek a háta mögött, aki hazai és külföldi versenyeken is bizonyította az utóbbi hetekben, hogy jó formában van, és számolni kell vele a jövőben is.

A magyar műkorcsolya juniormezőnyének egyik jeles képviselője, Berei Mózes József számára kanyargós út vezetett a műkorcsolyázásig, ám mikor ötévesen megérkezett, tudta, hogy jó helyen van.Berei Mózes József számára kanyargós út vezetett a műkorcsolyázásig, ám mikor ötévesen megérkezett, tudta, hogy jó helyen van.

„Anyukám már kiskoromban igyekezett engem a sport irányába terelgetni. A kézilabdától kezdve az úszáson át a fociig mindent kipróbáltam, de valamiért egyik sem fogott meg különösebben. Ezután következett a sorban a jéghoki, ám az sem volt az igazi, viszont a jég másik felén a műkorcsolyázók edzettek, ami egyből felkeltette az érdeklődésem – idézi fel a kezdeteket a17 esztendőstehetség, akit korcsolyaberkekben csak Pepének szólítanak. – Nagyon tetszett, ahogy forognak, ugrálnak az emberek, teljesen elvarázsolt. Úgy érzem, kiélhetem magamat közben; míg mások egyéb sportágakban érzik ezt, én a jégre lépve.”

Pepe osztrák színekben kezdett el korcsolyázni, majd versenyezni is, mivel az édesanyjával 11 évig a szomszédos országban élt.

Berei Mózes József Forrás: MOKSZ
Berei Mózes József Forrás: MOKSZ

Berei Mózes József  •  Forrás: MOKSZ

„Emlékszem, hét éves voltam, mikor az itthon élő nagypapám már nagyon beteg volt. A halálos ágyánál esküt tettem neki, hogy egy nap visszatérünk, és magyar színeket fogom képviselni, a hátamon nagybetűvel lesz olvasható, hogy Hungary. Ő pedig azt mondta nekem, hogy mindegy, hogy hol vagyok, velem lesz, és fel fog emelni, mint egy hópihét. Ez nagyon megérintett engem, és szerencsére sikerült betartanom az ígéretemet: lassan három és fél éve, hogy hazaköltöztünk.”

Az ifjú tehetség azóta az Európa-bajnok, többszörös olimpikon műkorcsolyázóval, Sebestyén Júliával készül.

„Nagyon megtisztelő, hogy vele dolgozhatok. Rengeteget tudok tőle tanulni, technika és hozzáállás terén is. Rendkívül inspiráló személyiség, aki mindig mellettem áll, a jégen kívül is; tulajdonképpen második anyukának is nevezhetem.”

Az augusztusi Tesztversennyel a fiatal számára is elkezdődött az őszi szezon, az eredményeket pedig hazai és nemzetközi szinten is gyűjtögeti. Az októberben rendezett Budapest Trophyn a második helyet szerezte meg, míg a Rigában tartott Volvo-kupán első alkalommal versenyzett nemzetközi felnőttmezőnyben. Lettországban a remekül sikerült kűrjének köszönhetően megjavította az egyéni legjobb pontszámát is.

„Minden sikernek, részsikernek örülök. Ilyen volt például a Tesztversenyen bemutatott hibátlan rövidprogramom, vagy a rigai megméretés, ahol a kűr sikerült nagyon jól. Megható volt, hogy Lettországban bemutatkozhattam a felnőttek között, új érzés volt számomra ez, de láttam, hogy rengeteget tudok a nagyoktól tanulni – mondja a Sebestyén Korcsolya SE versenyzője, aki a távolabbi célokra is kitér. – Technikai szempontból például szeretnék tripla axelt, négyfordulatokat ugrani, eredményeket tekintve pedig célba van véve a felnőtt országos bajnokság, Európa-bajnokság, világbajnokság, hogy meg tudjam mutatni, mit tudok.”

További korosztályos hírekKORCSOLYASPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
3 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
4 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
4 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
4 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
4 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
5 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
5 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik