H. B. utanpotlassport.hu 2021.06.20 14:39 Frissítve: 2021.06.26 08:46

Kosárlabda: Rakita Lili új fejezet nyit a karrierjében Cegléden

A női NB I A-csoportjában szereplő VBW CEKK Cegléd kosárlabdacsapata a közelmúltban bejelentette, hogy szerződtette a Csatát hat esztendőn át erősítő, 18 éves Rakita Lilit. A korosztályos válogatott játékossal beszélgettünk az átigazolás és a nyári válogatottesemények kapcsán.

Komoly átalakuláson esett át – a következő bajnokságra készülve – a női felnőttélvonal elmúlt évadát a kilencedik helyen záró VBW CEKK Cegléd kosárlabdacsapata. Ennek a változásnak az eredménye az is, hogy a Csatában nevelkedett 18 éves irányító, Rakita Lili is a ceglédieket erősíti az ősztől. A fiatal játékost kérdeztük a klubváltás hátteréről.

„Hosszú időt töltettem a Csatában, összesen hat évet játszottam itt. Éppen ezért nagyon sok mindent köszönhetek nekik, viszont úgy éreztem, hogy ki kell próbálnom magamat másik egyesületben is, így a Ceglédet választottam. A Csatával szinte minden utánpótlás korosztályban megnyertük a bajnokságot, ezek egyértelműen örökre emlékezetes, felejthetetlen élmények. Életem ezen szakasza mindig is kék-fehér marad – kezdte szavait Lili. – Ugyanakkor az elmúlt évadban mutatott teljesítményemmel nem vagyok teljesen elégedett, hiszen hullámvölgyek jellemezték a játékomat. A következő szezonban szeretnék sokkal kiegyensúlyozottabb produkciót nyújtani. Az, hogy már az NB I A-csoportjában edződhettem napról napra, és volt alkalmam pályára lépni, ez mind megerősít abban, hogy folytassam ezt az utat. Emellett pedig a másodosztályban már az egyik vezére lehettem a csapatomnak, amivel igyekeztem is élni."

Rakita Lili hat év után hagyja ott a Csata együttesét Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

Rakita Lili hat év után hagyja ott a Csata együttesét  •  Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

A tehetséges kosaras ötször játszott a felnőtt első osztályú bajnokság nemrégiben lezárult szezonjában. Ezeken átlagosan 2,8 játékpercet töltött a pályán, és 1,2 pontot dobott. Emellett Rakitára az NB I/B-ben szereplő második csapatban már vezérszerep hárult. Ott összesen 26 mérkőzésen pályára lépve 11,2 pontot és öt gólpasszt jegyzett találkozónként. A saját korosztályában, a juniorok között pedig országos bajnoki címhez segítette a Csatát.

„A Cegléddel a bajnokság végén vettük fel a kapcsolatot. Döntésemben nagy szerepe volt, hogy Hegedűs Péter lesz az új vezetőedző, illetve jó lehetőséget kaptam a fejlődésem érdekében, úgy gondoltam ezzel élnem kell. Mindent el fogok követni annak érdekében, hogy minél több játéklehetőséget kapjak. Ugyan lehet, hogy a ceglédiek ez előző idényben a vártnál gyengébben szerepeltek, de azt gondolom, hogy csak előre kell tekinteni, ez már egy új bajnokság, új játékosokkal, új edzővel. Mindenki megfog tenni mindent, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a szezonból és egymásból."

Azonban mielőtt Lili csatlakozna a Ceglédhez, nyáron komoly feladatok várnak rá a korosztályos válogatottakban. Az U18-asokkal Csehországban szerepelhet a Challenger-tornán, majd akár – ha Völgyi Péter szövetségi edző is úgy dönt – a debreceni U19-es világbajnokságon is bizonyíthat a nemzeti csapatban.

„Az idei nyár igen eseménydúsnak ígérkezik, hiszen ha minden jól megy, két világverseny is várhat rám, az U18-as válogatottal már túl vagyunk pár nap edzőtáboron. A hosszú felkészülés  viszont július 5-én kezdődik az U18-nak és az U19-nek is. Természetesen, amíg nem kezdődnek el, addig sem állok le az edzésekkel, mert a válogatottba már úgy szeretnék odamenni, hogy a fizikumommal ne legyen probléma, és azonnal minőségi munkát tudjak végezni a táborban."

A hazai rendezésű U19-es vb-n minden bizonnyal szépszámú magyar közönség előtt küzdhet majd a válogatott.

„Hatalmas motiváció, hogy Debrecen ad otthon a világbajnokságnak. Mindig is az volt az egyik vágyam, hogy itthon, teltház előtt játszhassak a magyar válogatottban. Plusz nyomást most még nem érzek, de rendkívül izgatottan várom, hogy pályára léphessek, ehhez először is be kell magamat verekedni az eggyel idősebb korosztályba. Mindent megteszek, hogy ez sikerüljön, és valóra válhasson ez a vágyam. Az elmúlt időszakban sajnos nem voltak szurkolók a mérkőzéseken, így különösen jó érzés lesz újra közönség előtt játszani, hiszen mégiscsak ők a „hatodik ember” a pályán."

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2021.07.16 21:39:57

Utánpótlássport B. V. utanpotlassport.hu

Az utolsó tizenöt percben leiskolázta a svédeket a magyar junior kézilabda-válogatott.

2021.06.30 08:33:13

Utánpótlássport B. Z. utanpotlassport.hu

Mészáros Eszter még 18 évesen megszerezte az első világkupa-aranyérmeit Eszéken: az olimpiára készülő sportlövő a légpuskások között egyéniben és Péni Istvánnal vegyes csapatban is nyert.

2021.06.23 18:44:14

Utánpótlássport B. Z. utanpotlassport.hu

Az MTK Budapest 18 éves karatékája, Ilankovic Aleksandra elégedetten és boldogan eleveníti fel, hogy nemrégiben nagyon közel járt az olimpiai kvótaszerzéshez Párizsban.

2021.06.20 19:33:19

Utánpótlássport B. V. utanpotlassport.hu

A mixváltó ötödik helyét leszámítva nem kerültek a közvetlen élmezőnybe a magyarok a kitzbüheli junior triatlon Eb-n.

2021.06.10 16:23:15

Utánpótlássport B. Z. utanpotlassport.hu

Új szabályok szerint, de a régi elhivatottsággal támogatja tovább a legígéretesebb sportolókat a Mol Alapítvány, amely az idén 77 fiatal között osztott ki 25 millió forintot.