Kosárlabda: beérett a munka gyümölcse a pécsi Rátgéber Akadémián

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2021.06.14. 20:40
Címkék
A közelmúltban, május utolsó hétvégéjén a Rátgéber László nevével fémjelzett kosárlabda akadémia fiataljai a junior fiúk között aranyérmet, míg a serdülő leányok mezőnyében ezüstérmet szereztek a korosztályos, országos bajnoki döntőkben. Úgy tűnik, a három évvel ezelőtt alakult pécsi, nemzeti utánpótlás-nevelő műhelyben beérett a munka gyümölcse. Rátgéber Lászlóval beszélgettünk a sikerek kapcsán.

A nemrégiben a Ludovika Arénában lebonyolított U20-as férfi országos döntő végeztével az összes utánpótlás kosárlabda-bajnokság befejeződött. A nyolccsapatos, évadzáró tornákon egyedül álló módon az NKA Pécs egyesülete mind a hét korosztályban (U14-ben, U16-ban, U18-ban fiú-leány egyaránt, emellett az U20-as férfi) képviseltette magát. Ezeken négy érmet, köztük egy aranyat, két ezüstöt és egy bronzot gyűjtöttek a mecseki tehetségek.

Az akadémia megálmodóját, illetve a jelenlegi szakmai- és stratégiai igazgatóját, Rátgéber Lászlót kérdeztük az eredményes munkahátteréről.

Forrás: ratgeberakademia.hu
Forrás: ratgeberakademia.hu

 •  Forrás: ratgeberakademia.hu

„Még három teljes esztendő sem telt a nemzeti kosárlabda akadémia indulása óta, hiszen2018. október tizenegyedikén adták át a létesítményt, ezért az első évadunk korántsem volt ideális, hiszen a toborzási folyamat akkor még nem működött úgy, ahogyan kellett volna a viszonylag késői, ősz közepi elindulásunk miatt. Ezek után a tavalyi bajnokságot teljesen átírta koronavírus-járvány, így ez az első mérvadónaktekinthető, teljes bajnoki évad. Az eredmények azt sugallják, hogy jól dolgozunk, ugyanis valamennyi korosztályos csapatunk országos döntőbe jutott, sőt hat együttes is a legjobb négyben zárt, kivétel egyedül az U20-as férfialakulat, amely ötödik helyen végzett. Úgy hiszem, ez a rendszerszintű munkának a gyümölcse, és kiválóvisszaigazolás a szakmai munkánkat illetően."

Felvetődik a kérdés: kizárólag az érmek száma minősíti az akadémia munkáját?

„Nem, természetesen nem. A fontos az, hogy ezekből a fiatalokból derék emberek, illetve felnőttszinten is sikeres kosárlabdázók váljanak, hiszen ez egy elitképzés. Úgy vélem, ez még csak a kezdet. Az egész utánpótlás-képzési szisztéma lényege az, hogy lehetőséget adjon arra, hogy az úgynevezett „gyémántokat" berakjuk az akadémiákra, csak vigyázni kell azzal, ezek ne szétszórt, elveszett gyémántok legyenek. Ismét hangsúlyoznám itt, létre kell hozni a megfelelő rendszert, enélkül nem megy. Továbbá a sporttudományos háttér megalapozása is elengedhetetlen a folyamat részeként. A nálunk pallérozódó játékosokkal napi szinten foglalkoznak pszichológusok, gyógytornászok, dietetikusok és erőnléti edzők. Ez mind a folyamat nélkülözhetetlen eleme. Csak így van értelme a nevelésnek, ha hosszútávú, komplex stratégiában gondolkodunk."

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

A Hamburg két góllal verte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
10 perce

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
1 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
2 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
2 órája