Kosár: az OSE Lions már az utánpótlásban megszorítja a „nagyokat"

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2022.09.25. 09:15
Címkék
A tavasszal a serdülő fiú kosárlabda-bajnokságban elért hatodik hellyel az MVM-OSE Lions a klub fennállásának legjobb eredményét érte el korosztályos szinten. Gurszky Gergő, az oroszlányi utánpótlásért felelős szakmai vezető reméli, a következő évadban megismételhetik ezt a sikert, de hangsúlyozta, roppant nehéz feladat lesz.

Három évvel ezelőtt, 2019-ben– közel harminc év után – jutott fel újra az első osztályba az MVM-OSE Lions felnőtt férfi kosárlabdacsapata, és azóta az oroszlányiak remekül helytállnak az élvonalban. A legutóbbi évadban a hetedik helyen végeztek. Az első csapat jó szereplés a helyi utánpótlásra is pozitívan hat. AGurszky Gergővezette U14-es fiúegyüttes az elmúlt évadban bejutott az országos döntőbe, és ott a hatodik helyet szerezte meg. Ezzel az egyesület történetének legjobb eredményét érték el az utánpótlás-bajnokságokban.Gurszky Gergővezette U14-es fiúegyüttes az elmúlt évadban bejutott az országos döntőbe, és ott a hatodik helyet szerezte meg. Ezzel az egyesület történetének legjobb eredményét érték el az utánpótlás-bajnokságokban.

Forrás: OSE Lions
Forrás: OSE Lions

Az oroszlányiak U14-es fiúcsapata az elmúlt évadban a hatodik helyen zárt a korosztályos országos döntőben  •  Forrás: MVM-OSE Lions

„Szerencsére évről évre egyre magasabb színvonalat képviselünk.Minden évben magasabbra tesszük a lécet, hiszen csak így tudunk folyamatosan fejlődni, és úgy érzem, az a munka, amit az ovikosártólegészen az U20-as korosztályig lefektettünk, most már kezd beérni.Jelenleg közel kétszáz igazolt fiatal kosárlabdázik nálunk, szóval a bázis is szépen gyarapodik. A serdülők között az A-döntőben elért hatodik hely is már ennek a gyümölcse. Továbbá az elsőévesU14-eseinkkel aranyérmet nyertünk a diákolimpiai országos döntőben, és ez abszolút egyedülálló aklubunk, a városunk történetében egyaránt"– mondta Gurszky Gergő azUtánpótlássportnak.

Aki az U14-es és az U16-os irányítása mellett a teljes oroszlányi utánpótlásért felel szakvezetőként.

„Az említett szép eredmények hatalmas lendületet adtak a gyerekeknek.A kemény munka hívei vagyunk, mind én, mind a teljes edzői stáb, és úgy tűnik, ez a hozzáállásunk kifizetődik. Extra motivációval folytathatjuk a megkezdett utat. Bízom benne, hogy a játékosoknak még sok hasonló sikerben lesz részük. Szeretnénk az új szezonban is odaférkőzni a legjobbak közé, ám ez biztosan óriási kihívás lesz."

És vajon mivel sikerül felvenni a versenyt a nagy klubokkal, akadémiákkal?

„Elsősorban a képzési rendszerünkkel, vagyis óvodás koruktól bevonjuk a gyerekeket, nagyon fiatalon megkapják a szükséges alapképzettséget, amelyre a későbbiekben lehet építeni. Általában a legalacsonyabb csapatok közé tartozunk– ha akadnak is magasabb játékosaink, őket rendre elviszik a nagy akadémiák – így a technikai tudásra kell alapoznunk, ha sikeresek szeretnénk lenni. Emellett a családias közegnek köszönhetően mindig remek a csapategység, és ezzel tudjuk kompenzálni az esetleges hátrányainkat."

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Elkezdte: Szoboszlai góllal és gólpasszal vezette győzelemre a Liverpoolt a tengerentúlon

Légiósok
39 perce

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
8 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
8 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
9 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
9 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
10 órája