Kosár: a 15 éves Kókai Patrícia rendre játékperceket kap a Sopronban

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.10.02. 19:05
Címkék
Egy héttel ezelőtt a soproni nevelésű, korosztályos válogatott kosárlabdázó, Kókai Patrícia mindössze 15 évesen bemutatkozott a felnőttélvonalban a Vasas Akadémia ellen, majd a tehetség a debütálása óta további két első osztályú találkozón is pályára lépett a Sopron Basket csapatában.

Nemrégiben, szeptember utolsó hétvégéjén elrajtolt a női NB I/A-csoportos kosárlabda-bajnokság. A Gáspár Dávid vezette címvédő Sopron Basket a Vasas Akadémia otthonában magabiztos 83-59-es sikert aratott, és a mérkőzésen soproni részről több magyar fiatal, a 18 éves Sitku Zsuzsanna és a mindössze 15 éves Kókai Patrícia is debütálhatott a felnőttélvonalban. Az U16-os válogatottjátékosa wbasket.hu-nak nyilatkozott a bemutatkozása után.Kókai Patrícia is debütálhatott a felnőttélvonalban. Az U16-os válogatottjátékosa wbasket.hu-nak nyilatkozott a bemutatkozása után.

„Az elején természetesen volt némi izgulás bennem. Ahogy teltek a percek, és bebiztosítottuk a győzelmet, úgy ez kezdett eltűnni– idézte fel a mérkőzést Kókai.–Amikor Gáspár Dávid felküldött a pályára, eszméletlen érzés volt. Felkészülési mérkőzéseken már játszottam pár percet. Rendes bajnoki mérkőzést viszont még nem, ez leírhatatlan. Ritmusban nagyon érezni a különbséget az utánpótlás- és a felnőttmeccs között, de még az edzőmérkőzés és a tétmérkőzés között is megvan ez a tempókülönbség.”

A soproni tehetség, Kókai Patrícia 15 évesen debütált a felnőttélvonalban Fotó: Pados Noel
A soproni tehetség, Kókai Patrícia 15 évesen debütált a felnőttélvonalban Fotó: Pados Noel

A soproni tehetség, Kókai Patrícia 15 évesen debütált a felnőttélvonalban  •  Fotó: Pados Noel

Asoproniak ígérete rendkívül fiatalon:15 évesen, nyolc hónaposan és három naposan játszotta pályafutása első NB I/A-csoportos mérkőzését, de nála nem sokkal idősebb a szlovák nemzetiségű Molnárová Anna Laura sem, aki 14 nappal született korábban a csapattársánál, és szintén játékperceket kap Gáspár Dávid együttesében.

A játékosaz edzésmunkát emelte ki, ami hatalmas váltás számára minden korábbi tapasztalatához képest.

„Múlt péntek délután játszottam egy meccset az NB I/B-ben, majd utána este mentem a felnőttcsapat edzésére. Itt nem lehet kihagyni egyetlen alkalmat sem. Ahogy megvan tervezve minden: edzeni, edzeni és edzeni kell” – mondta Patrícia, majd hozzátette: a Sopron Basket rutinosabb játékosaiban segítőkész sportembereket ismert meg.

A fiatal nyáron azU16-osnemzeti csapatban is bizonyított a spanyolországi Challenger-tornán. A spanyolok és a szerbek mögött harmadikként záró magyar alakulat harmadik legjobb pontszerzőjeként (9,6 pont) végzett. A válogatott elfoglaltság után pedig csatlakozott az elsőcsapat keretéhez.

„Nagyon segítőkészek, de ha valami már elhangzott, akkor azt utána elvárják, hogy úgy csináljuk, ahogy kell. Természetesen tisztában vannak azzal, hogy nekünk még nagyon ismeretlen ez a terep. Éppen ezért, ha bármi problémánk akad, nyugodtan fordulhatunk hozzájuk.”

Kókai a Vasas elleni első meccsén két percet töltött a pályán, amely alatt megszerezte első pontjait is egy közeli dobásból. Majd a hétközi TFSE-MTK elleni találkozón már hét percet kapott a vezetőedzőtől, míg a harmadik találkozón a BKG-Prima Szigetszentmiklóssal szemben már 10 percet játszott; az utóbbi két meccsen pont nélkül zárt.

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik