Kézilabda: duplázott az FTC az U15-ös korosztályban

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2023.05.22. 08:59
Címkék
Mindent vitt az U15-ös korosztályban a Ferencváros: a fővárosi klub a fiú- és a leánybajnokságban is megnyerte a felsőház küzdelmeit.

Szépen sorban véget érnek a korosztályos kézilabda-bajnokságok, a múlt hét végén az U15-ös bajnokságok utolsó fordulóját rendezték meg. A fiúk és a lányok is A-, B- és C-csoportokra osztva kezdték meg az első osztályú bajnokság alapszakaszának küzdelmeit szeptember második felében. A lebonyolítás a többi korosztályos pontvadászathoz képest eltérő volt, hiszen a csoportküzdelmek során minden csapat „vendégül látta” az ellenfeleit az egyik fordulóba, amelynek keretein belül az együttesek fejenként két mérkőzésen léptek pályára. A csoportokban elért helyezések alapján alakult ki a felső-, a középső és az alsóház mezőnye.

A fiúk felsőházas küzdelmei március első felében kezdődtek Budakalászon, majd szegedi, veszprémi, tatabányai és fővárosi forduló következett.

A hibátlan csoportkört záró Ferencváros tavasszal sem lassított, és már bajnokként kaptak ki először, az utolsó fordulóban a – szintén hibátlan csoportkört záró, végül a harmadik helyen végző – Veszprémi KKFT ellen.

Ezüstérmet a Pick Szeged korosztályos együttese ünnepelhetett, amely mindössze egy ponttal előzte meg a már emlegetett veszprémieket, illetve a Budakalászt.

Akcióban az FTC U15-ös fiúcsapata (fehérben) Forrás: fradi.hu

A lányoknál szorosabban alakult a bajnoki címért zajló versenyfutás: az őszi szezont csoportgyőztesként záró DVSC, FTC, Győri ETO hármasból végül az utóbbi kettő ért oda az arany- és az ezüstérmes helyre. A két csapat között az utolsó, szegedi forduló előtt mindössze egy pont volt a különbség a Ferencváros javára; az FTC az utolsó előtti meccsén a Kecskemét gárdáját győzte le, a következő mérkőzésen viszont a győriek kikaptak a DVSC-től, így

eldőlt, hogy a lányok között is a fővárosiak ünnepelhetnek,

akik tavaly még „csak” a korosztály fiúbajnokságában értek a csúcsra, a lányoknál másodikak lettek, idén viszont duplázni tudtak.

(Kiemelt képünkön: ünnepelnek az FTC U15-ös leánycsapatának tagjai Forrás: fradi.hu)

Legfrissebb hírek

Kálnoki-Kiss Attila: Nyugvópontra került a Kovács Katalin Akadémia ügye

Kajak-kenu
27 perce

Mecsekalja: indulás felfelé!

Labdarúgó NB II
1 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi vízilabda: Nagyok szeretnénk lenni! – Csoma Kristóf

Vízilabda
1 órája

Péni István ezüstérmes fekvő puskában a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
2 órája

Visszavonult a korábbi angol válogatott Conor Coady, a Wolves egykori csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
2 órája

Tenisz: Alcaraz két meccslabdát hárítva elődöntős Párizsban

Tenisz
2 órája