Kajak-kenu: külföldön készülnek az utánpótlás legjobbjai

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.03.19. 16:35
Címkék
Idén is folytatná a kiváló szereplést a kajak-kenu hazai utánpótlása, a versenyzők ennek megfelelően az utóbbi hónapokban sem pihentek; a felkészüléssel kapcsolatban a két utánpótlás szövetségi kapitányt, Makrai Csabát és ifj. Foltán Lászlót kérdeztük.

Bőven volt idő hozzászokni a magyar utánpótláskorú kajak-kenusok kiváló szerepléséhez, akik hosszú évek óta szállítják a szebbnél szebb eredményeket Magyarországnak, 2022 azonban talán még ennek fényében is felülmúlta az előzetes várakozásokat. A korosztályos és a felnőttvilágversenyek esetében sem maradtak érmek nélkül a fiatalok, az események közül pedig kitűnik a szegedi U23-as és ifjúsági világbajnokság: a hazai vízen repesztő sportolók a magyar csapat valaha volt legjobb eredményét szállították a korosztályos vb-k történetében, összesen negyven érmet szerezve.

Makrai Csaba, a kajakutánpótlás szövetségi kapitánya kiemelkedő generációt emlegetett az esemény után, amely a következő olimpiákon is nagyot „robbanthat”; meg is született mindkét szakágban a Párizsi- után a Los Angeles-keret, amely hónapok óta gőzerővel készül a nyári megméretésekre.

„Jelenleg is zajlik a melegvízi edzőtábor, ami Dél-Afrikában kezdődött február végén, ahonnan a csapat idősebbik felével nemrég átjöttünk Sevillába a felnőttválogatotthoz, akik pedig tavaly még ifik voltak, maradtak az eredeti helyszínen – mondja Makrai. – Idén a kvalifikációs világbajnokság válogatójára van kihegyezve a felkészülés, próbálgatjuk a csapathajókat. Az év elején egyhetes sífutótáborral kezdtünk Franciaországban, ami remek alapot adott a fiataloknak, majd nagyjából egy hónapig a klubjukban készültek a vízre szállásra. A keret U23-asokból áll, ám Hidvégi Zalánt is beemeltem a »nagyok« közé, aki tavaly még serdülőként lett ifjúsági világbajnok. Czina László vezeti a dél-afrikai társaságot, nagy intenzitással vetették bele magukat a munkába; bízom benne, hogy hamarosan már a felnőttek között is megmutatják majd a tudásukat! Az ifiknek decemberben tartottunk alapozó edzőtábort, majd Győrben a szokásos Héraklész-felmérőversenyen vettek részt.

Jó úton járnak a fiatalok.
A dél-afrikai edzőtábor fontos állomás a kajakosok felkészülésében (Forrás: MKKSZ)

Az utánpótláskorú kenusok sem pihentek az elmúlt hónapokban, amiről a szövetségi kapitányuk, ifj. Foltán László mesélt.

„A fiatalabbaknak a központi edzőtáborok időpontjait igyekszünk az iskolai szünetek időpontjaihoz igazítani, ezek remek lehetőséget biztosítanak annak felmérésére, hogy milyen állapotban vannak a versenyzőink. Télen Mátraházán jártak a kenusok, az első tavaszi táboruk pedig tegnap fejeződött be a Maty-éren. A húsvéti szünetben visszatérnek oda a versenyzőink, majd jöhetnek a tájékoztató és a válogatóversenyek. A serdülők és az ifik fölött érkeznek a Los Angeles-keret tagjai, az U23-asok, akiknek már jóval összetettebb felkészülési program lett összeállítva. Télen a sífutótáborok, központi erőfelmérések voltak napirenden, március elején pedig már Szegeden szálltunk vízre.

Tegnap érkeztünk meg Portugáliába, ahol kéthetes melegvízi edzőtáborunk lesz, nemsokára pedig már válogatóversenyek következnek, amik alapján kialakulnak az U23-as és a felnőtt-világbajnoki keretek.”
Az utánpótlás főbb versenyei 2023-ban:
Május 5-7., Szeged: I. U23 válogató, ifjúsági tájékoztató
Május 20-21., Szolnok: I. ifjúsági válogató
Május 26-28., Győr: Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokság
Június 15-17., Szeged: II. ifjúsági, U23 válogató
Június 23-24., Sukoró: Magyar Kupa
Július 6-9., Auronzó: ICF ifjúsági, U23 világbajnokság
Július 13-16., Slavonski brod: ECA maraton Európa-bajnokság
Július 27-30., Montemor-o-Velho: ECA ifjúsági, U23 Európa-bajnokság
Július 27-30., Szeged: Gyermek, kölyök magyar bajnokság
Augusztus 3-6., Szeged: Serdülő, ifjúsági, U23 magyar bajnokság, ORV válogató
Augusztus 31. – szeptember 3., Vejen Kolding: ICF maraton világbajnokság
Szeptember 8-10.: Olimpiai Reménységek Versenye

(A kiemelt képen: Makrai Csaba (balra) és ifj. Foltán László utánpótlás szövetségi kapitányok / Forrás: MKKSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik