Kajak-kenu: érmekkel teli nyarat zárt a magyar utánpótlás

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.10.07. 18:44
Címkék
Meglepetésként senkit nem ért, ennek ellenére óriási öröm, hogy a magyar kajak-kenus utánpótlás ismét remekelt a nyári világversenyeken, és ismét bizonyította, hogy nincs párja a sportág fiataljainak mezőnyében.

A szokásoknak megfelelően kőkemény tréningekkel indult a magyar kajak-kenus fiatalok 2022-es éve, a nyári hónapok közeledtével pedig tovább fokozódott a tempó a csúcsforma elérésének érdekében. Tavasszal az utánpótlás legjobbjai ismét melegégövi edzőtáborban készültek a közelgő megméretésekre: a fiúk Dél-Afrikában, a lányok pedig a spanyolországi Sevillában ragadtak lapátot.

Magyar fiatalok, érmekkel a nyakban – gyakori látvány volt a nyáron Forrás: MKKSZ
Magyar fiatalok, érmekkel a nyakban – gyakori látvány volt a nyáron Forrás: MKKSZ

Magyar fiatalok, érmekkel a nyakban – gyakori látvány volt a nyáron  •  Forrás: MKKSZ

Júniusban érkezett az első komoly erőpróba: az U23-as és az ifjúsági korosztály Belgrádba utazott, hogy részt vegyen a korosztályos Európa-bajnokságon. A siker természetesen nem maradt el, a fiatalok kirobbanó formában kezdtek, végül tíz arany-, hét ezüst- és három bronzéremmel, elsősorban az ifik villogásával az éremtáblázat élén végeztek. Két nemzetközi megméretés között jutott idő az országos bajnokságra is, amelyen színvonalas összecsapásokon izgulhatott a közönség; az ob-n a Szegedi Vízisport Egyesület versenyzői gyűjtötték a legtöbb medált.

Nem sokkal később folytatódott a „harc” a külföldi ellenfelekkel, ám ezúttal a felnőttek müncheni Európa-bajnokságán álltak rajthoz a legjobb magyar fiatalok, akik az idősebbek között sem szeppentek meg, ami nem meglepő, tekintve hogy a küldöttségben többen már az olimpiát is megjárták az utánpótláskorúak közül. Az ifjúság termése az Eb-n: négy arany-, négy ezüst- és három bronzérem.

A Németországban parádézó magyarok nagy része a néhány héttel később már az U23-as és ifjúsági világbajnokságon ültek hajóba. A szegedi versenyen minden eddiginél nagyobb sikert könyvelhettünk el, összesen negyven medált nyertek a fiatalok, köztük huszonegy aranyat, ami példátlan az esemény történetében.

Szeptember első felében a 15-17 éveseknek megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyén tovább folytatódott az érmek halmozása, a „kis vb-nek” is beillő eseményen a magyar fiatalok 29 alkalommal végeztek az első helyen, és összesenhatvannégy medált gyűjtöttek, majd néhány nappal ezelőtt a portugáliai maratoni vb-n tették fel a koronát az idei évre, amelyen a korosztályaikban kilenc alkalommal végeztek dobogón.

További korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik