Foci: három klub szerzett aranyérmet a legidősebb korosztályokban

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.06.15. 09:05
Címkék
A múlt hét végén az utolsó kiemelt utánpótlás-bajnokság is befejeződött. Lássuk, mely csapatok teljesítettek a legjobban az U16-os, az U17-es és az U19-es korosztály első osztályában!

A három legidősebb – az U16-os, az U17-es és az U19-es – korosztály első osztályú küzdelmeit második éve megújult formában rendezte meg a hazai szövetség. E kiemelt bajnokságok ifjú futballistái az ősszel tizenkét csapatos alapszakaszban vettek részt, amelynek nyolc legtöbb pontot szerző együttese tavasszal az A-csoportban dönthette el egymás között, melyikük lesz az évad legjobbja. Az első félévben megszerezett helyezés nem csak a kvalifikáció miatt bírt nagy jelentőséggel; a gárdák a téli állásnak megfelelően plusz pontokkal kezdhették meg a tavaszi küzdelmeket.

Az U16-os első osztály a Puskás Akadémia és a Ferencváros versenyfutását hozta, és a felcsútiak sikerével zárult Forrás: pfla.hu
Az U16-os első osztály a Puskás Akadémia és a Ferencváros versenyfutását hozta, és a felcsútiak sikerével zárult Forrás: pfla.hu

Az U16-os első osztály a Puskás Akadémia és a Ferencváros versenyfutását hozta, és a felcsútiak sikerével zárult  •  Forrás: pfla.hu

Ha a kiemelt bajnokságok sorát kibővítjük az U14-esek és az U15-ösök kiírásával, megfigyelhető, hogy az öt trófea öt különböző, ám egyaránt „kiemelt” akadémia vitrinjébe került annak ellenére, hogy féltávnál még akadt olyan klub, amely akár a triplázást is célba vehette. A legidősebb korosztályokban a Puskás Akadémia két sorozatban is az élről várhatta a rájátszást és az U19-esek között is reménykedhetett, hiszen az alapszakaszt az éllovas MTK Budapesttel azonos pontszámmal fejezte be. Kiderült azonban, hogy tavasszal könnyen felborulhatnak az előzetes esélyek, erre jó példa a Várda Labdarúgó Akadémia U15-ös mezőnyben szerzett aranyérme: a nyírségi klub csak a hatodik helyen fordult a második szezonra, hogy aztán huszáros hajrával elsőként érjen célba.

A Puskás Akadémia végül „csupán” az U16-osok között tudott diadalmaskodni. A korosztályos kiemelt bajnokság őszi szakaszában a felcsúti fiatalokat a ferencvárosiak követték a tabellán, és a két csapat párviadalába tavasszal sem tudott más beleszólni. A külön verseny szoros küzdelmet hozott, két fordulóval a vége előtt még azonos pontszámmal álltak a felek, a fővárosiak azonban döntetlenekkel zárták az évadot, ami ezüstérmet jelentett számukra. A harmadik helynek a Várda Labdarúgó Akadémia örülhetett, amely – dobogóstól szokatlan módon – negatív gólkülönbséggel fejezte be a bajnokságot. Az A-csoport góllövőlistájának élén a felcsúti Mondovics Kevin végzett 11 találattal; a fiatal csapatának utolsó hét összecsapásából haton betalált, komoly érdemeket szerezve az aranyérem megnyerésében.

A Ferencváros U17-es játékosai örülhettek a Honvéd elleni bajnoki döntő után Forrás: fradi.hu
A Ferencváros U17-es játékosai örülhettek a Honvéd elleni bajnoki döntő után Forrás: fradi.hu

A Ferencváros U17-es játékosai örülhettek a Honvéd elleni bajnoki döntő után  •  Forrás: fradi.hu

A három vizsgált korosztályos bajnokság összevetésében a legszorosabb befutója egyértelműen az U17-esek sorozatának volt. Az utolsó játéknap sorsolása nem alakulhatott volna izgalmasabban: a forduló előtt a tabellát egypontos előnnyel vezető FTC a második Budapest Honvéd-MFA-t látta vendégül – az összecsapás bajnoki döntőnek is beillett. A rájátszásba az ötödik helyen bejutó FTC kevesebb, mint egy órányi játékot követően 2–0-s hátrányba került a néhány nappal korábban még a Puskás-Suzuki-kupán szereplő kispestiek ellen. A házigazda azonban nem adta fel, és a hajrában egyenlíteni tudott a még csak U16-os Varga Zétény lövésével, így megőrizte az első helyet ellenfele és a harmadikként záró Puskás Akadémia előtt. A mérkőzés lefújását követően valódi örömünnep tört ki a Népligetben, hiszen a Ferencváros utánpótlása 2015 után tudott ismét bajnoki címet szerezni országos első osztályú bajnokságban. A rájátszásban 8-8 találattal az FTC-s Berényi Erik és a felcsúti Orbán Kolos volt a két legtermékenyebb gólvadász.

Óriási előnnyel nyerte az MTK Budapest az U19-es kiemelt bajnokságot Forrás: sandorkaroly.hu
Óriási előnnyel nyerte az MTK Budapest az U19-es kiemelt bajnokságot Forrás: sandorkaroly.hu

Óriási előnnyel nyerte az MTK Budapest az U19-es kiemelt bajnokságot  •  Forrás: sandorkaroly.hu

Kevesebb izgalmat tartogatott a legidősebbek évada, amelynek végén – a múlt esztendőhöz hasonlóan – ismét az MTK Budapest U19-es garnitúrája ünnepelhetett. A Horváth Dávid által vezetett alakulat már az őszi szezont is az első helyen zárta, végső győzelméhez pedig tavasszal sem férhetett kétség. A kék-fehérek 18 ponttal (!) előzték meg a második Puskás Akadémiát, amely az Illés Akadémia-Haladással vívott kiélezett csatát az ezüstért. A sikernek köszönhetően a fővárosiak az ősszel ismét indulhatnak az UEFA Ifjúsági Ligában (vagyis az ifi BL-ben), hogy a korosztály legjobb európai csapataival mérjék össze erejüket. Bemutatkozhat a klubcsapatok nemzetközi porondján a 16 éves létére az idősebbek között 12 találattal gólkirályi címet nyerő Barkóczi Benedek is. A fiatal az őszi szezonban még az U17-esek között volt a legeredményesebb, az MTK idei utolsó NB I-es mérkőzésén pedig a felnőttek között is debütálhatott, minek nyomán az élvonal idei legifjabb játékosává vált.

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik