Birkózás: Lévai Levente előzetesen aláírta volna az ezüstöt

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2021.06.23. 20:41
Címkék
A birkózók szamokovi kadét Európa-bajnokságán a 60 kilós kötöttfogásúak mezőnyében ezüstérmet szerző Lévai Leventével beszélgettünk.

Vasárnap véget érta bulgáriai Szamokovban a kadét birkózók Európa-bajnoksága. A magyar válogatott egy arany-, egy ezüst és négy bronzéremmel végzett a kontinensviadalon. Magyar részről a záró napon a fiúk mezőnyében a 60 kilós kötöttfogásúLévai Leventeküzdhetett a döntőben az aranyért a küldöttség második elsőségéért (az elsőtElekes Enikő szerezte, 65 kg-ban), ám végül– fordulatos mérkőzésen– hajszálnyival lemaradt róla, és ezüstérem került a nyakába.Lévai Leventeküzdhetett a döntőben az aranyért a küldöttség második elsőségéért (az elsőtElekes Enikő szerezte, 65 kg-ban), ám végül– fordulatos mérkőzésen– hajszálnyival lemaradt róla, és ezüstérem került a nyakába.

Két szélén az edzők: Cifferszky Ákos (bal) és az édesapa, Lévai Zoltán (jobb); középen pedig a tanítvány, Lévai Levente Forrás: MBSZ
Két szélén az edzők: Cifferszky Ákos (bal) és az édesapa, Lévai Zoltán (jobb); középen pedig a tanítvány, Lévai Levente Forrás: MBSZ

Két szélén az edzők: Cifferszky Ákos (bal) és a tréner-édesapa, Lévai Zoltán (jobb); középen pedig az Eb-ezüstérmes tanítvány, Lévai Levente  •  Forrás: MBSZ

Lévai három magabiztos győzelemmel menetelt a vasárnapi fináléba, ahol a szőnyeg másik felén az azeri Farid Khalilov várt rá. A Budapesti Honvéd tehetségének a kezdés itt is jól sikerült, az első menet után 3–0-ra vezetett, sőt még egy perccel a vége előtt is nála volt az előny, ám a „hajrában” egy pörgetéssel, majd levitellel Khalilov beállította a végeredményt (6–3), így nem sikerült végül az áhított aranyérmet megszerezni. Ugyanakkor Lévai – az elmondása szerint– az utolsó fájó vereség ellenére is boldog, előzetesen mindenképpenelfogadta volna az ezüstérmet.

„Így pár nap elteltével már jó érzésekkel tölt el, hogy megszereztem az ezüstöt, és egyre szebben csillog ez az érem, de ott a finálé után rendkívül csalódott voltam. Természetesen az aranyért utaztam ki Bulgáriába, viszontha a realitást nézzük, első éves kadétként szép teljesítmény a második hely is. Az Eb előtt biztosan aláírtam volna az ezüstérmet is"– nyilatkozta Lévai az Utánpótlássportnak.

Felvetődik a kérdés: min múlhatott az első hely?

„Úgy gondolom, hogy meglehetett volna a győzelem ott is, de a 3–0-ás előny birtokában elkövettem egy-két technikai és taktikai hibát, amelyet az azeri sajnos ki is használt. Nem sok hiányzott az aranyhoz, de ezt a kihagyást a végén egyértelműen az izgalom és a rutintalanság számlájára írom.Ekkora világversenyen még nem birkóztam korábban döntőt, és azért ennek teljesen más a hangulata."

Az Eb után nincs megállás a fiatalok számára, ugyanis június utolsó szombatjána hazai kadét birkózókra márvb-válogatóverseny vár a KIMBA csepeli csarnokában. Ezen a viadalon dől el, hogy kik képviselhetik a magyar színeket az egy hónap múlva esedékes, budapesti korosztályos világbajnokságon. A Lévaihoz hasonlóan,Szamokovban érmet szerző versenyzőknekcsupán egyetlen mérkőzést kell vívniuk a nemzeti csapatba kerülésért a legvégén, a válogató súlycsoportonkénti győzteseivel.

„Remélhetőleg a válogatón sikerül bebiztosítani a vb-indulásomat, azután pedig azon leszek, hogy az Eb-n mutatott jó formámat átmentsem a budapesti világbajnokságra. Kedvező sorsolással nem elérhetetlen ott sem aranyérem, de bízom benne, hogy legalábba dobogós helyezést eltudom csípni. Nem lesz könnyű dolgom, hiszen Európán kívülről is erős versenyzők jöhetnek. A kazahok, üzbégek és az irániak nagyon jók általában, de akár a japánok és az amerikaiak is okozhatnak meglepetést bárkinek."

Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Megvan, mikor játsszák az ETO–FTC bajnokit a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
5 perce

Hét ellenféllel tíz felkészülési mérkőzést játszik a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
7 perce

Szerződést hosszabbított fiataljával az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
18 perce

Sem bajnoki, sem válogatott – Szalah megsérült, pihenő következik

Angol labdarúgás
23 perce

Pál Patrik: Nagyot lépett előre a magyar futsal

Magyar válogatott
47 perce

Harmincöt fős keretet hirdetett Thomas Tuchel az angolok márciusi meccseire

Angol labdarúgás
51 perce

Szalai Ádámot beválasztották az MLSZ elnökségébe

Magyar válogatott
56 perce

Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
56 perce
Ezek is érdekelhetik