H. B. utanpotlassport.hu 2021.06.11 14:45 Frissítve: 2021.06.11 15:21

Asztalitenisz: Terék Norbert úgy hitte nem is indul, aztán bajnok lett

A közelmúltban Gödöllőn rendezett felnőtt országos bajnokságon a 19 éves asztaliteniszező, Terék Norbert a nálánál több mint három évtizeddel idősebb partnerével, az 52 éves Vitsek Ivánnal szerezte meg az aranyérmet a párosok között. A duó még utánpótláskorú tagjával, Terék Norberttel (BVSC-Zugló) beszélgettünk a bajnoki cím kapcsán.

Június első hetén tartották a nemrégiben átadott gödöllői asztalitenisz-csarnokban a felnőttek országos bajnoki viadalát. Az első versenynapon a férfi párosok kezdtek, amelyben a három érmet is begyűjtöttek a fiatalok. A 19 éves Terék Norbert a rutinos, 52 éves Vitsek Ivánnal az oldalán öt szettben nyerte a finálét a Kishegyi Ákos (19) és Ócsai Máté (17) duója ellen. A bajnoki címet begyűjtő kettős fiatalabbik tagját, a BVSC-Zugló színeiben versenyző Teréket kérdeztük a remekül zárult ob-ről.

„Nem lehet azt állítani, hogy összeszokottan vágtunk volna neki a magyar bajnokságnak, hiszen ez volt az első versenyünk közösen. Egyébként mindketten jól játsszuk a párost külön-külön is más partnerekkel, ezért az elején érezhető volt már, hogy jó az összhang közöttünk, viszont arra korántsem számítottam, hogy megnyerhetjük az egészet" - nyilatkozta Norbert az Utánpótlássportnak.

Terék Norbertet és Vitsek Ivánt a nagy korkülönbség sem zavarta meg az aranyérem megszerzésében Forrás: MOATSZ

Terék Norbertet és Vitsek Ivánt a nagy korkülönbség sem zavarta meg az aranyérem megszerzésében  •  Forrás: MOATSZ

A Terék-Vitsek páros az első körben magabiztosan 3:0-ra verte a Böhm-Fehér egységet, majd ezt három kőkemény öt szettes csata követte a dobogó legfelső fokáig.

„Abszolút az utolsó pillanatban alakultak úgy a dolgok, hogy végül együtt indulunk Gödöllőn. Úgy tűnt, hogy Iván nem is vesz részt a párosban, emellett nekem is bizonytalannak tűnt, kivel fogok rajthoz állni. A szerdai versenynap előtt végül kedden hívott fel az edzőm, Vígh Zsolt, hogy akkor Ivánnal közösen beneveztek minket. Szerencsére rendkívül gyorsan összeszoktunk, mindketten igyekeztünk alkalmazkodni a másikhoz, és ez sikerrel is párosult. Azt hiszem, ebben nagy szerepe volt Iván rutinjának is, a hosszú pályafutása alatt ő már rengeteg mindent megélt, éppen ezért most is sokat profitáltunk ebből. Meccsről meccsre egyre jobban éreztük a másik játékát, ki mit szeretne csinálni. Így a fináléban már mi vághattunk neki esélyesként a mérkőzésnek."

A negyeddöntőben Terékéknek 2:1-es játszmahátrányból sikerült fordítani a Lung-Kramarics duóval szemben. Ezt követően a legjobb négy között újabb kiélezett ütközet jöhetett, Lakatos Tamás és Juhász Patrik próbálta volna útját állni a frissen összeállt kettősnek. A BVSC-Zugló fiatalja és a Szegedi AC veterán játékosa már 2:0-ra is vezettek, de a másik fél egalizálta a két szettes deficitet, így döntő felvonásra került sor, amelbyen végül 11-7-re nyert Terék és Vitsek. Az aranymérkőzésen pedig az utánpótláskorú párost, Kishegyit és Ócsait múlták felül 3:2-re.

„Összességében jól kiegészítettük egymást, nem az történt, hogy egyikünk vagy másikunk irányított volna, hanem mindketten hasonló felfogásban közelítettük meg a játékot. Akadtak nehéz pillanatok, például a Lung és Kramarics elleni találkozón kifejezetten rosszul ment nekem a játék, és úgy érzem, akkor az Iván lendítette át az egységünk szekerét. Az elődöntő és a finálé is szoros meccset hozott, de a döntőben szerintem csak a mi kieengedésünk miatt lett végül öt szettes csata. A végére ismét odakoncentráltunk, így az ötödikben magabiztosan meglett a bajnoki cím. Remélhetőleg lesz alkalmunk még a későbbiekben is együtt játszani, mert jól működtünk együtt, de ezt illetően most még semmi biztosat nem állíthatok."

További korosztályos hírek ASZTALITENISZ sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2021.06.10 16:23:15

Utánpótlássport B. Z. utanpotlassport.hu

Új szabályok szerint, de a régi elhivatottsággal támogatja tovább a legígéretesebb sportolókat a Mol Alapítvány, amely az idén 77 fiatal között osztott ki 25 millió forintot.

2021.04.14 09:10:20

Utánpótlássport Nagy Dániel utanpotlassport.hu

Autós tréning? Kocsiedzés? A „car coaching” fogalmát többféleképpen is fordíthatjuk, mivel a magyar nyelvben – egyelőre – nincs rá kifejezés. A szavak mögött megbújó jelenség sem kap óriási figyelmet, pedig olyan problémakörről van szó, amely jelentősen befolyásolhatja a fiatal sportolók fejlődését.

2021.03.28 09:02:01

Utánpótlássport Fekete Tamás utanpotlassport.hu

A 2–1-es vereség ellenére Gera Zoltán, az U21-es magyar válogatott szövetségi edzője szerint a mieink bebizonyították, hogy képesek jól teljesíteni a korosztályos Európa-bajnokságon.

2021.03.27 13:20:14

Utánpótlássport B. Z. utanpotlassport.hu

A 17 éves Krstulovic Alex győzelmével ért véget az ifjúsági online Hello Sakk-kupa; a Persányi Barnabás elleni fináléjában alig több mint egy másodperc döntött a javára.

2021.03.21 16:25:20

Utánpótlássport Fekete Tamás utanpotlassport.hu

Első nemzetközi mérkőzéseit játszotta Tímár Krisztián iránymutatásával az őszi Eb-selejtezőkre készülő U18-as válogatott. A szövetségi edző szerint jól dolgoztak a fiatalok a románok ellen vívott összecsapásokon.