Vízilabda: tizenegy U19-es Eb-ezüstérmes készül az U18-as vb-re

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2024.09.09. 09:07
null
Kínai világbajnokságra készül az U18-as leány vízilabda-válogatott.

Egy hét múlva megkezdi szereplését az U18-as leány vízilabda-válogatott a korosztály a kínai Csengtuban esedékes világbajnokságán.

A vezetőedző, Sike József tájékoztatása szerint jelenleg 11 olyan játékos van a keretben, aki a közelmúltban a Zágrábban rendezett U19-es Eb-n ezüstérmet szerzett együttesben is játszott. A horvátországi kontinensviadalon megsérült csapatkapitány, Tiba Panna utazása még kérdéses.

Ez az U18-as csapat azért különleges, mert

eddig három világversenyen járt, és még egyszer sem talált legyőzőre,

sőt, még döntetlent sem játszott az elmúlt három esztendőben.

A kezdetektől fogva Sike József által irányított, 2006-ban született játékosokra épülő korosztály sikersorozata 2021-ben Szentesen kezdődött, amikor a lányok megnyerték az U15-ös Európa-bajnokságot, majd egy évvel később Görögországban U16-os világbajnok lett az együttes, tavaly pedig Törökországban érdemelt ki U17-es Eb-aranyat. A három torna alatt a magyar ígéreteket megszorongatni is alig tudták az ellenfelek, a legutóbbi Eb-döntőjükben a spanyolokat múlták felül 11–8-ra.

Sika József helyzetjelentése a felkészülés hajárájában:

(Kiemelt kép forrása: European Aquatics)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: győzelemmel kezdtek az U16-os lányok a vb-n

Utánpótlássport
4 órája

Demeter Irén: Az utánpótlásedzőknek kell a legtöbbet tudniuk

Utánpótlássport
5 órája

Pétanque: sportágtörténelmi magyar arany az U18-as Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
Tegnap, 20:57

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 19:50

Triatlon: kilenc magyar indul a pénteken kezdődő ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 15:38

Úszás: Pápai 1500-on második a világkupafutamon

Utánpótlássport
Tegnap, 12:14

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Kosárlabda: változások a korosztályos válogatottak élén

Utánpótlássport
2026.10.14. 14:50