Labdarúgás: ikszelt a görögökkel az U18-as válogatott

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2024.04.17. 18:47
null
A magyar U18-as labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent játszott a görögökkel Telkiben.

Szerdán a magyar U18-as labdarúgó-válogatott a görög korosztályos nemzeti csapattal mérte össze a tudását felkészülési meccsen, Telkiben.

A 40. percben Szabó Szilárd szerzett vezetést a magyaroknak, két perccel később azonban a görögök egyenlítettek, és bár a második félidőben több lehetőség adódott az együttesek előtt, az eredmény nem változott,

1–1-re végeztek a felek.

„Az eredménnyel nem vagyok elégedett, mert az összkép alapján megnyerhettük volna a mérkőzést, de el kell ismerni, hogy a második félidőben a görögöknek is megvoltak lehetőségei a gólszerzésre – értékelt a mérkőzés után Babó Levente szövetségi edző az mlsz.hu-nak, aki ezen az összetartáson vette át a válogatottat az immár az U21-es csapatot irányító Szélesi Zoltántól. – Új játékrendszert gyakoroltunk a meccset megelőző egyetlen közös edzésünkön. Mindenképpen pozitívum, hogy a játékosok igyekeztek megvalósítani az elképzeléseket, kezdeményezőbben játszottunk, a rövid felkészülési időt is figyelembe véve nem volt rossz a teljesítményünk, minőségben azonban feltétlenül előre kell lépnünk a folytatásban.”

U18-AS VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, TELKI
Magyarország–Görögország 1–1 (1–1)
Magyarország: Yaakobishvili Áron - Stumpf Gábor, Umathum Ádám, Kaczvinszki Dominik - Girsik Attila (Selyem Bálint, 67.), Fenyő Noah, Kern Martin (Szamosi Ádám, 57.), Hornyák Csaba - Varga Zétény (Vidnyánszky Mátyás, 67.), Bagi Ádám (Molnár Csabam 57.), Szabó Szilárd (Bakó Sámuel, 57., Herczeg Marcell, 91.)

(Kiemelt kép forrása: MLSZ)

Legfrissebb hírek

Vívás: Domonkos Emese bronzérmes a kardozóknál a tbiliszi junior Eb-n

Utánpótlássport
9 órája

Kézilabda: kapusok a számok bűvöletében

Utánpótlássport
11 órája

Kézilabda: ellenfeleket kaptak a magyar csapatok az ifjúsági BL-ben

Utánpótlássport
13 órája

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 23. fordulójában

Utánpótlássport
19 órája

Tenisz: az U16-os fiúk megmutatták, hogy valóban az elitben a helyük

Utánpótlássport
2026.02.23. 19:16

Vívás: ötödik a kadét fiú tőrcsapat az Eb-n

Utánpótlássport
2026.02.23. 16:43

A jövő sztárjai: Kovács Erika sportcoach, sportmentáltréner

Utánpótlássport
2026.02.23. 08:57

Vívás: ötödik az Eb-n a kadét leány kardcsapat

Utánpótlássport
2026.02.22. 16:24
Ezek is érdekelhetik