Úszás: első világbajnokunk adta a nevét a budakeszi tanuszodának

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.11.15. 17:37
Címkék
Távolról sem példa nélküli idehaza, hogy egy-egy uszoda korábbi kiváló „vizes” sportember nevét viseli. A legújabb a sorban Hargitay András, úszósportunk első világbajnoka, akiről lakhelye, Budakeszi újdonsült tanuszodáját nevezték el.

Régóta vágyott sportlétesítménnyel gazdagodott Pest vármegye második legnépesebb települése, Budakeszi, ahol néhány napja tanuszodát avattak. Hatpályás, 25 méteres tanintézményről van szó, amelyhez még oktatómedence is tartozik, s olyan beruházás, amelynek tető alá hozására a kormány másfél milliárd forintot biztosított.

Fő tevékenységként az itteni iskolák kiszolgálása, a gyerekek úszásoktatásának segítése a feladata, de megszületése nyomán gazdagodnak Budakörnyéke lakóinak lehetőségei is, hiszen azzal, hogy ők is használhatják a tanuszodát, az eddiginél komfortosabban, sportosabban és egészségesebben élhetnek.

Már én is úsztam benne, nem is egyszer, úgyhogy ez igazán remek

– mondta el érdeklődésünkre az állatorvosként dolgozó dr. Hargitay András, aki három világ- és három Európa-bajnoki arany mellett annak idején olimpiai bronzérmet is szerzett. – Úgy két éve hívtak fel az önkormányzat képviselő testületétől, hogy uszodát szeretnének elnevezni rólam. Mondtam, hogy ez büszkeséggel tölt el, örülök, hogy a nevemet fogja viselni egy ilyen intézmény. Az átadási ünnepségen ott voltam, s mi tagadás, jó érzés látni a feliratot: Hargitay András Tanuszoda, jó érzés, hogy az embert szeretik, elismerik.”

Hargitay András és az ő nevét viselő tanuszoda Budakeszin Forrás: hirkapszula.hu

A kiváló sportember nemcsak nagyszerű versenyző volt, hanem később az úszóválogatott szövetségi kapitánya is. Már pusztán ezért is kíváncsiak voltunk a véleményére, milyennek látja a mai utánpótlást, úszósportunk hátországát.

A hazai utánpótlás teljesen jó kezekben van. Szerencsére gyerekek mindig születnek, s most már – hála a különböző programoknak, így a Jövő bajnokai elnevezésűnek is – számos lehetőség adódik, hogy sportoljanak.

Öröm, hogy egyre több uszoda van, mi a nyolcvanas években egy kezünkön meg tudtuk volna számolni, hogy az országban hány 50 méteres van, most pedig már egyre-másra születnek nagymedencés, vagy éppen rövidpályás uszodák, az meg már az edzőkön és a gyerekeken múlik, hogy ebből mi lesz, csak iskolai sport, tömegsport vagy élsport, de ez már egy másik kérdés.”

Hargitay András sajátos példával világította meg az elmúlt évtizedek szapora vizes beruházásainak jelentőségét.

„Állatorvosként én is megkaptam a kérdést, hogy isznak-e a halak... A válasz erre az, hogy én ezt nem tudom, de az biztos, hogy alkalmuk kínálkozik rá bőven. Ahogyan az úszni vágyó gyerekeknek is bőven van alkalmuk rá, hogy kiteljesítsék önmagukat.”

(Kiemelt kép forrása: hirkapszula.hu)

Legfrissebb hírek

Erste Liga: megtartja tehetséges magyar kapusát a BJA HC

Jégkorong
11 perce

U19-es Eb: 10 gólos német–angol, sima holland meccs

Minden más foci
14 perce

Neymart BL-szereplők akarják?; az Arsenalnak a csatárvásárlással, a Lipcsének az edzőkereséssel vannak gondjai

Minden más foci
30 perce

András Csabát kínai klasszis állította meg Ljubljanában

Egyéb egyéni
48 perce

Videó: így szólt a Himnusz az Európa-bajnok kardcsapatnak

Egyéb egyéni
50 perce

Szilágyi Áron: A legvadabb álmaimban sem gondoltam

Egyéb egyéni
1 órája

„A 2024-es Szofi biztosan nem nevetett volna” – Özbas Szofi a kiesésről

Egyéb egyéni
1 órája

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik