Kajak-kenu: két arany és két bronz az U23-as és ifjúsági maratoni vb-n

Vágólapra másolva!
2023.09.01. 20:00
Címkék
Hat versenyszámban voltak érdekeltek kajak-kenusaink, és ebből négyben is érmet szereztek a koldingi U23-as és ifjúsági maratoni világbajnokság második napján. A pénteki két-két arannyal és bronzzal a mieink vezetik az éremtáblázatot.

Mint beszámoltunk róla, csütörtökön a maratoni vb első napján rögtön beindult a magyar éremgyár Dániában, majd pénteken újabb négy magyar éremnek örülhettünk az U23-asok és ifjúságiak versenyében.Mint beszámoltunk róla, csütörtökön a maratoni vb első napján rögtön beindult a magyar éremgyár Dániában, majd pénteken újabb négy magyar éremnek örülhettünk az U23-asok és ifjúságiak versenyében.

Az idősebb korosztályban női kenu egyesben Csépe Anna aranyérmet szerzett a 21 kilométeres távon; Sinkó Panna hatodik lett ugyanebben a számban.

Az ifjúságiak között kenu párosban Ludányi Mátyás és Vonga Ádám szintén aranyat nyert 14,4 km-en, míg Nagy Levente és Méri Botond negyedikként ért célba.

Forrás: MKKSZ

Az aranyak mellett két bronz is született: előbb Reisz Janka és Kmetyó Klaudia végzett harmadik helyen az ifik kenu páros számában 17,7 km-en; a Molnár Kinga, Józsa Hanna egység ötödik lett.

Az U23-asok mezőnyében pedig Hegedűs Karolina nyert bronzérmet C-1-ben 11,1 kilométeren, míg Kis-Batka Imola negyedikként zárt. A férfiaknál Zsidai Máté (U23) negyedik helyen fejezte be kenu egyesben 17,7 km-en. Az U23-asok K-1-es számában Péli Zalán hetedik, Varga Olivér 18. lett 24,3 km-en.

Két nap után az éremtáblázat első helyen állnak a mieink, öt arannyal, két ezüsttel és három bronzzal.

(Kiemelt képen: Csépe Panna Forrás: MKKSZ)

Legfrissebb hírek

Jövőre Európa elitjében versenyezhet a magyar U18-as baseball-válogatott

Egyéb csapat
3 perce

Két Eb-ezüstéremmel és vb-döntővel írta tovább történetét a magyar cheerleading

Egyéb egyéni
14 perce

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
25 perce

Wimbledon: „lengyel romboló”; „láncfűrészes mészárlás” – Swiateket ünneplik

Tenisz
31 perce

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek

Labdarúgó NB I
48 perce

Zöld-fehérben folytatja a volt újpesti Enisz Bardi – hivatalos

Minden más foci
53 perce

Hazai pályán, különleges hangulatban – ilyen volt a tiszaújvárosi triatlonfesztivál

Képes Sport
1 órája

Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik