Egy nap az utánpótlásért: realitás vagy vágyálom a fair play?

2022.12.11. 09:12
Címkék
„A célom: jó embereket nevelni” – gyakran hangzik el a mondat az elhivatott nevelőedzőktől. De vajon életszerű-e a mai világban a sportszerűségre törekvés? Hogy látja a három fiából is klasszis birkózót faragó edző, Lévai Zoltán és a Fair Play-díjas fiatal vívó, Keszthelyi Zsombor, illetve nevelőedzője, Galli Zsolt? Minderre fény derült csütörtökön a Lurdy Ház Rendezvényközpontjában, az Egy nap az utánpótlásért című konferencián.

A Lurdy Ház Konferencia- és Rendezvényközpontjában csütörtökön tizenkettedik alkalommal tartotta meg az Egy nap az utánpótlásért elnevezésű konferenciát az Utánpótlássport.hu szerkesztősége. A Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével rendezett eseményt – a korábbi évekhez hasonlóan – ezúttal is nagy érdeklődés kísérte, ami nem is meglepő, hiszen ismét klasszis előadókat hallgathattak a résztvevők.

Lévai Zoltán birkózóedző, illetve Keszthelyi Zsombor junior világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó és a fiatal versenyző békéscsabai nevelőedzője, Galli Zsolt arról beszélt, hogy realitás-e vagy vágyálom a mai világban a sportszerűségre törekvés, a Fair Play-re nevelés.

A sport világában vannak egyetemes értékek, amelyek függetlenek az adott sportágtól. Ilyen a fair play is, ami egyet jelent a becsülettel, a tisztességgel és az alázattal.

Utánpótlásedzőként akkor leszünk igazán sikeresek, ha ezt a mentalitást áttudjuk adni a tanítványoknak, a versenyen nyert érmek pedig csak ezután következnek” – mondta Lévai Zoltán, aki mindhárom fiából, Zoltánból, Tamásból és Leventéből is kiváló birkózót nevelt.

Keszthelyi Zsombor Fotó: Mura László

Keszthelyi az idei vb- és az Eb-döntőben is kiélezett szituációban jelezte a zsűrinek, hogy a neki megítélt találatot nem ő adta, így vonják vissza azt. A 20 éves vívóklasszis tettét a nemzetközi szövetség Fair Play-díjjal ismerte el. Az ominózus eset kapcsán felvetődött a kérdés: vajon mennyire kifizetődő becsületesen viselkedni, versenyezni a pályán? Keszthelyi határozattan jelentette ki: abszolút megéri. Elmondta,

a sportszerűség számára mindig is magától értetődőnek bizonyult, otthonról, a szüleitől, illetve békéscsabai nevelőedzőjétől, Galli Zsolttól „örökölte” ezt a hozzáállást.

A Zsombor felkészülését tavaly nyárig irányító Galli hozzátette, nagyon könnyű dolga volt tanítványával, ugyanis a családi „fészekből" hozott értékekeket csak meg kellett erősítenie, majd sportág specifikusan átültetni azokat.

Csak úgy érdemes nyerni, ha tiszta az ember lelkiismerete

– fogalmazott a rutinos szakember. – Többször előfordult, hogy a neki megítélt kétes tusok után Zsombor azonnal kikérte a véleményem a pást végén, hogy valóban eltalálta ellenfelét vagy netán csak kiszúrt a pást mellé, és ha úgy éreztük, érvénytelen találatról van szó, azonnal jeleztük a bírónak. Sokkal jobb így győzni, mint kétséges körülmények között. Becsületesnek lenni jó, mindig, minden helyzetben. A sport pedig kiváló terep, hogy erre felhívja a fiatalok figyelmét."

(Kiemelt képen: Lévai Zoltán / Fotó: Mura László)

Legfrissebb hírek

US Open: szetthátrányból verte a 3. kiemeltet Hacsanov

Tenisz
17 perce

„Pénzéhes k..va” – keményen fogadták Borbélyt Győrben, de vezet a Fradi: ETO FC–FTC 0–1

Labdarúgó NB I
30 perce

Levette az aranylabdás Oleg Blohint – nekrológ Martos Győzőről

Magyar válogatott
32 perce

Olasz Kupa: elherdálta kétgólos előnyét, mégis simán továbbjutott a Palermo

Olasz labdarúgás
37 perce

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
43 perce

Öt meccslabdáról kapott ki Bondár Anna a Grand Slam-győztes, korábbi top 5-ös játékostól

Tenisz
46 perce

Mozgalmas délutánt követően csendes az este – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
54 perce

Nem volt kérdés a DVSC sima győzelme a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája