Vízilabda: a bronzért játszhat a leányválogatott az U18-as vb-n

2022.08.07. 20:33
Címkék
Nagyot hajrázott a görögök ellen, de nem jutott döntőbe az U18-as leány vízilabda-válogatott a korosztály Belgrádban zajló világbajnokságán; Benczur Márton együttese hétfőn a bronzéremért játszik.

Hatalmasat hajrázott, nyerni azonban nem tudott az U18-as leány vízilabda-válogatott a korosztály Belgrádban zajló világbajnokságának görögök elleni elődöntőjében.

A bronzért játszhat a leányválogatott az U18-as vb-n Forrás: MVLSZ
A bronzért játszhat a leányválogatott az U18-as vb-n Forrás: MVLSZ

A bronzért játszhat a leányválogatott az U18-as vb-n  •  Forrás: MVLSZ

Pedig Benczur Márton együttese jól kezdte a meccset, és Aubéli Tekla, valamint Mácsai Eszter góljaival 2–0-ra vezetett. Ennél nagyobb előnyre nem tudott szert tenni a válogatott a folytatásban, sőt, az első negyed végén már a görögök vezettek (3–4). A második és a harmadik nyolc percben is a görög gárda bizonyult egy, majd három góllal jobbnak, így az utolsó negyedet 10–5-ös hátrányban kezdte a magyar csapat.

A lányok végig hittek abban, hogy innen is van visszaút, és a csapatkapitány Szegedi Panni vezérletével megkezdték a felzárkózást. A kivételes hajrának köszönhetően 3:18 perc volt hátra, amikor már 10–9 állt az eredményjelzőn, az egyenlítő találatot viszont végül nem sikerült összehoznia a válogatottnak.

A magyar lányok így hétfőn az olasz-amerikai elődöntő vesztesével a bronzéremért játszanak.

Leány U18-as világbajnokság, Belgrád
Elődöntő
Magyarország–Görögország 9–10 (3–4, 1–2, 1–4, 4–0)
Gólszerzők:Tricha 5, Santa 2, Chaldaiou 2, Tornarou, ill. Szegedi 3, Mácsai E. 2, Lendvay 2, Aubéli, Hajdú
Az U18-as magyar leányválogatott világbajnoki kerete:

AubéliTekla (UVSE),FeketeFlóra (BVSC),GolopenczaNóra (UVSE),GolopenczaSzonja (UVSE),HajdúKata (UVSE),IrmesRozália (UVSE),KókaZelma (UVSE),LendvayZoé (UVSE),MácsaiEszter (UVSE),SzegediPanni (UVSE),TibaPanna (UVSE),TormaLuca (Győri VSE),VarróEszter (OSC)
Tartalék: BoncaVivien (Szentes),Jonkl Csenge(Dunaújváros)

További korosztályos hírekVÍZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Gulácsi gól nélküli döntetlennel tért vissza a Villarreal kapujába; Barcelonában nyert az Atleti

Spanyol labdarúgás
2 perce

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
6 perce

Tenisz: a döntőig menetelt a világranglista 170. helyezettje Vuhanban

Tenisz
16 perce

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
19 perce

NB I: a Paks a második félidő elején szépített az ETO FC ellen

Labdarúgó NB I
19 perce

Nem kezdett jól az ETO az Odense ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
36 perce

Tóth Milán ügynöke: Hallott egy reccsenést, mégsem tűnt ennyire súlyosnak a sérülés…

Labdarúgó NB I
36 perce

Túra és nordic walking: ne keverjük össze a kettőt!

Csupasport
45 perce