Hegyikerékpár: Buzsáki Virág az SVS Pro Teamnél folytatja

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2019.12.10. 20:32
Címkék
A többek között ifjúsági olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes hegyikerékpáros Buzsáki Virág az SVS Pro Teamnél folytatja karrierjét. A 19 éves versenyző úgy gondolja, a váltással új lehetőségek nyílnak meg előtte.

Az SVS Pro Team közösségi oldalán jelentette be, hogy a továbbiakban együtt dolgozik a 2016-os ifjúsági Európa-bajnokságon egyéni, valamint a tavalyi ifjúsági olimpián Vas Kata Blankával csapatban bronzérmet szerző 19 éves hegyikerékpárossal, Buzsáki Virággal. Az idei év első felében hátsérüléssel bajlódott versenyző az utóbbi időben már teljes erőbedobással edz, a megváltozott körülmények pedig nagyban segítik felkészülését.Vas Kata Blankával csapatban bronzérmet szerző 19 éves hegyikerékpárossal, Buzsáki Virággal. Az idei év első felében hátsérüléssel bajlódott versenyző az utóbbi időben már teljes erőbedobással edz, a megváltozott körülmények pedig nagyban segítik felkészülését.

buzs svs pro team1
buzs svs pro team1

Buzsáki Virág új csapata színeiben  •  Forrás: SVS Pro team

„Nagyon örülök, hogy igazán profi csapatba kerültem – mondja Virág. – Szinte mindent megkapok, amire szükségem van. Két biciklit, heti két közös edzést, felszerelést. Elég hosszú életű csapatról van szó, a háromszoros olimpikon Parti András is volt tagja az SVS Pro Teamnek, amely egy ideje már kis létszámmal dolgozik, így sokkal nagyobb figyelmet kapnak versenyzői – ez az eredményeken is meglátszik.”

A csapat megjegyzi bejelentésében, hogy Virág ezentúl Stevens bringákon suhan majd. A versenyző a német gyártmányú kerékpárról elmondta honlapunknak, hogy minden tekintetben kiváló minőségű, és országútra már megkapta a biciklijét, de hamarosan csúcskategóriás mountain bike-kal is bővül gyűjteménye. Virág korábbi interjújában – amikor még nem volt publikus a csapat kiléte – arról mesélt, az év folyamán többször is látta az SVS Pro Teamet, ami először megfogta, az a remek hangulat és, hogy minden tagja elképesztően pozitívan áll a versenyzéshez. Ez már önmagában arra engedte következtetni, megéri majd váltania, ám konkrét dolgokban is megmutatkozik az új szerződés előnye.

„Ezentúl csak a kerékpározásra kell koncentrálnom. Nem kell verseny előtt egy nappal azon agyalnom, hogyan jutok el a helyszínre, ki fog ott segíteni, vagy éppen ki áll majd a technikai zónában. Ha bármilyen gond van a biciklimmel, nem nekem kell hurcolnom, hogy ellenőrizzék. Az előző csapatom megszűnt, ha ez nem történik meg, akkor is váltottam volna. Nekik köszönöm az elmúlt három évet, az újnak pedig a nagyszerű lehetőséget. „

További korosztályos hírekKERÉKPÁRSPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
4 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
4 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
6 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
6 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
6 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
6 órája