Sakk: a legendás nagymester, Portisch Lajos a sportág utánpótlásáról

Az utóbbi időben számos kritika érte a magyar sakkot, azon belül is az utánpótlásképzést. Májusban ambiciózus kommunikációs szakember, Szabó László került a szövetség elnöki pozíciójába. A megválasztásakor a sakktábla mintájára 64 pontból álló programot állított össze, a nyolc fő téma egyikének előterébe helyezve az ifjúságot.Szabó László került a szövetség elnöki pozíciójába. A megválasztásakor a sakktábla mintájára 64 pontból álló programot állított össze, a nyolc fő téma egyikének előterébe helyezve az ifjúságot.

Hogy a reformnak itt lenne az ideje, azzal egyetért a magyar sakk legendás alakja, az 1978-as Buenos Aires-i sakkolimpia bajnoka, a nyolcszoros világbajnokjelölt Portisch Lajos is. A Nemzet Sportolója szerint az egyik fölfelé vezető út titka az önállóságban rejlik.

„A szövetségbeli változásokat helyeslem. Az előző vezetőségben, ha pozitívumot keresek, ott találom meg, hogy nagyjából másfél évvel ezelőtt kilenc hónapig tartottam mesterkurzust a fiataloknak. Ezáltal láthattam a legtehetségesebb magyar gyerekeket. Nem azért, hogy büszkélkedjek, de az egyik leglelkesebb résztvevője a kurzusnak azóta nagymesteri címet szerzett. Természetesen ezt manapság már óriási infláció övezi, a mi időnkben kicsit mást jelentett kiérdemelni. Ettől függetlenül a fiatalok nyilvánvalóan fejlődnek, ám a legnagyobb problémát a köztem és mostani nemzedék között felfogásbeli különbségben látom. A maiak túlságosan a számítógépre hagyatkoznak. Természetes, hogy ezeket a gépeket nem lehet megkerülni, de borzasztó, ha azt akarjuk, hogy helyettünk gondolkodjanak.”

 •  Fotó: Mudra László

A kilencszeres magyar bajnok nemzetközi nagymester hozzáteszi: szerencsére a versenyjátszmában nem alkalmazható a számítógépes segítség. A komolyabb versenyek előtt alapos ellenőrzésen esnek át a játékosok, hogy esélyük se legyen parti közben a sakk „doppingjának” segítségét kérni. Abban nem lát semmi kivetnivalót, hogy a versenyzők edzés közben ilyen eszközökkel ellenőrzik a gondolataikat, hiszen a visszaigazoló információ gyorsabban megérkezik, mint könyvek böngészésével. Azonban teljes mértékben a számítógépekre hagyatkozni hiba.

„A fiataloknak önálló gondolkodásra lenne szüksége. A sakk tulajdonképpen harc nélküli háború. Két hadvezér ül egymással szemben, és irányítja a hadoszlopokat. A számítógép nem mondja meg, mi a legjobb első két-három lépés. Az edzőknek is elsősorban a saját ötleteiket, tapasztalataikat kellene megosztaniuk az utánpótlással, és kevesebbszer bevonni a gépeket. Azt tapasztalom, sokszor a felkészítők is a könnyebb utat választják.”

Úgy véli, a fiataloknak az is fontos, hogy a jelenlegi éljátékosok jó példát mutassanak. Furcsállja, ha a nemzeti színek viseléséért könyörögni kell egy játékosnak. Megjegyzi: az ő idejében a politikai helyzettől függetlenül soha nem merült fel egy sakkozóban, hogy ha tudott, ne álljon a válogatott rendelkezésére. De nem csupán az éljátékosoknak, a szülőknek is hatalmas a befolyása.

„Egyszer véletlenül olyan Balaton melletti szállodát választottunk, amelyben éppen akkor sakkversenyt rendeztek gyerekeknek. A feleségem felfigyelt egy apára, aki azt mondta a gyerekének, ma nem kapsz fagylaltot, mert veszítettél. Nem hinném, hogy ez az ideális gyereknevelés. Akinek nincs labdaérzéke, abból nem lesz Puskás, akinek nincs zenei, abból nem lesz Mozart. Ha egy gyerek valamiben nem tehetséges, akkor nem kell erőltetni, még ha a szülők a meg nem valósult álmaik beteljesülését is bízták rá.”

Sok esetben a fiatalok életszemléletével is baj van. Portisch Lajos felidézett egy esetet: épp az egykori kiváló teniszező Körmöczy Zsuzsával sétált, amikor…

„»Lajos, az én időmben elő nem fordulhatott, hogy a gyerek elüti a labdát és földhöz vágja az ütőt« – mondja nekem Zsuzsa. »Az edző rögtön kizavarta volna, és csak akkor engedi vissza a pályára, ha megtanul rendesen viselkedni« – folytatja. Ugyanez a helyzet a sakkban is. Az utánpótláskorúak fegyelmezettségében is változásra van szükség, de ezt is elsősorban a szülőkre bíznám. Én viszonylag későn, tizenegy-tizenkét évesen kezdtem sakkozni, addig hegedültem. A szüleim azt akarták, zenész legyek, de amikor bejött a sport, hagyták, hogy a zenét hanyagoljam. Innen származik a zenei szenvedélyem.”

A kiváló dalénekesként is ismert klasszis végül szót ejtett a 2024-es budapesti sakkolimpia lehetőségéről. Látja, hogy a rendezési jogért igen nagy konkurenciával kell megküzdeni, de úgy véli, az esemény a magyar sakk fellendülését eredményezheti, nem beszélve a fiatalok motivációjának növekedéséről. Zárásként elárulta, nem kizárt, hogy a jövőben újra szerepet vállal az ifjúság felkészítésében.

„Kapcsolatban állok a szövetség vezetőivel, jövőre fontos éve jön a magyar sakknak, a Maróczy-év. Elképzelhető, hogy a mesterkurzusokat felújítjuk, mert úgy érzem, tudnék még segíteni. Az a helyzet, sok minden maradt a tarsolyomban, amiből ugyanúgy tanulhatnának élsportolók, mint a fiatalok.”

További korosztályos hírek SAKKBAN a sportági aloldalunkon.