Január 30-án a gyerekek nagy örömére megrendezésre került a 2005. év első zalaegerszegi labdarúgó tornája. Az eseményen Zala megye U10-es fiataljai vettek részt: Nagykanizsa UFC, Hévíz SK, Lenti TE, Angol Foci Suli, Keszthely, Páterdomb, és ZTE képviseletében. A házigazda ZTE két csapattal is szerepel a megmérettetésen.

A tornagyőztes hévíziek a csoportmérkőzések során még rosszabb gólkülönbségük miatt a második helyre szorultak, ám a döntőben már több lőtt góljuknak köszönhetően lettek elsők

A tornagyőztes hévíziek a csoportmérkőzések során még rosszabb gólkülönbségük miatt a második helyre szorultak, ám a döntőben már több lőtt góljuknak köszönhetően lettek elsők
Milyen további célja volt ennek a tornának?
Már gondolva a következő évekre most próbálunk meg egyfajta kiválasztást, feltérképezést elvégezni az adott korosztálynál, hogy a későbbi beiskolázásig figyelemmel tudjuk követni a fejlődésüket.
Farkas Ferenc a ZTE FC RT igazgatóságának tagja az alábbiakkal egészítette ki az elhangzottakat.
Igazából ennél a korosztálynál még nem a versenyeztetés a lényeg, hanem a képzés. Ezeknek a gyerekeknek most a finomabb labdás koordinációt, a két lábas átadást-átvételt kell elsajátítani többek között. Most kell felkészülni a 7-7 elleni játékra a fél pályára megnövelendő játéktéren. A szülők sokan nincsenek is tisztában a tornák fontosságával. Őket az eredmény, a győzelem érdekli a mozgás, labdabiztosság finomítása helyett.
| Az A-csoport végeredménye: | |||
| 1. | LENTI TE | 8-1 | 7 |
| 2. | KESZTHELY | 6-1 | 7 |
| 3. | ANGOL FOCISULI | 2-7 | 3 |
| 4. | ZTE I. | 1-8 | 0 |
| A B-csoport végeredménye: | |||
| 1. | ZTE II. | 10-4 | 5 |
| 2. | HÉVÍZ SK | 5-4 | 5 |
| 3. | NAGYKANIZSA UFC | 7-5 | 4 |
| 4. | PÁTERDOMB | 2-11 | 1 |
| Az 1-4. helyért: | ||
| 1. HÉVÍZ SK | 5-4 | 4 |
| 2. ZTE II. | 4-3 | 4 |
| 3. LENTI TE | 2-3 | 2 |
| 4. KESZTHELY | 1-2 | 2 |
| Az 5-8. helyért: | ||
| 5. NAGYKANIZSA UFC | 11-2 | 9 |
| 6. ANGOL FOCISULI | 3-5 | 6 |
| 7. ZTE I. | 6-5 | 3 |
| 8. PÁTERDOMB | 3-11 | 0 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







