Kanada újabb trófeája

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2005.01.05. 21:25
Címkék
Jóval több izgalmat tartogatott a junior-világbajnokság bronzmérkőzése (a cseh Petr Vrana a hoszszabbítás harmadik percében ütötte a sorsdöntő gólt a tavalyi győztes amerikaiaknak), de értelemszerűen az aranycsatáról számolunk be, már csak azért is, mert ezen a tornán is Kanada ért révbe. Hokiország az elmúlt három évben megnyerte a Salt Lake City-i téli olimpiát, a 2003-as, majd a 2004-es világbajnokságot, továbbá a Világkupát, és most a juniorok is felülhettek a trónra. Rájuk is fért a sikerélmény, elvégre 1997 óta nem győztek a junior-vb-n, az elmúlt három évben rendre a második helyen végeztek; hogy ezúttal valóban ők voltak a legjobbak, az nem vitás, hat meccsen 41 gólt ütöttek - és csak hetet kaptak.Ebből a "gólcsomagból" hatot az utolsó napra, az oroszok elleni fináléra tartogattak az immár 11-szeres világbajnok kanadaiak, és miután a 2002-ben, majd 2003-ban világbajnok szbornaja mindössze egyszer volt eredményes, a minnesotai összecsapás a junior-vb eddigi legegyoldalúbb címmérkőzéseként vonul be a sportág históriáskönyvébe. A juharlevelesek közül Jeff Carter és Ryan Getzlaf volt igazán elemében, mind a ketten egy-egy gólt, illetve két-két gólpasszt jegyeztek, de kitett magáért Patrice Bergeron, a Boston Bruins fiatal csatára is, aki egy-egy gólt és gólpasszt rakott a közösbe. A 24. percben, 3-1-es kanadai vezetésnél kapust cseréltek az oroszok, de ez sem segített rajtuk, mert Andrej Kuznyecov tíz perc leforgása alatt annyi gólt kapott, mint "elődje", Anton Hudobin: hármat."Ôk a legjobbak" - szólt elismerően Alekszandr Ovecskin, az oroszok zseniális csapatkapitánya, aki a második harmadban vállsérülést szenvedett, és emiatt nem folytathatta a játékot. Nem mintha vigaszt jelentene a számára, de őt választották meg a torna legjobb támadójának (hét gól, négy gólpassz), míg a vb legértékesebb jégkorongozója Bergeron lett (öt gól, nyolc gólpassz).JUNIOR-VILÁGBAJNOKSÁG, MINNESOTA
Döntő: Kanada-Oroszország 6-1 (2-1, 4-0, 0-0). Gólszerző: Getzlaf (1.), Syvret (8. - emberelőny), J. Carter (24.), P. Bergeron (28. - ee.), Stewart (29.), Phaneuf (34. - ee.), ill. Jemelin (20. - ee.). A 3. helyért: Csehország-Egyesült Államok 3-2 - hosszabbítás után
Legfrissebb hírek

Angliában okkal rettegnek Gianluigi Donnarummától – a döntőért küzd a PSG és az Arsenal

Bajnokok Ligája
19 perce

Női NB I: hengerelt a Ferencváros az elhalasztott meccsen

Labdarúgó NB I
30 perce

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
42 perce

Az idősebbik Sainz is harcba szállhat az FIA elnöki posztjáért – sajtóhír

F1
1 órája

Kajak-kenu: erős ifjúsági csapat várja a nyári világversenyeket

Utánpótlássport
1 órája

Új igazolást és szerződés-hosszabbítást is bejelentett a Brassó

Jégkorong
1 órája

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
2 órája

Otthagyja az Euroligát a 11-szeres német bajnok

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik