Vizes Eb: Van Rouwendaal megvédte a címét 5 kilométeren nyílt vízi úszásban

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.05.12. 13:31
null
Szimcsák Mira a 14. helyen zárt (Fotó: Derencsényi István)
A holland Sharon van Rouwendaal címét megvédve diadalmaskodott a nyílt vízi úszók női 5 kilométeres számában a budapesti Európa-bajnokságon – tudósított a Magyar Távirati Iroda.

Az olimpiai bajnok klasszis a Lupa-tavon rendezett viadalon a táv egyharmadánál állt az élre, onnantól kezdve pedig nem is veszélyeztette senki a sikerét. Az ezüstérem az olasz Giulia Gabbrielleschi nyakába került, míg a harmadik a francia Oceane Cassignol lett.

A mezőnyben két fiatal magyar versenyző volt ott, akik egymás után csaptak célba, a 17 esztendős Szimcsák Míra a 14., a 21 éves Vas Luca pedig a 15. helyen zárt.

A Lupa-tó 17 Celsius-fokos vízében a 20 fős mezőnynek három kört kellett megtennie.

VÉLEMÉNYEK

„Ifiként van mit tanulnom, ezért nagyon-nagyon hasznos volt ez a verseny – értékelt a Magyar Úszószövetségnek Szimcsák Mira.Egyértelmű, hogy iszonyúan kell figyelni végig – én csak egy pillanatra lankadtam el, és máris egy méterrel előttem volt az, aki még mellettem úszott. Kemény volt a verseny, mint általában, én is kaptam több ütést, egyszer a sapkámat is leverték, de próbáltam kibírni, és szerintem sikerült is. Én is az a típus vagyok, aki sohasem elégedett, ma annak örülhettem, hogy egy pillanatra sem adtam fel, és a végén még tudtam hajrázni is."

„Mindkettőnknek ez volt az első felnőttversenye, tapasztalatszerzésnek jó volt, akadtak jó pillanatai ennek a versenynek, de van bőven javítani való, ez egyértelmű mondta Vas Luca. – Sokat tanultam ebből a versenyből, remélem, az egyes részeket jobban tudom kivitelezni. Nyíltvízi alapvetően olyan sportág, ahol tizedmásodpercek alatt kell döntést hozni. Az nem fér bele, hogy most majd átúszom a túloldalra, aztán meglátjuk, mi lesz. Azonnal le kell követni a történéseket, és dönteni, aztán később kiderül, vagy jó lesz, vagy nem. A víz egyébként teljesen jó volt, tizennyolc fok, de ez volt a legutolsó, amire próbáltam figyelni. Nem vagyok az a típus, aki elégedett szokott lenni egy-egy versennyel, most annak örülök, hogy úszhattam egy Európa-bajnokságon, és sok-sok tapasztalatot szerezhettem.”

VIZES EURÓPA-BAJNOKSÁG
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS,
Női 5 km

1. Sharon van Rouwendaal (Hollandia) 58.45.2 perc
2. Giulia Gabbrielleschi (Olaszország) 4.1 másodperc hátrány
3. Oceane Cassignol (Franciaország) 6.1 mp h.
...14. Szimcsák Míra 2:02.7 perc hátrány
...15. Vas Luca 2:02.8 p h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik