Betlehem Dávid klubot váltott, az FTC-ben folytatja karrierjét

K. B.K. B.
2024.09.01. 12:39
null
Betlehem Dávid az FTC-ben folytatja a pályafutását (Fotó: fradi.hu)
Az olimpiai bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok úszó, Betlehem Dávid a Ferencvárosban folytatja pályafutását – áll a klub honlapján.

Az FTC a közleményében kiemeli, hogy az idei, belgrádi Európa-bajnokságon 5 kilométeren és váltóban egyaránt aranyérmes Betlehem karrierje eddigi csúcsát a párizsi olimpián érte el. A játékokon előbb az 1500 méteres gyorsúszásban új országos csúccsal jutott döntőbe, majd a fináléban még ezen az időn is javítani tudott, és negyedik lett. A 10 km-es nyílt vízi úszóversenyen elképesztő hajrával Rasovszky Kristóf és a német Oliver Klemet mögött a harmadik helyen ért célba, így olimpiai bronzérmes lett.

Betlehem Dávid 2020 óta volt a Balaton Úszó Klub versenyzője, tehát négy év után váltott egyesületet. 

 

Legfrissebb hírek

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
1 órája

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid ezüstérmes 3 km-en a cancúni vk-viadalon

Úszás
6 órája

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
8 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
11 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
12 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
Tegnap, 19:27

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
Tegnap, 17:53

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
Tegnap, 17:38