Úszás: Burián Katalin a Ferencvárosban folytatja pályafutását

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.02.16. 20:08
A Ferencvárosban folytatja pályafutását Burián Katalin kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes úszó – írja az MTI.

„Kata igazi fradista jellem, igazi nagy harcos. Az ő pályafutásában sok volt a bökkenő, az akadály. Ezeket ő mind-mind hatalmas akarattal leküzdötte, szóval nagyon hamar kiderült, hogy egy igazi Fradi-karakter” – mondta az átigazolással kapcsolatban Nyíri Zoltán ügyvezető alelnök.„Kata igazi fradista jellem, igazi nagy harcos. Az ő pályafutásában sok volt a bökkenő, az akadály. Ezeket ő mind-mind hatalmas akarattal leküzdötte, szóval nagyon hamar kiderült, hogy egy igazi Fradi-karakter” – mondta az átigazolással kapcsolatban Nyíri Zoltán ügyvezető alelnök.

A BVSC-től érkező 27 éves, 14-szeres országos bajnok hátúszó specialista 2018-ban, Glasgow-ban volt először harmadik 200 méteren kontinensviadalon, tavaly pedig a Duna Arénában szintén harmadikként végzett ugyanebben a számban, majd a tokiói olimpián 10. lett, 100-on pedig a 18. helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
12 órája

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
12 órája

Baráth Péter hamarosan aláírhat volt csapatához – sajtóhír

Légiósok
15 órája

Robbie Keane: Nem kényelmesedhetünk el az előny tudatában

Bajnokok Ligája
18 órája

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
23 órája

Vízilabda: New Yorkban játszik gálameccset a Ferencváros és a Pro Recco

Vízilabda
2025.07.28. 21:19

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 17:03

Szappanos Péter a Ferencvároshoz igazolhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:40
Ezek is érdekelhetik