Koronavírus: jövő hétfőn folytatódna az úszók felkészülése

MTI MTIMTI MTI
2020.04.20. 17:30
Címkék
Minden magyar válogatott úszót érintő koronavírusteszt negatív eredményt hozott, így a tervek szerint jövő hétfőtől folytathatnák a felkészülésüket.

Ezt Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke mondta el hétfőn a Kossuth Rádiónak, hozzátéve, hogy múlt kedden és pénteken összesen 243 vizsgálatot végeztek el.

A MÚSZ azt követően függesztette fel a keretedzéseket azon válogatott úszók számára, akik külföldi edzőtáborból tértek haza, hogy tízen is megfertőződtek – öt „kétes” eredmény született –, köztük a világbajnok Kapás Boglárka, Kozma Dominik, Bohus Richárd és Horváth Dávid.

„Minden egyes hét, amit kihagyunk, az úszóink eredményességét veszélyezteti. Ha még heteket hagyunk ki, az olyan mértékben fogja visszavetni a magyar úszósportot, amit nem érdemel meg” – nyilatkozta Wladár Sándor. Meglátása szerint amennyiben betartják a szükséges intézkedéseket – ráadásul a medencetérben a klóros levegő és annak fertőtlenítő hatása miatt „jobbak” is a feltételek –, és megkapják az engedélyt, akkor jövő hétfőtől folytatni lehet az edzéseket.

A sportvezető megjegyezte, nincsenek arról információik, hogy a rivális nemzetek jelenleg milyen körülmények között készülnek.

Wladár hozzátette, ugyan a fertőződés kockázatát nem lehet csökkenteni, de ha folytatják az edzéseket, akkor minden tréning előtt orvosi vizsgálaton esnek majd át a versenyzők. A MÚSZ elnöke megjegyezte, a korábbi teszteket egy magán szolgáltatón keresztül, akkreditált laborban végeztek, ez mintegy tízmillió forintjába került a szövetségnek.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
5 órája

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
5 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
5 órája

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
5 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
5 órája

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
6 órája

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik