NS: megvan az új úszóelnök; exkluzív interjú Alexander Zverevvel – hétfő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.24. 23:38
null
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

Előkelő társaságba került Varga Roland, a Ferencváros ügyeletes gólfelelőse. A szélső tíz bajnokin immár tizenegy találatnál jár, azaz a meccsenkénti gólátlaga 1.1. A DVTK ellen igen éles szögből lőtt szabadrúgásgóllal gyarapította találatainak számát. Hogy az európai elitbajnokságokban kik azok a sztárok, akik szintén egygólosnál jobb meccsátlaggal rukkoltak az idény első szakaszában, kiderül összeállításunkból.

A kispesti Holender Filip döntetlent érő gólt szerzett a Videoton FC elleni idegenbeli bajnoki rangadón. Edzője eredetileg a középpályán szánt neki szerepet, de szinte az utolsó pillanatban mégis visszavonta a védelembe. A futballistát azonban nem zavarta meg a váltás, a védőmunkája mellett a támadásokból is aktívan kivette a részét, így az előző hetet összesen két rúgott góllal zárta. Hogy honnan jött különös gólöröme, amelyet Felcsúton bemutatott, Holender ezt is elárulta lapunknak.

Wladár Sándor személyében új elnöke van a Magyar Úszószövetségnek. Az olimpiai bajnok sportembert kissé viharos közgyűlésen választották meg a szervezet élére, ám abban már szinte egységesek voltak a küldöttek, hogy Moszkva aranyérmese vezesse a jövőben a sportágat. Wladár egy másik legendát, Darnyi Tamást kérte fel tanácsadójának. Hogy melyek lesznek az új elnök első teendői, kiderül interjúnkból.

Alexander Zverevvel beszélgetett munkatársunk a prágai Laver-kupa tenisztornán. A 20 éves német szerint nagyszerű a kezdeményezés, valamennyi résztvevő éppolyan komolyan vette a meccseket, mint a patinás viadalokon. Arra a kérdésre, vajon egyszer majd ugyanolyan rangos párharccá válik-e rivalizálásuk Denis Shapovalovval, mint hajdanán Björn Borg versenyfutása John McEnroe-val, Zverev azt felelte: ehhez még nagyon sokszor szembe kell kerülniük egymással. Hogy saját reményei szerint mikor lehet meg az első Grand Slam-diadala, azt is megtudhatják interjúnkból.

Legfrissebb hírek

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

A Puskást legyőző ETO telel az élen; Két magyarral győzött a Liverpool, de Szoboszlai kihagyja a következő meccset

E-újság
2025.12.20. 23:50

Borbély Balázs példája – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 23:29

Karácsonykor is a legizgalmasabb sportpillanatokkal készül a közmédia

Egyéb egyéni
2025.12.20. 13:36

Van még teendő – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 07:59

MLSZ-elemzés: hét éve javuló tendenciát mutat az NB I; Kós Hubert: Van esélyem akár még nagyobb eredmények elérésére

E-újság
2025.12.19. 23:45

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:38

NS-karácsony: tudósítói ebéd és ünnepi vacsora

Egyéb egyéni
2025.12.18. 09:09
Ezek is érdekelhetik