Az én olimpiám: Bujdosó Imre és a dobozokkal teli szöuli tároló titka

A csapat öt különböző emberből állt – mindenki más egyéniség volt.

Ezt nem mi mondjuk, hanem Bujdosó Imre, akit rettenetesen megviselt, hogy kimaradt az életéből Los Angeles, vagyis az 1984-es olimpia, de dolgozott tovább, és négy évvel később, a szöuli játékokra a világranglista első helyezettjeként utazott.

És már a repülőn támadt egy kellemetlen esete.

„Az olimpiai kalauz szerkesztője és írója is velünk utazott. Én tudtam, hogy ki ő, ő viszont nem ismert, meg is kérdezte tőlem: »Te ki vagy?« – meséli több mint harminc év távlatából Bujdosó Imre. – Nem nagyon kellett engem sem félteni, így válaszoltam neki: »Te kérdezed tőlem, hogy ki vagyok, amikor te állítottad össze az olimpiai kalauzt, és abban írtál is rólam? Ha még mindig nem tudod, menj, nézd meg.« Az úriember eloldalgott, majd tíz perc múlva visszajött, és azt mondta: »Megnéztelek a könyvben, már tudom, ki vagy. Ezek után még inkább figyelni fogom, hogyan szerepelsz az olimpián.«”

Bujdosó Imrét persze nem abból a fából faragták, hogy ez a közjáték túlságosan megzavarja vagy megérintse, ettől függetlenül a szöuli kaland nem folytatódott szépen.

„Világranglista-egyesként kiestem a tizenhat között. Kikészültem. A feleségemet zokogva hívtam fel az egyéni verseny után – mondja Bujdosó. – Világgá mentem: az olimpiával egy időben zajlott Szöulban a fiatalok világtalálkozója, a résztvevők közül sokakkal a repülőn már összehaverkodtam, hozzájuk mentem. Két napra leléptem az olimpiai faluból.”

Persze keresték Bujdosót, de a másik Imre, a szöuli szobatárs, Gedővári védte és falazott neki, mondván, hagyja mindenki békén a csalódott sportolót, majd visszajön, és odateszi magát a csapatversenyen.

„Én az oroszok elleni döntőben csak egy győzelmet hoztam, de az összes többi asszóban három-három győzelmem volt – eleveníti fel az olimpiai diadalt Bujdosó. – Azt azért furcsa volt megélni, hogy amikor az oroszok elhúztak nyolc négyre, a magyar sportvezetők szép lassan elszivárogtak a nézőtérről, aztán ahogyan jöttünk fel, a folyamat fordítva is megtörtént. A pokolból a mennybe mentünk.”

És bár a csapatot öt különböző személyiség alkotta, ünnepelni együtt ünnepeltek – a megszokott koccintások mellett másként és persze a nagy barát Gedővárival máshogy is.

„Az olimpia előtt a sportolók óvszereket is kaptak, mi meg megtöltöttük több liter vízzel, és a faluban kedélyesen sétálgatókat »bombáztuk« velük. Együtt ünnepeltünk persze, de azért az én drága Imi barátommal kettesben is vigadtunk, többször is. A csapat kapott egy kétszer két méteres tárolóhelyet, s mi ketten – ez azóta is szállóige a sportágunkon belül – teleittuk dobozos sörrel – mondja mosolyogva Bujdosó Imre, s aztán elárulja, a repülős történetnek megvolt a párja visszafelé is: – Az érmeseket szállító géppel utazott az az úr is, akivel az afférom volt Szöul felé. Odajött hozzám, s azt mondta: »Nagy szerencséd van, ugye tudod? Ha nem aranyat nyertek, kicsináltalak volna.«”