Wimbledon: Bondár Anna nyolcaddöntős párosban!

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.07.08. 21:27
null
Bondár (balra) és Minnen már a nyolc között (Fotó: AFP)
Bondár Anna oldalán Greet Minnennel bejutott a nyolcaddöntőbe női párosban a wimbledoni teniszbajnokságon. Babos Tímea a szintén belga Kirsten Flipkensszel párban az első játszmát 6:2-re elvesztette a Lauren Davis, Rosalie van der Hoek (amerikai, holland) egység ellen, a második szett pedig 1:1-es állásnál eső miatt félbeszakadt, majd a szervezők közölték, csak vasárnap fejezik be a meccset.

 

A magyar, belga duó szombaton az amerikai Desirae Krawczyk, holland Demi Schuurs ötödikként rangsorolt kettősével csapott össze, és 3:1-es vezetésénél bő negyedórás esőszünet szakította meg a játékot. Bondárék egy brékkel hozták a nyitó szettet, az ellenfél szintén 6:4-gyel egyenlített, aztán az utolsó játszmában is egyetlen brék döntött, méghozzá a magyar, belga páros javára.

Babos Tímea a szintén belga Kirsten Flipkens oldalán az első játszmát 6:2-re elvesztette, a második felvonás pedig 1:1-nél eső miatt félbeszakadt. A szervezők rövid várakozás után közölték, a befejezésre vasárnap kerül sor.

WIMBLEDON (44.7 millió angol font, fű)
NŐI PÁROS
2. forduló (a 16 közé jutásért)

Bondár Anna, Greet Minnen (magyar, belga)–Desirae Krawczyk, Demi Schuurs (amerikai, holland, 5.) 6:4, 4:6, 6:4
Babos Tímea, Kirsten Flipkens (magyar, belga)–Lauren Davis, Rosalie van der Hoek (amerikai, holland) 2:6, 1:1-nél eső miatt félbeszakadt, folytatás vasárnap

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik