Tenisz: Nem hamis álmokat kergetek! – Valkusz Máté

– Több mint egy éve beszélgettünk legutóbb – akkor nagy reményekkel várta az évet, mégsem úgy alakult az előző szezon, ahogy szerette volna. Mi történt?
– Az elmúlt öt esztendőből egyetlen egyet sem tudtam végigjátszani – kezdte Nemzeti Sportnak adott interjúját Valkusz Máté. – A legnagyobb probléma a mononukleózis volt, ami minden évben visszatért és három-négy hónap kihagyásra kényszerített. Volt mellette váll- és Achilles-ín-sérülésem is, meg még néhány apróság. Ezek miatt összesen nagyjából fél évet hagytam ki minden idényben.

– Mi bántotta a legjobban szakmai szempontból ebben az időszakban?
– Az, hogy esélytelen volt megnézni, mi a maximum, ami bennem van. Aki nem versenyez végig harminc hetet egy évben, elfelejtheti, hogy karriercsúcsra érjen... Ez az első év, amikor kiderülhet, hol is tartok valójában. Eddig szuper ez az idény: Tenerifén elődöntőt, Ostravában döntőt játszottam. A vereség az ostravai fináléban nagyon fájt, mert rosszul játszottam. Aztán Szkopjéban végre felkerült a pont az i-re. Ez hatalmas megkönnyebbülés nekem!

– Hogyan élte meg a szkopjei tornát?
– A döntő végén elöntött a lelki béke – nagyon akartam már egy ilyen trófeát. Nem volt annyira erős a mezőny, mert akik ilyen megméretéseken szoktak indulni, a Roland Garros selejtezőjében játszottak. De még ezen a könnyebb versenyen is nehéz sorsolást kaptam, ráadásul a selejtezőből indulva hét mérkőzést kellett nyernem. Ennyi még hét junior játékos ellen is megterhelő lenne, érzem, sokat kivett belőlem. Ez az eddigi legnagyobb eredményem, lubickolok a sikerben!

– Mit érzett, amikor lezárta a döntőt, és tudatosult önben, hogy győzött?
– A legtöbb teniszezőben ilyenkor túlcsordulnak az érzelmek, amit nehéz kontrollálni. Lefekszenek, ordibálnak, kitör belőlük minden. Velem épp az ellenkezője történt, óriási megkönnyebbülést hozott, hogy értékesítettem a meccslabdát. Eltűnt a hatalmas súly, ami nyomta a vállamat, le tudtam volna feküdni aludni. Most szinte új ember vagyok, és sokkal motiváltabbnak is érzem magam, mint eddig.

– Mit jelent önnek ez a serleg?
– Négy-öt év küzdelmet, a folyamatos próbálkozást, azt, hogy nem adtam fel... Minden benne van ebben a diadalban.

– Hogyan viselte mentálisan, hogy juniorként világelső volt, utána pedig ennyire nehéz időszakot élt meg?
– Szinte már hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy gödörből kell kimásznom. Épp az segített, hogy jó voltam juniorban, nem egy szimpla teniszező vagyok, aki hamis álmokat kerget. Lehetnék talán ott is, ahol a többiek, Andrej Rubljov, Casper Ruud, Denis Shapovalov vagy Félix Auger-Aliassime. Tartotta bennem a lelket, hogy utánpótlásban mindegyiküket megvertem, de sokat köszönhetek azoknak is, akik körülvettek a nehéz időkben.

– Kinek, kiknek pontosan?
– Legfőképp a menedzseremnek, Somogyi Zsoltnak, aki akkor is ugyanúgy hitt bennem, amikor ezredik voltam a világranglistán és tunéziai tizenötezres eseményen indultam, mint ahogy most bízik bennem, amikor challengertornát nyertem, és ott vagyok Wimbledonban a selejtezőben.

– Hogyan segített önnek?
– Ha egy kicsit is azt látta rajtam, hogy csüggedek, találkozott velem, sokat beszélgettünk. Napi szintű kapcsolatban vagyunk, elképesztő, ahogyan motiválni tudja a fiatalokat. Családi jó barátunk, s emellett még szponzorként is támogat. Nem engedi, hogy elkalandozzon a figyelmem, tudja, milyen potenciál van bennem. Neki nem adatott meg régen, hogy profi teniszező legyen, ezért szeretné, hogy nekünk ott legyen a lehetőség – Marozsán Fábiánt is ő segíti. Szívügye, hogy sikeresek legyünk, a magyar kultúrában ilyet szintű támogatást szinte csak a családjától remélhet az ember, rengeteget köszönhet neki a magyar tenisz.

– A technikáját tudta fejleszteni az elmúlt időszakban?
– Nem nagyon. A mai napig nem játszom igazán jól, nem érzem a labdát, nem jók az ütéseim. Fizikai munkával és a tehetségemmel nyertem, nem is vagyok ezzel megelégedve. Újra kell gondolni az egész teniszemet, ami nem lesz egyszerű.

– Wimbledonban hátsérülés miatt visszalépett a selejtezőtől. Mi okozta a fájdalmait?
Nagyon jó formában voltam, de a sarkamban volt egy gyulladás, ezért elmentem Németországba – a Chiemseenél van az orvosom, akire az életemet is rábíznám, eddig minden sérülésemet rendbe rakta. Injekciót kaptam a sarkamba, de olyan mértékű volt a gyulladás, hogy a megszokott adagnál többet kaptam, mint amennyit átlagos esetben adott volna. Másnap egyáltalán nem tudtam lábra állni, s további két napig bicegtem, úgy jártam, mintha mankóztam volna. Emiatt a csípőmben, a derekamnál is elmozdulhattak, letapadhattak az izmok, és ezeket valószínűleg nem mobilizáltam eléggé.

– Mikor, hogyan jelentkezett a probléma?
– Marozsán Fábiánnal edzettem szombat délben, már Londonban, a torna helyszínén, és nem is volt rossz, hirtelen mozdulatom, egyszerűen csak leültem két labdamenet között, és nem bírtam utána felállni. Azóta sincs rendben, vasárnap edzeni sem tudtam. Hétfőn reggel felkeltem, és azt éreztem, van egy minimális esélye annak, hogy ki tudok állni a mérkőzésemre a selejtező első fordulójában. Vettem be fájdalomcsillapítót, délelőtt kétszer is elmentem fizioterapeutához, mindent megtettem, amit lehet. A bemelegítés első öt perce még rendben volt, utána azonban minden ütéssel romlott az állapotom.

– És ez vezetett végül ahhoz, hogy visszalépett...
– Igen, borzasztóan sajnálom, nagyon rosszul élem meg, hogy így alakult. Jó sorsolást kaptam, nyerhető meccset kellett elengednem a svéd Dragos Nicolae Madaras ellen. Nagy lehetőség ment el, és persze a pénzdíjat sem kapom meg, ami a pályára lépésért járt volna. Most sétálni sem bírok, fekszem azóta is.

– Mi vár önre a következő időszakban?
– Ha rendben lesz a hátam, pénteken már szeretnék edzeni – meglátjuk. Remélem, hogy egyszerűen, pihentetéssel megoldódik a probléma, erre utal, hogy miután másfél napig nem volt tréningem, hétfő reggelre jobban éreztem magam. Jövő hétre neveztem Milánóba és Karlsruhéba is, azon a megméretésen indulok, amelyiken főtáblára kerülök. Utána ott leszek a magyar szuperligában és elindulok Németországban egy csapatviadalon, majd július 25-étől pihenőt kapok, kicsit feltöltődök. Az még nem dőlt el biztosan, hogy ezután melyik tornával hangolok US Open selejtezőjére.

– Miként fog előrébb lépni szakmai szempontból a jelenlegi helyzetből?
– Visszatértem a korábbi edzőmhöz, Hajdusik Romanhoz, aki gyerekkorom óta ismer, kezd összeállni a csapatom, és az is nagyon pozitív, hogy év végéig mindössze harminc-negyven megvédendő pontom van, minden más, amit megszerzek, profit, előrelépés. Ez még így is az én évem lehet, hogy Wimbledonban gondjaim voltak. Azt is el tudom képzelni, hogy decemberre odaérjek a top száz közelébe, a százhuszadik-százharmincadik hely környékére. Jó jel, hogy már tartanak tőlem a challengereken, rossz sorsolásnak számítok.