Tenisz: 6:2, 5:3-nál adogatott, de kiesett Fucsovics Márton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.30. 15:37
Fucsovics Márton 6:2, 5:3-as előnyről kikapott a világranglista 98. helyén álló szerb Filip Krajinovicstól a római ATP Challenger-tornán, így 2015-ben hetedszer is alulmaradt egy top 100-as teniszezővel szemben.

Fucsovics több mint tízperces játék után, három bréklabdát hárítva hozta a mérkőzés első adogatását, majd el is lépett 3:1-re. A szerb ugyan ekkor sikeres fogadójátékot mutatott be, de innentől már nem nyert gémet, az ellenfelénél 19 nappal idősebb magyar sportoló a második szettlabdáját értékesítve 6:2-vel behúzta az első felvonást.

A második az elsőhöz hasonlóan három Krajinovics-bréklabdával indult, ezúttal azonban a harmadikkal már élni is tudott, így brékelőnybe került. Fucsovics 0:2-ről egyenlített, majd ugyan elveszítette az adogatását, de 2:3 után sorozatban megnyert három játékkal már a továbbjutásért adogathatott (5:3). Jött azonban az újabb fordulat, és a szerb négy gémmel később már 1:1-re állt (5:7).

Újabb néggyel később pedig már 4:0-s hátrányban volt Fucsovics, és bár egy szépítés ekkor összejött, a brék a lehetőségek ellenére nem, így az újabb csavar sem, és végül 2:6, 7:5, 6:1-re nyert a szerb. Fucsovics pedig az idei hetedik meccsét is elveszítette top 100-as ellenféllel szemben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik