Svédország ellen a csoportgyőzelem lesz a tét

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2010.02.05. 00:19
A magyar női teniszválogatott a két egyes után behozhatatlan 2:0-ás előnyre tett szert Dánia ellen a Fed Kupa Euro-afrikai zóna 1-es csoportjának csütörtöki 2. fordulójában Portugáliában, így az is belefért, hogy a párost elbukták a mieink.

„A nagyszerű Caroline Wozniacki sérülés miatt nem játszhatott ellenfelünknél – mondta Machán Róbert szövetségi kapitány az MTI-nek. – A hangulat kitűnő, a lányok kiválóan játszottak, jó lenne pénteken is nyerni a svédek ellen."

A világranglista harmadik helyén álló Wozniacki gyomorrontás miatt nem tudta vállalni a játékot.

A lisszaboni viadalon a négy csoportgyőztes szombaton mérkőzik meg egymással a két, továbbjutást jelentő helyért.

A magyarok szerdán a letteket győzték le, míg pénteken az ugyancsak két győzelemmel álló svédekkel csapnak össze. Amelyik válogatott nyer, azé a csoportgyőzelem.

A dánok mellett a D-csoportban szereplő fehéroroszok is egy top10-es játékossal, a világranglista-6. Viktorija Azarenkával álltak fel, de két nap után ők is lemondhattak a csoportgyőzelemről.

 

FED-KUPA, EURO-AFRIKAI ZÓNA, 1. CSOPORT 
C-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–DÁNIA 2:1
Jani Réka–Karina Ildor Jacobsgaard 6:0, 6:1
Kapros Anikó–Mai Grage 6:0, 6:0
Susányi Zsófia, Jani–Jacobsgaard, Malou Ejdesgaard 6:3, 3:6, 1:6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik