Australian Open: Djokovics indulhat Melbourne-ben – sajtóhír

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2022.11.15. 09:38
null
Úgy tűnik, indulhat Djokovics Ausztráliában (Fotó: AFP)
Az ausztrál kormányhoz közeli forrásokra hivatkozva jelenti a helyi média, hogy megszüntetik Novak Djokovics három évig tartó kitiltását az országból, ennek következtében pályára léphet a 2023-as Australian Openen.

 

Novak Djokovics pályára léphet a 2023-as Australian Openen. A szerb világklasszis 2022 januárjában oltatlanul próbált belépni Ausztráliába a tornát megelőzően, ezért kiutasították az országból, valamint hároméves kitiltást is kapott onnan.

A Sydney Morning Herald értesülései szerint a hároméves kitiltást megszüntette az ausztrál kormány, bár hivatalos bejelentés még nem történt. A kormányhoz közeli források szerint Andrew Giles meg fogja adni a szükséges vízumot a 21-szeres Grand Slam-győztes részére.

Korábban Craig Tiley, a torna igazgatója úgy nyilatkozott, hogy az ügy kizárólag a szerb teniszezőre és az ausztrál kormányra tartozik, és bízik abban, hogy a hétszeres tornagyőztes pályára léphet a Melbourne Parkban. „Az ügy Novakon és a kormányon múlik. Tudom, hogy ismét játszani akar itt. Nagyon szereti Ausztráliát, nagyon sok sikert ért el itt, de a bejelentés nem rajtunk múlik.”

A 2023-as Australian Opent január 16. és január 29. között rendezik meg Melbourne-ben.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik