Roddickot még láthatjuk játszani!

Vágólapra másolva!
2012.09.01. 10:09
null
Andy Roddickot még láthatjuk a pályán, miután két három szettben győzött Bernard Tomic ellen (Fotó: Action Images)
A US Opent követő visszavonulását egy nappal korábban bejelentő amerikai Andy Roddick pénteken az esti programban három játszmában győzött az ausztrál Bernard Tomic ellen, ami azt jelenti, hogy még láthatjuk a pályán. Egy másik ausztrál, a Roddickhoz hasonlóan volt világelső Lleyton Hewitt hatalmas csatában, 4 óra 34 perc alatt öt szettben nyert a luxemburgi Gilles Müller ellen. A hölgyeknél a nap rangadóján az orosz Nadja Petrova két szettben megverte a cseh Lucie Safárovát.

 

A Pete Samprast és Andre Agassit követő korszak meghatározó amerikai teniszezője, a 2003-ban US Open-győztes és világelső Andy Roddick a 30. születésnapján, csütörtökön azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy bejelentette, hazája nemzetközi bajnoksága után visszavonul.

Ezt követően a helyi idő szerint péntek esti, Bernard Tomic elleni mérkőzést fokozott figyelem követte, de Roddick nagyon magabiztosan játszott, háromszettes sima győzelme pedig azt jelenti, hogy láthatjuk még őt a pályán – a New York-i torna 3. fordulójában az olasz Fabio Fognini ellen.

A nap talán legnagyobb meccsét egy másik korábbi világelső, Lleyton Hewitt vívta a luxemburgi Gilles Müller ellen. A mérkőzést nem kezdte jól az ausztrál, az első szettben nem volt bréklabdája, ellenfele viszont az egyetlen lehetőségét értékesítette, így megnyerte a játszmát.

A folytatásban mindketten jól játszottak a saját szervajátékukban, a második és a harmadik szett is rövidítésben dőlt el – az előbbi Hewitt, az utóbbi Müller javára.

A mérkőzés igazi fordulópontja a negyedik felvonásban, 5:5-ös állásnál érkezett el: Hewitt ekkor elvette Müller adogatását, majd 7:5-re megnyerte a játszmát. A döntő szettben pedig már érvényesült az ausztrál nagyobb rutinja, aki végül 4 óra 34 perc alatt győzött.

A korábbi programban a második helyen kiemelt szerb Novak Djokovics mindössze öt gémet engedélyezve kerekedett felül a brazil Rogério Dutra da Silván.

A hölgyeknél a nap rangadóját a 19. helyen rangsorolt Nadja Petrova és a 15. kiemelt cseh Lucie Safárová vívta. A mérkőzés a vártnál talán simábban alakult – az orosz két szettben nyert.

Az első helyen kiemelt fehérorosz Viktorija Azarenka csak egy gémet veszített a kínai Cseng Csie ellen, míg a harmadikként rangsorolt orosz Marija Sarapova kettőt az amerikai Mallory Burdette-tel szemben – mindketten bejutottak a nyolcaddöntőbe.

US OPEN, NEW YORK (25 526 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ
Hewitt (ausztrál)–Müller (luxemburgi) 3:6, 7:6, 6:7, 7:5, 6:4
Del Potro (argentin, 7.)–Harrison (amerikai) 6:2, 6:3, 2:6, 6:2
Wawrinka (svájci, 18.)–Darcis (belga) 6:7, 6:3, 4:6, 6:1, 7:5
Benneteau (francia, 31.)–Novikov (amerikai) 3:6, 6:4, 7:6, 7:5
Isner (amerikai, 9.)–J. Nieminen (finn) 6:3, 6:7, 6:4, 6:3
Dolgopolov (ukrán, 14.)–Bagdatisz (ciprusi) 6:4, 3:6, 6:0, 7:6
Fognini (olasz)–García-López (spanyol) 6:4, 6:4, 6:2
Kohlschreiber (német, 19.)–Paire (francia) 6:7, 6:3, 3:6, 6:2, 7:6
Zemlja (szlovén)–Stebe (német) 6:4, 2:6, 6:4, 6:4
Tipszarevics (szerb, 8.)–B. Baker (amerikai) 6:4, 6:3, 6:4
Roddick (amerikai, 20.)–Tomic (ausztrál) 6:3, 6:4, 6:0
KORÁBBAN
Djokovics (szerb, 2.)–D. Silva (brazil) 6:2, 6:1, 6:2
Gasquet (francia, 13.)–Klahn (amerikai) 6:3, 6:3, 6:1
S. Johnson (amerikai)–Gulbis (lett) 6:7, 7:6, 6:3, 6:4
Ferrer (spanyol, 4.)–Sijsling (holland) 6:2, 6:3, 7:6
L. Mayer (argentin)–Robredo (spanyol) 6:1, 6:4, 4:6, 7:5
NŐI EGYES, 3. FORDULÓ
Sarapova (orosz, 3.)–Burdette (amerikai) 6:1, 6:1
Petrova (orosz, 19.)–Safárová (cseh, 15.) 6:4, 7:5
Minella (luxemburgi)–Tatisvili (grúz) 7:6, 6:2
Azarenka (fehérorosz, 1.)–Cseng Csie (kínai, 28.) 6:0, 6:1
KORÁBBAN
Bartoli (francia, 11.)–Mladenovic (francia) 6:2, 6:4
Kvitová (cseh, 5.)–Parmentier (francia) 6:4, 6:4
Robson (brit)–Li Na (kínai, 9.) 6:4, 6:7, 6:2
Stosur (ausztrál, 7.)–Lepchenko (amerikai, 31.) 7:6, 6:2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik