Tenisz: Arn búcsúzott Brüsszelben, Babos ellenfele feladta

Vágólapra másolva!
2012.05.22. 13:23
Címkék
Arn Gréta az első fordulóban búcsúzott a brüsszeli nemzetközi tenisztornától, miután két szettben, 6:1, 6:4-re kikapott az ukrán Leszia Curenkótól. Közben Strasbourgban Babos Tímea bejutott a 2. fordulóba, miután a lett Anastasia Sevastova 3:0-s hátrányban feladta a meccset.

Arn az első szettben kétszer is elvesztette az adogatását, így ellenfele 6:1-el húzta be ezt a játszmát. A második már szorosabban alakult, kétszer Arnnak is sikerült brékelnie, de Curenko ezt háromszor is megtette, és 6:4-el 1 óra 21 perc alatt behúzta a meccset.

Babos Tímea egy brékkel és a saját szerváit hozva 3:0-ra vezetett Strasbourgban az első körben, ekkor Sevastova feladta a meccset. A magyar játékos menedzsmentjétől kapott információ szerint Sevastova még a reggeli bemelegítésnél szenvedett hátsérülést.

„Ellenfelem a mérkőzés után elmondta, hogy a reggeli beütés során az egyik adogatásnál megrántotta a hátát. Az alapos orvosi vizsgálat után azt javasolták a fiziósok, hogy próbálja meg a mérkőzést. Nagyon jól kezdtem, uraltam a találkozót, ellenfelem pedig érezhette, hogy félemberként nincs esélye ellenem" – nyilatkozta Babos Tímea.

A soproni teniszező a találkozót követően sem pihen, „bringaedzést" tart, majd kora délután rövid beütéssel készül keddi párosmérkőzésére új társával, a tajvani Hszie Su-vejjel.

„Nagyon jót tett a játékomnak, hogy az elmúlt napokban új szisztémával készültem. Már vasárnap is jól teniszeztem a német csapatbajnokságban, elég simán legyőztem Johanna Larssont (81. a legfrissebb világranglistán). Örülök annak, hogy végre kiderült, melyik az a módszer, amellyel jól tudok átállni a salakos teniszre. Kedvez nekem, hogy már itt Strasbourgban is a gyors Garros-labdákkal játszunk" – tette hozzá Babos Tímea.

A magyar játékos párosmérkőzésére is kedden kerül sor.

Mint ismert, a magyar teniszező eredetileg Jelena Vesznyinával találkozott volna, aki azonban visszalépett. Így jött Sevastova, aki a múlt heti prágai verseny nyolcaddöntőjében két szettben győzte le Babost. A következő ellenfél a Sloane Stephens–Marija Kirilenko meccs győztese lesz.

WTA-TORNA, BRUSSELS OPEN, BRÜSSZEL (637 000 dollár, salak)
1. FORDULÓ
Curenko (ukrán)–Arn 6:1, 6:4
WTA-TORNA, INTERNATIONAUX DE STRASBOURG, STRASBOURG
(220 000 dollár, salak)
1. FORDULÓ
Babos (magyar)–Sevastova (lett) 3:0-nál Sevastova feladta
Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma negyeddöntőbe jutott a bastadi tenisztornán

Tenisz
6 perce

Magyar bokszoló még nem kapott olyan lehetőséget, mint Veres Roland

Ökölvívás
8 perce

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
25 perce

Kövesd élőben a Kékszalagot!

Egyéb egyéni
31 perce

Öt szezon után visszatér a Sepsi OSK-hoz a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
32 perce

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
53 perce

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
1 órája

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik