Tenisz, Davis Kupa: Bardóczkyé és Kissé a két pénteki egyes

MTI MTIMTI MTI
2006.07.20. 16:50
Címkék
Bardóczky Kornél (képünkön) és Kiss Sebő játssza a pénteki két egyest a bolgárok elleni Davis Kupa-mérkőzésen, Plovdivban. Az Euro-afrikai zóna II. csoportjának második fordulójában sorra kerülő összecsapáson 11:30 órától Bardóczky Ilia Kusev ellen kezd, ezt követően pedig Kiss-Ivajlo Trajkov párharc lesz - derült ki az összecsapás csütörtöki sorsolásán.

A szombati párosra (13.00 óra) Bardóczkyt és Kisgyörgy Gergelyt jelölte Baranyi Szabolcs kapitány, ellenfelük a Todor Jenev, Jordan Kanev duó lesz. Vasárnap 11.30 órától Bardóczky-Trajkov és Kiss-Kusev párharcra kerül sor.

Sikerük esetén a magyarok a lengyel-grúz mérkőzés győztesével játszanak a feljutásért szeptember 22. és 24. között.

Az első körben Baranyi csapata 5-0-ra lépte le Egyiptom együttesét Hódmezővásárhelyen, míg a bolgárok - hazai pályán - 3-2-re nyertek az idei Australian Openen döntős Markosz Bagdatisszal felálló ciprusi gárda ellen.

A magyarok a Davis Kupában eddig két alkalommal mérkőztek a jelenlegi házigazdákkal: 1980-ban Szófiában 3-1-re, 1999-ben Budapesten pedig 4-1-re verték a bolgárokat.
Legfrissebb hírek

F1, Katalán Nagydíj, verseny

F1
15 perce

Távozó kölcsönjátékosok – az MTK-nál és Nyíregyházán is

Labdarúgó NB I
24 perce

Ha vb és június 14., akkor pazar brazil gólok három tornáról – vb-videók

Foci vb 2026
45 perce

Videó: a bokszolós gólörömmel a liverpooli legendát idézte Irankunda

Foci vb 2026
57 perce

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: a negyeddöntőben búcsúzott a férfiválogatott

Kosárlabda
1 órája

„Most már tudja a világ, hol van Curacao” – ahol nem a futball fő sport

Foci vb 2026
1 órája

Forray Gábor: Mi nem ígérgetünk felelőtlenül

Kosárlabda
1 órája

Amikor Sócrates doktor térdre kényszerítette a nagy Szovjetuniót – vb-videók

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik