Roddick: baj van a bokával

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.02.20. 21:43
Címkék
Tán viccesen hangzik, a "szenvedő alany" mégsem nevet rajta: az amerikai klasszist a bokája kényszerítette térdre. A 22 éves amerikai egy hete a kaliforniai San José-i tornán diadalmaskodott, és Memphisben is magabiztosan haladt a végső siker felé, mígnem a pénteki negyeddöntőben (7:6, 7:6 Ginepri ellen) meghúzódott a bal bokája.
Aznap egész éjszaka kúrálta, majd szombat délelőtt megnézte, mennyit bír. Az eredmény elszomorította: roppant keveset - Roddicknak vissza kellett lépnie a Kenneth Carlsen elleni elődöntőtől. "Az első erőteljesebb mozdulatoknál már tudtam, hogy ez nem fog nekem menni" - szomorkodott az amerikai szervagép, aki, mint elárulta, elsősorban azért döntött a visszalépés mellett, hogy teljesen egészségesen várhassa a két hét múlva esedékes, Horvátország elleni Davis-kupa-mérkőzést.Szinte biztos, hogy Ivan Ljubicic játszik majd azon a találkozón, de előbb a rotterdami tornán akadt dolga, a fináléban. Miként korábban Dohában és Marseille-ben, a holland kikötővárosban sem termett számára babér a torna utolsó meccsén, igaz, akárcsak a katari fővárosban, ezúttal is napjaink első számú teniszezőjével, Roger Federerrel kellett megküzdenie. Január elején 6:3, 6:1 volt Federernek, tegnap már csak 5:7, 7:5, 7:6. Ha így halad a horvát, előbb-utóbb meglepheti a svájciak ATP-világranglista-elsőjét.Egy házzal odébb, Antwerpenben Venus Williams, miután három szettben legyőzte Anasztaszija Miszkinát az elődöntőben, igen közel állt ahhoz, hogy magasba emelje a Proximus Diamond Games drágakövekkel ékesített aranyütőjét. Hogy nem sikerült neki, abban Amelie Mauresmo "volt a ludas", aki nem hagyta veszni a mérkőzést - a második játszmában az utolsó három, a döntő szettben az utolsó négy gém a franciáé volt. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Röplabda Eb: megszűnnek a selejtezők, felértékelődik az Európa-liga

Röplabda
13 perce

Los Angeles 2028: elkészült az úszóversenyek programja, Kós kétszer is döntőzhet egy nap

Úszás
28 perce

Döntetlennel kezdett az Eb-selejtezőben a magyar U19-es válogatott

Magyar válogatott
53 perce

Gyász: elhunyt Tóth László, az 1500 méteres síkfutás országos bajnoka

Atlétika
1 órája

Férfi kézilabda BL: Kolstad–Veszprém

Kézilabda
1 órája

A téli olimpiai sportágak nem kérnek a nem olimpiai nyári sportágakból

Téli sportok
1 órája

Futsal: a magyar válogatott döntetlent játszott a litvánokkal

Magyar válogatott
1 órája

A Red Bull és a Racing Bulls is kijelölte 2026-os autóbemutatója dátumát

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik