Az NSO ajánlja:
Australian Open
Az eddigi győztesek
A világranglisták állása
Az egész ország Ágija lenne
Öt évvel azután, hogy Kapros Anikó egyesben és párosban is besöpörte az Australian Open juniorbajnoki címét, ismét felbukkant egy magyar leány a melbourne-i torna döntőiben: a 16 esztendős Szávay Ágnes. Habár neki nem jött össze a duplázás, sőt mindkét címmérkőzést elveszítette, ez az eredmény mindenképpen arra utal, hogy a saját korosztályában sokra viheti a következő két évben - aztán meg az azt követő esztendőkben, immár a felnőttek között. Szávay Ági esetében ugyanis minden adott, ami ebben a kőkemény, olykor kegyetlen taposást igénylő egyéni sportágban a sikerhez, a hírnévhez vezethet: szeretet, menedzsment, munkabírás és persze tehetség.

A 16 esztendôs Szávay Ágnes pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratta a múlt héten véget érô Australian Openen

A 16 esztendôs Szávay Ágnes pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratta a múlt héten véget érô Australian Openen
Az ember azt gondolná, hogy a bűbájos mosoly mögött olyan egyéniség lakozik, aki nem ismeri a rosszkedv kifejezést. Igen ám, de a profi sportoló többek között arról ismerszik meg, hogy egy-egy fontos mérkőzés elveszítését követően "eszi magát", keresi a válaszokat a miértekre - no meg arról, hogy néhány óra vagy nap után lezárja a történteket, és inkább előre tekint.
Egy lépés a hírnév felé vezető úton
"Magam alatt voltam, mérhetetlen szomorúságot éreztem mindkét döntő után, de most már tényleg azt mondom, fantasztikus eredményt értem el Melbourne-ben. Bár boldogabb lennék, ha legalább az egyiket megnyertem volna - mondja a Grand Slam-torna előtti héten egy korosztályos versenyen párosban, a cseh Nikola Franková oldalán bajnoki címet szerző Szávay Ági, akinek az Australian Openen egyesben és párosban is Viktorija Azarenka, a fehéroroszok 15 esztendős kiválósága okozta a vesztét. - El kell fogadnom, hogy így alakult. Különben is, mind a két címmérkőzés közben éreztem - igaz, csak a vége felé -, hogy ez bizony nem az én meccsem. De így is nagyon boldog vagyok, el sem tudom mondani, hány ember gratulált idehaza, szinte egyfolytában csörgött a telefonom."

Külföldi túrák, nyaralás nélkül
Irány a világ másik vége!
Szerda korán reggel ért haza Melbourne-bôl, de nemsokára ismét elutazik Szávay Ágnes, ezúttal a világ másik végére: kedden indul a kolumbiai Bogotába, méghozzá a 170 ezer dollár összdíjazású, Copa Colsanitas elnevezésû WTA-tornára. Áginak selejteznie kell majd a magaslati salakpályán, ha felkerül a fôtáblára, ismét elôrelép a világranglistán, sôt egy héttel késôbb újabb lehetôsége lesz erre, akkor a mexikói Acapulcóban (ott 180 ezer dollár az összdíjazás). Jó esetben ebben a két hétben elérheti, hogy tavasztól fôtáblás legyen néhány WTA-versenyen – persze, senki sem kíván terhet rakni Ági vállára, elvégre lesz még néhány kiugrási lehetôsége.
Szerda korán reggel ért haza Melbourne-bôl, de nemsokára ismét elutazik Szávay Ágnes, ezúttal a világ másik végére: kedden indul a kolumbiai Bogotába, méghozzá a 170 ezer dollár összdíjazású, Copa Colsanitas elnevezésû WTA-tornára. Áginak selejteznie kell majd a magaslati salakpályán, ha felkerül a fôtáblára, ismét elôrelép a világranglistán, sôt egy héttel késôbb újabb lehetôsége lesz erre, akkor a mexikói Acapulcóban (ott 180 ezer dollár az összdíjazás). Jó esetben ebben a két hétben elérheti, hogy tavasztól fôtáblás legyen néhány WTA-versenyen – persze, senki sem kíván terhet rakni Ági vállára, elvégre lesz még néhány kiugrási lehetôsége.
Hogy szerencséje van? Valószínűleg igen. Tanárai például mindenben segítik, elnézik neki, hogy második gimnazista létére akkor vizsgázzik, amikor arra ideje van. Semmilyen akadályt nem görgetnek az útjába. Más esetében is ez volna a normális - de ebben az országban sajnos túl sok az irigy, féltékeny ember. Ebből a szempontból (is) alighanem gyógyíthatatlan a társadalmunk, holott a "gyógyszer" ingyen van: mindenki foglalkozzon saját, illetve szerettei ügyeivel. Szávayék irigyei sem lennének így kevesebbek, sőt!
Szávay Ágnes
Született: 1988. december 29.,Kiskunhalas
Állampolgársága: magyar
Magassága/testsúlya: 172 cm/60 kg
Ütôfogása: jobbkezes (kétkezes fonákkal)
Jelenlegi WTA-világranglistás helyezése: egyesben 368., párosban 264.
Juniorranglista-helyezése: 9.
Kiemelkedô nemzetközi eredményei: egyesben és párosban is döntôs az Australian Open juniorversenyén (2005)
Született: 1988. december 29.,Kiskunhalas
Állampolgársága: magyar
Magassága/testsúlya: 172 cm/60 kg
Ütôfogása: jobbkezes (kétkezes fonákkal)
Jelenlegi WTA-világranglistás helyezése: egyesben 368., párosban 264.
Juniorranglista-helyezése: 9.
Kiemelkedô nemzetközi eredményei: egyesben és párosban is döntôs az Australian Open juniorversenyén (2005)
Dacára annak, hogy profikarrierje voltaképpen még el sem kezdődött, áhítattal beszél arról is, milyen életet szeretne kialakítani a pályafutása befejezését követően. "A teniszből keresett pénzt szeretném majd befektetni, hogy a családomnak mindent meg tudjak adni - többek között ez is motivál a teniszpályán."
Mindig kinőtte a saját korosztályát
Volt honnan elsajátítania az érettebb gondolkodást, hiszen kivételes tehetségéből adódóan rendre nála idősebbekkel volt körülvéve, a saját korosztályát ugyanis kinőtte. Hogy mit hoz a jövő a számára, azt persze senki sem tudhatja, maradjunk tehát annyiban: a következő két esztendőben eldől, merre vezet Szávay Ágnes útja. ---- "A szkeptikusok nyilván úgy vélik, ez csupán egy kicsúszott eredmény, de Ágival együtt biztosak vagyunk abban, hogy ez a két második hely a tudatos, rendkívül kemény munka gyümölcse" - szögezte le Hornok Miklós, Szávay Ágnes edzője, akire - tanítványával egyetemben - nagy feladat vár a következő években. Ágiból a felnőttmezőnyben is ütőképes, kiegyensúlyozott teniszezőt szeretne faragni, vagyis ki kell hozni belőle a lehető legtöbbet - anélkül, hogy a tehetség legapróbb "szelete" is elkallódjon.
Hornok Miklósnak mindenesetre nincsenek kétségei afelől, hogy tanítványa mindent megtesz majd a siker érdekében: "Ambiciózus lány, a legjobbra törekszik, immár hosszú évek óta, és lám, jött is az első igazán nagy eredmény. Áginak a lehető legjobbkor állt össze a formája, amiben sokat segített, hogy az Australian Open előtti hetekben jó játékosokkal, jó környezetben, remek pályákon edzhetett. A melbourne-i eredménye tényleg csodálatos, büszkék lehetünk rá, ugyanakkor ne feledjük, a java csak most következik: szép lassan meg kell barátkoznia a felnőttmezőnnyel, nemsokára ugyanis eljön az idő, amikor a nagyok között kell helytállnia. Bedobjuk a mély vízbe." ---- TENISZ
FÉRFITORNÁK
ATP-TORNA, INTERNAZIONALI DI LOMBARDIA, MILÁNÓ (323 250 dollár, fedett, kemény pálya). Nyolcaddöntő: Ljubicic (horvát, 2. kiemelt)-Heuberger (svájci) 6:1, 6:2; Beck (szlovák, 7.)-Seppi (olasz) 7:5, 4:6, 6:3; Mirnij (fehérorosz, 8.)-Müller (luxemburgi) 7:6, 7:6. Negyeddöntő: Ljubicic-Beck 6:7, 6:0, 6:2; R. Stepánek (cseh, 4.)-Schüttler (német, 6.) 7:6, 4:6, 6:3; Söderling (svéd, 5.)-Sztahovszkij (ukrán) 6:3, 6:2
ATP-TORNA, MILLENIUM TENNIS CHAMPIONSHIPS, DELRAY BEACH (380 000 dollár, kemény pálya). Nyolcaddöntő: J. Novák (cseh, 2.)-Kohlschreiber (német) 6:2, 6:1; Moodie (dél-afrikai)-Mello (brazil, 5.) 6:4, 6:4; Carlsen (dán, 7.)-Vahaly (amerikai) 2:6, 7:6, 6:3; R. Delgado (paraguayi)-Peng (kínai) 6:7, 6:1, 6:1; Wessels (holland)-Gambill (amerikai) 6:4, 6:7, 6:3
ATP-TORNA, BELLSOUTH OPEN BY ROSEN, VINA DEL MAR (380 000 dollár, salak). Nyolcaddöntő: Gaudio (argentin, 1.)-D. Sánchez (spanyol) 6:4, 6:2; González (chilei, 2.)-Almagro (spanyol) 7:6, 7:5; Zabaleta (argentin, 5.)-Ventura (spanyol) 6:4, 6:3; Acasuso (argentin, 6.)-Saretta (brazil) 6:2, 7:6
ITF-SZATELLITTORNA, PORTO SANTO (25 000 dollár, kemény pálya). 1. forduló: Menéndez (spanyol)-Kellner Ádám (magyar) 6:3, 6:4. Kellner Ádám a selejtezőből került a főtáblára.
ITF-FUTURE-TORNA, MURCIA (10 000 dollár, salak). 1. forduló: Jimenez-Letrado (spanyol)-Balázs György (magyar) 6:4, 3:6, 6:2
NÔI TORNÁK
WTA-TORNA, TORAY PAN PACIFIC OPEN, TOKIÓ (1 300 000 dollár, fedett, szőnyeg). Negyeddöntő: Davenport (amerikai, 1.)-Benesová (cseh) 6:1, 6:2; Sarapova (orosz, 2.)-Lihovceva (orosz, 6.) 6:3, 6:3; Kuznyecova (orosz, 3.)-Hantuchová (szlovák, 8.) 7:6, 7:6; Aszagoe (japán)-Gyementyijeva (orosz, 4.) 6:3, 6:4
WTA-TORNA, VOLVO WOMEN'S OPEN, PATTAYA (170 000 dollár, kemény pálya). Negyeddöntő: Linyeckaja (orosz)-Zvonarjova (orosz, 1.) 6:4, 6:2; C. Martínez (spanyol, 3.)-Peer (izraeli) 6:4, 6:3; Grönefeld (német, 7.)-A. Bondarenko (ukrán) 6:4, 6:1; Ruano-Pascual (spanyol, 8.)-Serna (spanyol) 6:2, 6:1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








